Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Tar Károly könyvbemutatója – Ezernyi messziségből

2016. Már. 8. - 15:00

Debrecen


Belvárosi Közösségi Ház, Kossuth utca 1.


pict

Tar Károly, Holló László-díjas költő újabb verskötetét mutatják be március 8-án, kedden, 15 órától a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában (Kossuth u. 1.). A költőnek eddig több mint 1000 verse látott napvilágot. A most megjelent „Ezernyi messziségből című, 29. kötete – a korábbiakhoz hasonlóan –a mindennapi életünket feszítő élményekről, fájdalmakról, szépségekről, vágyakról és szerelmekről szól, de van egy, a korábbiaktól eltérő sajátossága is. Több verse foglalkozik azzal a szörnyűséggel, kilátástalansággal, ami a megállíthatatlannak tűnő menekültáradatot jellemzi és ez a kötet most többet szól Debrecenről, a debreceni szellemiségről. Néhány olyan személyiségről is megemlékezik, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Debrecen a 60-as, 70-es, 80-as évek zártabb politikai légkörében is egy szabadabb szellemű, a nagyvilágra tekintő város, kulturális központ legyen és maradjon. Így verssel köszönti másokkal együtt Gulyás Györgyöt, Rubányi Vilmost, Dr. Nagy Jánost, Ujváry Zoltánt, Bényei Józsefet, Bakó Endrét és Polgár Sándort.

Köszöntőt mond: Danku Attila, Debrecen M.J. Város Kulturális Bizottságának elnöke.
Közreműködik : Zádor István gordonkán és Pazár István  zongorán.
A kötet rajzait készítette: Vincze László Holló László-díjas grafikusművész.