Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Faragó Tímea ékszerkészítő kiállítása

2016. Júl. 8. - 17:00

Debrecen


DMK Tímárház – Kézművesek háza, Nagy Gál István utca 6.


kkk

A Kösöntyű III. ékszerkészítő pályázat 2015. évi nyertesének, Faragó Tímea ékszerkészítőnek a kiállítás-megnyitója július 8-án, pénteken, 17 órakor kezdődik és augusztus 26-ig tekinthető meg.

A Kösöntyű ékszerkészítő pályázatot 2016-ban harmadik alkalommal hirdette meg a Debreceni Művelődési Központ Tímárház – Kézművesek Háza. A cél az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a természetes anyagokra, illetve arra, hogy a klasszikus gyöngyfűzéssel készült ékszerek mellett számtalan más anyagot fel lehet használni az ékszerkészítéshez. Harmadik éve változatosabbnál változatosabb alapanyagok kerültek fel a palettára, így többek között bőrből, papírból, drótból és más fémekből, valamint számtalan különböző technikával megalkotott darabok érkeztek. Különlegessége a pályázatnak, hogy míg az első évben csupán Debrecenből pályáztak, addig mára a megye határain kívül is népszerűvé vált, hiszen Szentendréről, Budapestről és Szolnokról is érkeztek alkotások.

Köszöntőt mond: Mátrai – Nagy Andrea, a Debreceni Művelődési Központ szakmai osztályvezetője, a Tímárház – Kézművesek Háza egységvezetője.

A kiállítást megnyitja: Verdes – Sepely Orsolya, a Fazekas Mihály Gimnázium tanára