Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Okuláré Projekt

2014. ápr. 7. - 19:00

14 város részvételével


Országszerte, több helyszínen


Okuláré Projekt

Április 7. este hét; május 5. este hét; június 2. este hét. Ezzel a 3 időponttal veszi kezdetét a város- és országhatárokat átívelő kortárs drámasorozat. A szervezők minden estére három-három drámaírót kérnek fel arra, hogy azok egy adott témával kapcsolatban írjanak egy-egy, maximum 15 perces egyfelvonásost. A felolvasóestek után mindenhol beszélgetés következik, ahol a közönség elmondhatja a szövegekkel kapcsolatos véleményét. A nézők végül szavazással döntik el, melyik írás tetszett nekik a legjobban. Az est végén skype-körkapcsolással minden helyszín pár mondatban összegzi az aznapi tapasztalatokat és elmondják azt is, hogy a helyi közönség kire szavazott. A legtöbb helyszínen szavazást nyert író a következő hónapra is meghívást kap.

A projekt egyik legizgalmasabb pontja a résztvevő helyszínek sokszínűsége. Profik és amatőrök, kultúrkocsmák, művelődési házak, határon túli magyar csoportok, stúdiószínházak, középiskolák vesznek részt a kezdeményezésben. A szervezők hosszú távon szeretnének még több, akár még speciálisabb helyszínt bevonni. Az ez irányú tervek Alessandro Baricco Novecento című monodrámájának tételmondatára rímelnek: „Ha van valahol egy történeted és van valaki, akinek elmesélheted, nincs igazán nagy baj.” A megadott témára írt egyfelvonásosokat április 7-én este hétkor egyszerre 14 városban olvassák fel.

A résztvevő helyszínek: Budapest – Művelődési Szint (Müszi); Szeged – CZET; Miskolc – Helynekem Klub; Eger – Földszint 2; Gyöngyös – Mozaik Színkör; Sopron – Búgócsiga Akusztik Garden; Debrecen – Debrecen Egyetemi Színház; Isaszeg – Művelődési Ház; Győr – Kozi Bár; Németország, Karlsruhe – Magyar Kulturális Egyesület; Kanada, Calgary – Magyar Ház; Paks – Csengey Dénes Kulturális Központ; Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma; Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör.

A drámák lassan készen állnak. Mozsik Imre családi tragikomédiája (Csatlakozás), Deme László tinédzser-abszurdja (Kontakt) és Fekete Ádám költői hangvételű kamaradarabja (A kupakgyáros) türelmetlenül várják a premiert.

Az április 7-ére felkért írók neve sokak számára ismerősen csenghet. Mozsik Imre Vinnai Andrással közösen megírt darabját, a Humor forrását például nemrég láthattuk a Thália Színházban. Deme László neve a Szegedi Nemzeti Színházba járóknak lehet ismerős, ahol például a Hal a Zacskóbant vagy a a Rejtőzőket játszották. Fekete Ádám ifjú, dinamikus tehetség. A TÁP színházban, a Bábszínházban és sok más helyen futnak darabjai, de többször láthattuk már színészként is.

Adottak tehát a darabok és adott a cél. A szervezők közösséget kívánnak teremteni, amely a földrajzi határokat legyőzve, politikai és faji előítéletektől mentesen, képes közösen elgondolkozni a művészet kapcsán egy adott, jelenkorban aktuális témáról.






Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .