Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Cie Non Nova – Örvény

2014. jún. 6. - 20:30

Budapest


Trafó, Liliom utca 4.


örvény
Táncoló nylon zacskók. Nincs benne semmi bonyolult. Az áramlástan találkozik az előadóművészettel. Még boncasztal sem kell, csak nylonszatyrok és ventillátorok. Ez most a felnőtt verzió. (És ITT a gyerekeknek szóló.)

A francia Phia Menard a nantes-i Természettudományi Múzeumban az evolúciót bemutató teremben elhelyezett néhány ventillátort, hogy életre keltse a halott tárgyakat és előbukkant valahonnan egy és ott körözött a kitömött állatok körül, mint egy furcsa/különös, váratlan vendég. Ez adta az ihletet, hogy elkészítse az előadás koreográfiáját az átalakított nylon zacskókra – így vette kezdetét a többrétegű kaland. Szó szerint többrétegű, hiszen a látvány csak egy rétege ennek a komplex (felnőtt) produkciónak, amelyik arra a cseppet sem egyszerű kérdésre is megpróbál válaszolni, hogyan tudjuk megmutatni azt, kik vagyunk valójában. Melegen ajánljuk olyan gyermeklelkű felnőtteknek, akik nem ijednek meg a komoly kérdésektől sem.

BESZÉLGETÉS / KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ
Június 6-án, pénteken az előadás után Muskovics Gyula, a tranzitblog szerkesztője beszélget Phia Ménard koreográfussal (francia nyelven és magyar fordítással) a Trafó Kávézóban.






Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .