Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Rekreátorok / Recreartists

2012. jan. 27. - 11:00

1052 Budapest


FUGA Budapesti Építészeti Központ, Petőfi Sándor utca 5.


RecreartistsA Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola média design szakos hallgatóival egy kísérleti kurzus keretében megvizsgáltuk az újrahasznosítás eddigi gyakorlatát. Az elromlott és fölöslegessé vált háztartási gépeket szétszerelve ismerkedtünk a dizájn nélküliség esztétikájával. Ugyanis a puszta tartalom legtöbb esetben épp a jól megtervezett, tetszetős burkolat által lesz piacképes, még akkor is, ha minőségét tekintve alulmarad egy megbízhatóbb működésű, de kevésbé dizájnolt eszközzel szemben. A nyugati lomolás jó táptalajra talált hazánkban, hiszen szinte mindannyian rendelkezünk családi, baráti vagy ismerősi körben olyan szakemberrel, aki bármit képes megjavítani a maga módján. Ezt az életérzést a számítógépek mellett felnőtt korosztály jóformán alig, és csak áttételesen érezheti, pedig a buherálás igenis hasznos, hiszen megtudhatjuk, hogy a valóságban hogyan is néz ki egy áramkör vagy egy egyszerűbb mechanika. A szétszerelést követően a hasznosítható alkatrészekből új konstrukciókat építettünk. Mindehhez a hallgatók fiktív narratívákat is társítottak a sci-fi irodalom sztereotípiáit felhasználva, vagyis az egyszerű alapszerkezet újraépítése mellett többlet funkcióval, művészi tartalommal töltötték meg a tárgyakat. Olyan, nagyrészt hipotéziseken alapuló eszközök, berendezések láthatóak a kiállításon, amelyeket a fantázia szült, tehát tudományosan megalapozatlanok, és korunk technológiájával kivitelezhetetlenek.
Létrejöttek eszközök mindennapi életünk megkönnyítésére, mint például a Speer 2.0, amellyel akár a háztetőkön ugrálva is bejárhatjuk a várost, és ha vészhelyzetbe kerülnénk, akkor csak a Karmatikus Kvantum-Diszlokátorra számíthatunk, amely megment minket a hirtelen haláltól. Igazán nagy távolságok esetén egyszerűbb, ha a MobilPortot használjuk kisméretű tárgyaink elküldésére, hiszen sokkal gyorsabb, mintha személyesen vinnénk el. Praktikus szerkezet még a zárak feltörésére alkalmas EDO-X52, szabadidőnkben pedig a Revolve-R térbeli rajzoló eszköz szórakoztathat minket. Számtalan elektronikus gépünk lemerülése ellen a Kozmosz Boksz akkumulátor nyújt megoldást, amely elraktározza a kozmikus energiát, míg digitális adatainkat a LiquidDatX tárolja szinte korlátlan mennyiségben. A jövő tudományos kutatásait segíti a CP/MX-42 elnevezésű bolygókutató mikro-robot, hogy megtudhassuk, van-e víz és élet a Kepler 22-b jelű bolygón, míg az Indukciós spektákulumméterrel a Föld légköréről szerezhetünk még több információt. Végül pedig a növényvilág csodáinak megismerése válik lehetővé a Dionaea inkubátor segítségével.
A rekreátorok: Bálint Sebestyén, Bíró Gergely, Alexander Dochkin, Farkas Gábor, Gerencsér Tamás, Hallgató Ferenc, Melanie Grams, Orosz Ákos, Poszmik Dániel, Szakács Ábel, Tarcsay Gábor, Vedres Tamás.

  • A kiállítás ingyenesen látogatható 2012. február 13-ig, hétfőtől szombatig, 11-től 19 óráig.





Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .