Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Az Apokrif Könyvek sorozat könyvbemutatója

2015. jún. 4. - 19:00

Budapest, V. kerület


FUGA Budapesti Építészeti Központ, Petőfi Sándor utca 5.


sm

A Fiatal Írók Szövetsége és az Apokrif irodalmi folyóirat tavaly első ízben meghirdetett, közös könyvpályázatán 2014-ben nyertes három kötet az idei Ünnepi Könyvhéten jelenik meg az Apokrif Könyvek sorozat első három darabjaként.

Bödecs László Semmi zsoltár és Juhász Tibor Ez nem az a környék című, bemutatkozó versesköteteit, valamint Szendi Nóra Zárványok című első regényét, illetve ezek közös bemutatóját ajánljuk figyelmükbe alábbi levelünkben, utóbbi a Könyvhét nyitónapján, 2014. június 4-én, hét órai kezdéssel a Fugában.

Bödecs László
1988-ban született, Szombathelyen. Az általános és középiskolákat ott végezte, érettségit a Nagy Lajos Gimnáziumban szerzett. 2007. szeptembere óta Budapesten él. 2007-2011-ig az ELTE BTK magyar alapszakos BA-hallgatója. 2011-től a Corvinus Közigazgatás-tudományi Karának igazgatásszervező képzésén tanul, 2012-től pedig az ELTE-BTK magyar irodalom és nyelvészet mesterszakos hallgatója, nyelvtörténet szakirányon. Verseit 2012 óta publikálja az Apokrif online és nyomtatott változata, valamint (többek között) a Vörös Postakocsi és aKépírás folyóiratok. Cikkei, interjúi, tudósításai az Apokrif Online, a Librariusés az Irodalmi Szemle felületein jelentek meg.

Kemény István fülszövege Bödecs László Semmi zsoltár című kötetéhez:
“Egy jó első kötet leszámol a hagyománnyal. Egy jó első kötet nem számol le a hagyománnyal. Egy jó első kötetben már felismerhető a költő későbbi hangja. Egy jó első kötetben még egyáltalán nem muszáj, hogy felismerhető legyen a költő későbbi hangja. Egy jó első kötetben ott nyüzsög József Attila, Pilinszky, Petri, Homérosz, James Joyce. Egy jó első kötet olyan, mint egy blog: itt és most játszódik, saját sztorikkal, privát szerelmekkel, trendiséggel, humorral: tele meglepetéssel az ifjú olvasóknak. Egy jó első kötetben ott van egy nagyszabású költészet lehetősége. Bödecs László Semmi zsoltárja egy jó első kötet.”

borito-front1-682x1024

Juhász Tibor
1992-ben született, Salgótarjánban. Egészségügyi szakközépiskolába járt, majd a Miskolci Egyetemre, jelenleg a Debreceni Egyetem hallgatója. Műveit 2012 óta közlik országos folyóiratok, az Apokrif mellett egyebek közt a Palócföld, a Hévíz, az Új Forrás, a Vigilia és a Csillagszálló közölte. Verseivel saját bevallása szerint az a célja, hogy egy sajátos, narratív hangot alakítson ki, mellyel, karaktereket bemutatva és történéseket elmesélve olyan problémákkal tud foglalkozni, melyek személyessége sokakat érinthet.

Mizser Attila fülszövege az Ez nem az a környék című kötethez:
Nem az a szörnyű, hogy kiderül, hanem az, hogy mindannyiunk számára ki fog derülni: a Kassai út felszínes mámora, a Kitartó állandó vendégei, a városra hulló nyálcsíkok… Juhász Tibor sorai stigmaként égnek a helyre. Rajzolják kör- és határvonalait. Hogy végül kíméletlen pontossággal tudatosuljon bennünk a felismerés, amit a költő bemutatkozó kötete már tud: ez nem az a környék!

juhász

Szendi Nóra
1988-ban született, Budapesten, jelenleg Telkiben él. A Városmajori Gimnáziumban érettségizett, 2009-ben az ELTE BTK magyar alapszakos, 2013-tól ugyanitt magyar nyelv és irodalom mesterszakos hallgatóként szerzett diplomát. Korábban a Jaffa Kiadó, jelenleg a Generalpress és Kulcslyuk Kiadó munkatársa. Novelláit, regényrészleteit és könyvkritikáit 2012 óta olvashatjuk az Apokrif nyomtatott és online változataiban, továbbá az Alföld, HVG Online, a Litera, a Műút Online, a Palócföld és az ÚjNautilus hasábjain. Egy éven keresztül volt a Feketemosó blog szerzője. Illusztrációi, képzőművészeti alkotásai az Apokrif és a 2000 oldalain jelentek meg – első, Tillmann Hannával közös munkája, A tömegközlekedés tiszta élvezetét 2014 januárjában állították ki az Attention Alkotóműhelyben.

Márton László fülszövege Szendi Nóra Zárványok című kötetéhez:
Szendi Nóra hősnője, Irén zárványnak, pontosabban zárványban rekedt lénynek tekinti magát. Ahogyan hol csetlik-botlik, hol pedig száguld és repül a regény belső terében, a létezés újabb zárványai bukkannak fel: egyszemélyes csoportok, párosult magányok. Ha az olvasó a zárványok „áttetsző kristályfala” mögé tekint, egy fiatal nő négy férfihoz fűződő kapcsolatát kísérheti figyelemmel. Közülük hárman mai férfiak a mai Budapesten, a negyedik pedig Berzsenyi Dániel, a klasszikus költő. Fanyar humor, színpompás fantázia, eleven ritmusú nyelv és a megírás merész kíméletlensége teszi Szendi Nóra első regényének írói világát figyelemre és emlékezetre méltóvá.

szendi_nora_borito_front-684x1024






Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .