Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Emlékezés Német László Fritz-re

2016. aug. 20. - 18:00

1146 Budapest


Dürer kert, Ajtósi Dürer sor 19-21.


vhk_nemeth

Emlékezzünk együtt Németh Lászlóra, a VHK szólógitárosára a Dürer Kertben augusztus 20-án!

Az est programja:

19.00 – 02.00

Alkalmi formációk, szólóprodukciók és közös dobolás a Dürer Kert szabadtéri színpadán. Üzenetek, gondolatok, saját novella vagy vers felolvasása, keverve a zenei programokkal. Az est folyamán a színpadon szerepet kapnak: Ács Emese (Ébrenálmodók Rituális Színház) – szellemtánc; S. Varga Ilona – szöveg és tánc; Lanyó (Müshin, ex-Akela) – gitár; Berencsi Attila (Beri Ary) – gitár; Vörös Atti, Takács Jozzy, Budai Béci (ex-Leander Rising) – gitárok és kézidob; Vasvári Gyula és Szabados Krisztián (Perihelion) – gitárok; Molnár Lujó (VHK, Cantara) pedig egy VHK-összeállítást ad elő, gitárjátékát ezúttal táncosok produkciója kíséri.

Ezenkívül színpadra lép még a DOBOLDA TAIKO dobcsoport Varga Tamás vezetésével, és lesz közös dobolás is, amit a KORAI ÜTŐSÖK indítanak 22.00 körül!
Az élőzenés műsort DJ-program zárja Racsival, Zéróval és Toncsival.

A kertből a nagyteremhez vezető lépcsőnél kegyhelyet alakítanak ki, személyes tárgyakkal, mécsesekkel. A zenei program alatt fotókat és videókat vetítenek a színpadnál.

A belépés ingyenes.

* * *

Fritz temetési szertartása 2016. augusztus 19-én, pénteken 11 óra 15 perckor kezdődik az Új Köztemető szóróparcellájában. Az esemény persze nyilvános mindenki számára.

Esemény a Facebookon