Berényi Csaba versei

Tudatrostély

homlokomon forró páncél,
mondjuk, hogy ez a paranoia;
félbehagyott whisky-kólák,
lehallgatott szerelmes lányok
marva sercegnek bele a jótékony némaságba,
alattuk hajnali padok
a parkban,
próbálok aludni,
még öt óra az első buszig,
felmos egy nyári zápor – detoxikált égbolt
alatt elbattyogok a Tiszához,
rakpartra tapadt iszákosok mohaszőnyege
szuszog a folyóbor felett;
nincs itt semmi keresnivaló, csak kósza lelencek
rágós nézetekkel;
tiszta tudatrostélyt eresztek a homlokomra
és hazamegyek
anyámhoz
aludni végre

Pilátus a fürdőszobában

A lehetőségek pupillaként szűkülnek,
a lemezjátszó is kínos hallgatásba kezd,
olykor zavart köhintéssel
kínlódik a csend –
négyszemközt maradtam a sültoldalas szagával,
a kamrában bizalmasan figyelem az avasodást – mindkettőnkét –
hajnali körömnyesés,
míg mások dugnak –
az én szőrszálaimat csak a fürdőszoba
tartja számon,
a csempeborítással feleselek,
de félszemmel az alkoholt lesem,
az is már csak a pattanás elleni
kencéből párolog –
szakállt növesztek elfoglaltság
címén –
többi sikerélményem vörös lavórba
hányva,
reggel kiöntöm, lehúzom, mosom kezeimet,
mint Pilátus Rómában