Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

A csillagok ma másnak tűnnek

2012. nov. 17. - 12:00

1052 Budapest


Dovin Galéria, Galamb utca 6.


A kiállítás fiktív és áltudományos narrációkkal kísérletező munkák bemutatásával reflektál az időbeliség és térbeliség relatív minőségeire, a múlt különböző dimenzióit, képzelt helyek képzelt kapcsolódásait vizsgálva. A kiállított művészek egy lehetséges múlt és az abból potenciálisan következő jövő lehetőségével játszanak el a valóság elemeinek lebontásával és azok új rendszerré szervezésével. A művészek a kozmikus antropológia kérdésével ugyanúgy foglalkoznak, mint a második Hold létezésével; a gyerekkorhoz köthető elemek ugyanakkora eséllyel jelennek meg a munkákban, mint a tudományos-fantasztikus irodalomból vagy filmkultúrából átvett jól ismert formák.

FRIDVALSZKI MARK (1981) Berlinben élő képzőművész az univerzum és az emberiség közötti kapcsolat áltudományos olvasatát adja geometrikus alapformákból felépülő, minimalista munkáin. Repetitív motívumkészlete és egyszerű fekete-fehér-szürke kompozíciói a techno zenei szekvenciáira rendeződnek. A kollázs konstruktivista és szürrealista hagyománya visszhangzik analóg technikával készült xeroxain. Az emberiség és a létezés természetével kapcsolatban feltett kínzóan egzisztencialista kérdések, mint a “Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hová tartunk?”, mottóként fémjelzik portfolióját. A formák munkáiban egyszerre jelentik az ősi múltat, a technokrata jelent és a poszthumán jövőt. Ezek segítségével az űr fagyos, borzongató atmoszféráját idéző szimbolikus rendszereket épít a művész.

PAVLA SCERANKOVÁ (1980) Prágában élő szlovák származású képzőművész kiindulási pontja a nem túl távoli múlt. A gyermeki emlékezet és az álmok szürreálisan torzító látásmódja, egy korszak tipikus tárgyi környezetének beemelése és újraértelmezése művészi stratégiájának egyik fő kiindulópontja. Hozzáállása nem nosztalgikus, inkább obszervatív és analitikus. A kaleidoszkópszerűen széttöredezett emlékezetből igyekszik személyes emlékeket kinyerni, megidézett élményei azonban az emlékezeti torzítás következtében irreális formákat öltenek: megnőnek, elmozdulnak, szétcsúsznak. Puzzle című munkája például a jól ismert kirakós játék trükkösen újraértelmezett verziója, ahol a helyükre illesztendő pozitív elemek lényegesen nagyobbak, mint maguk a fő formából kivájt negatívok, így csak megfelelő távolságból és perspektívából nézve áll össze a kirakó.

MARKO TADIĆ (1979) zágrábi képzőművész a kollektív emlékezet személyes történelmen való átfolyatása és a szürrealizmus visszhangjában rezonáló DIY-esztétika felől érkezik a kiállításra. A We used to call it…Moon! című mű-komplexuma régi képeslap-kollázsokból, rajzokból, lightboxokból és egy animációból áll. Naplóbejegyzéseknek, feljegyzéseknek tűnő kollázsainak központi motívuma az általunk ismerni vélt Hold természetének megismerésére tett kísérlet. Marko Tadić a második Hold felfedezésének vizuális lehetőségével játszik el egy általa konstruált valóságban. A WHW kurátorcsoport írja erről a munkáról a zágrábi Lauba-beli bemutató kapcsán, hogy a művész a „különböző ismert és fiktív turisztikai célpontok szentimentális motívumainak és giccses illusztrációinak archívumát hozza létre, amelyekbe a második Hold képét diszkréten, ugyanakkor megszállottan helyezi el.”






Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .