Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Ünnepi tárlatvezetés a Műcsarnok „Mi a magyar?” című kiállításán

2012. aug. 19. - 16:00

1146 Budapest


Műcsarnok, Dózsa György út 37.


Mi a magyar
A nemzeti önazonosság témáját megjelenítő tárlaton több mint félszáz kortárs művésztől választott alkotást láthatunk – a legkülönfélébb műfajokból. A munkák túlnyomó többsége az elmúlt néhány évben keletkezett, de számos új művel is találkozhat a közönség. A kiállítás egy csaknem két évszázados diskurzushoz csatlakozik, amely korábban főként az értekező prózában, a szépirodalomban, az építészetben és a zenében folyt – ez az első olyan vállalkozás, amely a kortárs képzőművészet közegében mutatja fel átfogó módon a nemzeti identitás témáját. A tárlat abból indul ki, hogy a nemzeti létre vonatkozó művészeti reflexiók az Európai Unió és a globalizáció révén megnyílt új perspektívákban különösen aktuálisak. A kiállításon nem a nemzeti identitás, a nemzeti sors klasszikus kérdésének művészeti illusztrációit láthatjuk, hanem arról kaphatunk képet, hogyan jelennek meg az erre adható válaszok a kortárs képzőművészetben. Mi a magyar most, 2012-ben? Hogyan határozza meg manapság a gondolkodásunkat a kádárizmus öröksége? A magyar karakter milyen sztereotípiái öröklődnek át? Milyen társadalmi szerepeket, mintákat követünk? Miféle lövészárkok húzódnak a társadalomban, miért nem lehet abbahagyni az értelmetlen állóháborút? S nem utolsósorban: hogyan, miből épül fel nemzeti önazonosságunk? Ez a kiállítás nem kíván végleges válaszokat adni, de – e fontos diskurzus történetében első ízben – átfogó módon megjeleníti a kortárs képzőművészet reflexióit.

  • Augusztus 19-én, vasárnap Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora vezeti körbe az érdeklődőket.
  • A nagy érdeklődésre való tekintettel a Műcsarnok augusztus 20-án, hétfőn is nyitva tart.





Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .