Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Újvilág (előadás)

2015. Már. 23. - 19:00

Budapest


Jurányi Inkubátorház, Jurányi u. 1.


Hajduk_Porogi_ujvilag_proba_01_domolky_daniel_PRINT_005

A Mentőcsónak Egység 2014-ben kezdte meg munkáját a Szputnyik Hajózási Társaságon belül, hogy kizárólag olyan színházi nevelési előadásokat hozzanak létre, amelyek kifejezetten társadalmi problémákat vizsgálnak. A diákokkal folytatott munkájuk során szembesültek azzal a ténnyel, hogy a fiatalok körében egyre gyakoribb az előítéletes gondolkodás, a negatív diszkrimináció, a kirekesztő beszédmód, a rejtett rasszizmus. Nem volt kérdés számukra, hogy ezzel a problémával foglalkozzanak. Az interaktív színházi társasjáték, a Szociopoly után most egy színházi előadást hoztak létre Újvilág címmel, hogy ezekről a társadalmi feszültségekről egy történeten keresztül tegyenek fel kérdéseket.

Szereplők: Sztarenki Dóra, Szamosi Zsófia, Kovács Lehel, Porogi Ádám, Hajduk Károly
A rendező munkatársai: Sápi Dalma, Tési Dóra
Író, rendező: Pass Andrea

A darabról:
A történet főszereplője, Kata, a 16 éves lázadó kamasz, szülei válását követően a korábbi gazdag környezetből egy lakótelepre kerül, ahol számára ellenséges fiatalok élnek. Kiderül, hogy az eleinte ijesztő srácokbármikor bármiben segítenek a családfő nélkül maradt anyának és lányának. Kata új barátain keresztül olyan szélsőséges eszmékkel találkozik, amiket képes szembeállítani szülei szabadelvű nevelési módszereivel és azok kudarcával. A sorsában rokon, érzelmileg sebzett három fiatal egymásra talál. Együtt növesztik fékezhetetlen haraggá sérelmeiket, és keresik azok irracionális célpontjait. A harc az ellenség ellen egyre durvább eszközöket követel, amit úgy tűnik, már a szülők sem képesek megállítani. Az előadás olyan fontos kérdést is feszeget, mint a múlt eltagadása, amit a történetben a felnőttek képviselnek.

A cselekmény 1999-ben játszódik, abban az időszakban, amikor az előadás célközönsége, a középiskolás diákok születtek. A nekik tartott előadásokat beszélgetés követi.

Az előadás hossza 120 perc (+ 45 perc beszélgetés), helyszíne és ideje: 2015. március 23. (hétfő) 19 óra, Jurányi Inkubátorház

Támogatók: Dr. Polgár András, Varga Júlia, Művészetek Völgye Fesztivál






Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .