Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Egy délután a hatvanas évekből – dr. Végh László előadása

2012. jún. 12. - 17:00

1095 Budapest


Ludwig Múzeum, Komor Marcell u. 1.


Kafka-akció
Dr. Végh László zeneszerző, röntgenorvos meghatározó személyisége volt a hatvanas évek magyarországi underground közegének. Szerepe túlzás nélkül összevethető John Cage fluxusban betöltött funkciójával: az első konkrét és elektronikus zeneművek komponálásával, valamint az akcionizmus bevezetésével az intermediális gondolkodás és a happening előkészítője volt. Széles baráti és ismeretségi körébe tartoztak a klasszikus avantgárd és a modernizmus még élő szereplői (Korniss Dezső, Kassák Lajos, Gyarmathy Tihamér, Vajda Júlia, Jakovits József, Tamkó Sirató Károly), akiknek a tevékenységét zenehallgatással egybekötött, szabad előadásokon ismertette meg a későbbi neoavantgárd és a majdani demokratikus ellenzék fiatal generációjával (Altorjay Gábor, Szentjóby Tamás, Kenedi János, Radnóti Sándor, Keserü Ilona stb). Dr. Végh a monolitikus kultúrafelfogás nonkonformista ellenzékeként alternatív lét-és művészetmodellt kínált az információhoz nehezen hozzáférő, a hivatalos formákat elutasító értelmiségi közegnek.
Tudatosan fölépített archívuma a korszak kísérleti zenéjének, képzőművészetének és irodalmának egyedülálló dokumentumait tartalmazza. A Ludwig Múzeumban folyó kutatásba illeszkedően rekonstruálunk egy olyan estet, ahol felvételről elhangzanak dr. Végh konkrét zenei kompozíciói, zongoraimprovizációi, a rajta keresztül megismert Stockhausen és Boulez zenéje, az általa becsült költők versei saját, korabeli felolvasásban, valamint – a szerző személyes interpretációján keresztül – elérhetővé válik számos forrása a hatvanas évek mikrotörténetének.






Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .