Költözés
Nagyot nyel, és az égre gondol,
ami kielégítő ketrecként gúnyolja.
Arra vár, hogy feljöjjön a májgömb,
és enyhet adó fényében mind elaludjunk.
Irigyli a mélyet, lenne akár férgese is
a vágynak, ami meghaladja a kórtermet,
ahol egybegyűjtve fekszünk, mint a
kesztyűbábok. A kéz halott, siratjuk.
De ő nem sír, mert a fejében lassú
omlás van és kislányok, akik nem
tudnak elfutni a nyár elől, hát élvezik,
ahogy bőrüket átszúrja a szemérem-
csont. Regina zsibbadt ketrecében
így zajong a múlt, mint anyátlan
kór. Nem lehetne ennél boldogabb.
Mégis nyugtalanul forog az alkonyat-
ban. Megviselte a baglyok költözése.
Ahogy a szárnyak kinyíltak minden
este, feltárva a táj isztopirinbe vágott
alapzatát. A baglyok már nem jönnek
vissza, de a női osztály tovább hullik
a kénes tó felé, ami alattunk ragyog.
Ha az anyag salakból rendre vált,
ide költözünk majd, és elnyel a pompa.
Égetés
Égetnek a határban. Kis salakból felhő
kerekedik. Öröm nézni. Az apróságok zaja
betölti az üregeket és az öregasszony
tapsol a focipályán. Ott fut Regina!
El akarja oltani a szemetet a gödörben,
de a szemét okosabb nála, az odvas
disznók felröhögnek, amikor Regina ijedten
a fejéhez kap és elterül. Füstmérgezés,
mondja a gazda, amikor a tanácstalanul
imbolygó felnőttek gyűrűjében böködi
a nőt. A felhő szinte forr a domb fölött.
