A jól ismert mondás szerint az élet utazás. Nem vitatkozunk vele, tovább utazunk. S ha már tovább utazunk, az irodalom területén érdemes kicsit több időt eltölteni, körülnézni és akár felszállni a pályaudvarra befutó kalandjáratra. Lakatos István Dobozvárosa hosszú és izgalmakkal teli utat ígér. Az utazás tíz év alatt nem ajánlott, kedvezmény a gyerekeknek van, ám a felnőttek is beszállhatnak, ha kedvük tartja.
A 2011-ben az Év Gyermekkönyve-díjat nyert meseregény elsősorban a tizenéves korosztálynak készült, de Lakatos a felnőttek figyelmébe is ajánlja. A Dobozvárosban a szerző gyerekkori érdeklődésének fő tárgyát is szerepelteti, mégpedig a gőzgépeket. Ifjúsági irodalmi alkotás a tíz év körüli korosztálynak. Lakatos István könyve egy nagyvárosi kisfiú, Zalán mindennapjait felforgató eseménysorozatot mutat be harminckilenc fejezeten keresztül.
A történet képi világába való bevezetés legjobb módja, ha kezünkbe vesszük a Dobozvárost és végigtapogatjuk, végighúzzuk ujjainkat a borítón látott képen: a sorakozó házakon át felérünk a nagy torony tetejére, onnan egy ugrással a sárkány szárnyain vezetjük ujjainkat, majd visszatérve a földre egy vézna fiúcskát fedezünk fel a mögötte álló zömök, ezermesternek látszó, kócos hajú bácsival, valamint egy furcsa barna teremtménnyel. Ezzel a történet képi világába megtörtént a bevezetés.
Zalán dolgozó szülei egyedüli gyermekeként éli iskolás életét, és amit emellett érdemes róla tudni, hogy rajong a képregényekért. Egy nap azonban egy öreg, kissé tömzsi alkatú bácsi jelenik meg a lakásukban, és elárulja, hogy akiket szüleinek hisz, nem valódiak, mert ők igazából Dobozvárosban raboskodnak, és ha igazán szereti őket, akkor vele kell mennie és a segítségére kell lennie. Zalán még fel sem fogta, mi is történt valójában, máris Székláb vasúti szerelvényházában végzi robotszerűen a tennivalókat.
A tizenéves időszak egy fontos állomás az ember életében, az ekkor szerzett tapasztalatok nagy erővel hatnak a későbbiekre, s az élmények és a mintaszerzés forrásának a könyveket is tekinthetjük. Ezek a gyerekek a mesekönyvekhez már felnőttek, a felnőtt irodalomhoz viszont még gyerekek. Az ifjúsági irodalom egy sajátos átmenetet nyújt, úgy vélem, erre tökéletes bizonyíték a Dobozváros. Mesei pilléreken nyugvó történet, melyben fel-felbukkan egy valódi élethelyzet, magyarázva az ezekben felmerülő kérdéseket. Így ismerkedik Zalán a halállal, miközben átérzi Székláb fájdalmát. De ő maga is megtapasztalja, milyen a teljes kimerültség, a fájdalom, az igazságtalanság. A regény nem takarja el az emberi érzésvilágot, hogy mi gusztustalan, undorító vagy éppen szánalmas. Ami mégis megdöbbentő, hogy ezekre mind Zalánon keresztül képes ráeszmélni az olvasó. Egyfajta részvét ébred Zalán iránt a vele történtek miatt, amely a gyerekolvasóknak bevezetést mutat a felnőtt világba, a felnőtteknek pedig magyarázatot arra, hogy hasonló eseményekre miért is reagálnak úgy a gyerekek, mint a könyv főszereplője. Szerepet játszhat az ifjúkori szocializációs folyamatokban ez a könyv, mert bár nem mentesíti a szülőket a komolyabb beszélgetések alól, de megkönnyítheti a helyzetüket a példák szemléltetésével.
Zalán személyében egy kíváncsi, a kalandokat kereső ifjú alakját ismerjük meg. Széklábbal − a bozontos szakállú, öreg ezermesterrel − való beszélgetését követően mutatkozik meg benne a szülei iránti tisztelet és erős érzelmi kötődés. Ahogyan halad előre a történet, Zalán egyre világosabban látja a világ történéseit: a tó fenekén elszaporodó szemét és az otthontalanná váló, éhező szörnyecskék látványát, a magasban a felhők pusztulását. Székláb keveset beszél ezeknek az okairól, ezért a fiú úgy dönt, maga jár a problémák végére. A vasúti kocsi, ami Székláb házaként funkcionál, rejtélyekkel teli, varázslatos hely: lépcsőn megy a pincébe, de egy fiókból bújik elő. Számtalan szoba, olykor furcsa és haszontalannak tűnő berendezésekkel. Zalán kíváncsisága határtalan, de egy idő után rájön arra is, ha nem kérdezgeti folyton a vezetőjét, az magától is felfed előtte egyre több részletet.
A regény alapjait tekintve mesei jellegű, hiszen már a gumiemberek, a szörnyecskék és a varázslatos vasúti kocsi sem létezik. A valós és mesei világok keveredése ellenére meseelemek kerülnek egymás mellé. Zalán panelházi világából varázslatos, ám nem mindig vidám élményekkel felszerelkezve tér vissza megszokott, iskolás életébe. Az utazás során a fiú okosabbá, ügyesebbé, szilárdabb jelleművé válik, azaz érettebb gondolkodásmódja lesz. A szerzői útmutató szerint a meseregényt felnőttek is bátran olvashatják, hiszen egyrészt felidézhetik saját gyerekkorukat, másrészt Zalán szüleivel is könnyen azonosulhatnak. Olvasás közben számos ismert elem bukkan fel, a vasúti kocsiról a Harry Potter-sorozat juthat eszünkbe, a tűzoltás alkalmával pedig A kiskakas gyémánt félkrajcárja dereng át a sorokon.
Székláb mindenhatóként, istenségként van jelen. Mindent tud a világról, minden élőlényt ismer, mindenhová eljut a keze, és képes alakváltozásra is. Ezeket a tulajdonságait Zalán meg is tapasztalja. Olyan erős személyiséget testesít meg, aki bár határtalan erővel bír, mégsem képes a tökéletes, hibátlan cselekedetekre. Hiszen Dobozváros létrejötte az ő figyelmetlenségének következménye. Fiatalkorában magához vett egy kisfiút, akit igyekezett jó útra terelni, mégsem járt vele sikerrel. Nem fordított elég figyelmet rá, így a fiú saját, furcsa világot hozott létre: Dobozvárost. A városban az emberek rabszolgaként élnek és dolgoznak: óriási panelházakban, érzelemmentesen, robotszerűen. A fiú, akinek még neve sem volt, Egyesnek nevezte magát, ő irányította az egész konstruált világot, melynek célja: elpusztítani a valódi életet, uralmát pedig kiterjeszteni a valóság megmaradt darabjaira is. Székláb ennek megakadályozása érdekében kéri Zalán segítségét, a történtek részleteit pedig fokozatosan tárja fel előtte. Az öreg hibát követ el a hallgatással, és Zalán beszökik Dobozvárosba, ahol kisebb felfordulást okoz, megnehezítve ezzel Székláb terveit. Az utolsó pillanatban sikerül megmenteni. Kimenekítik Zalán szüleit, és hozzáfognak Egyes világának megsemmisítéséhez. Természetesen sikerrel járnak, a fő érdem Széklábé. Bár Zalán a regény főszereplője, annak a gondolatát, hogy ő volna a kitüntetett hős, el kell vetni. Dobozváros megsemmisítése az idős úr terve, melyben Zalán csak közreműködőként vesz részt. Bármelyik másik gyereket is kiválaszthatta volna segítőnek, hiszen számtalan gyerek gumiváltozatát hordozta magával a táskájában.
Első elgondolásra nem tudatosul ugyan, de a regény ősi ellentétekre épül. Zalán világa valódi, alapjaiban eltérő Székláb világától. Az ezermester a fiúval az értékes, helyes oldalon áll, míg Egyes a negatív oldalt képviseli. Dobozvárost a sötétség, a szürke, komor hangulat uralja, amely csak még erősebb a patkányok uralta föld alatt, a Zalán által elhagyott kezdeti környezet viszont ennél fényesebb képet mutat. De Zalán és Székláb alkatilag is egymás ellentétei: a fiút a kíváncsiság hajtja, az idegen felfedezésének vágya, míg Székláb tart az ismeretlentől, gondterheltebb karakter.
A hihetetlen mozgalmasság Dobozváros legyőzésével megszűnik, a magával ragadt olvasó kalandvágya is lecsillapodik, de kérdéses, hogy Egyes büntetésével egyetért-e, hiszen egy nagy fenékbe rúgáson és szidáson kívül egyéb büntetése nincs. Ha képzeletbeli mérlegre helyezzük a bűnt és büntetést, nincs egyensúly annak két tányérja között. Ám ezzel mélyebben nem is foglalkozik az olvasó, mert a történések annyira magával ragadják, hogy a búcsúzás közeledtével inkább felidézi magában újra és újra a kalandokat. Izgalmakkal teli időszakon jutott túl, most már a megérdemelt pihenés következik. A rövidnek tűnő utazás során nem csak a szereplők, de az olvasók is megfontolandó dolgoknak kerültek a birtokába, s szívesen lapozzák fel újra Dobozvárost.
Lakatos István meseregénye tökéletesen érthető nyelvezetével olyan iránymutatást fogalmaz meg, melyben a tizenévesek világlátását fokozatosan csúsztatja át a fiktív mesei környezetből a megtapasztalhatóságba, nem mellőzve annak olykor sötét és igazságtalan részleteit sem. Éppen ezért a felbukkanó illusztráció nem gyengíti, hanem tovább erősíti a történet szilárd, valószerűbb alapokhoz kapcsolását. Az utazásra váltott menettérti jegyünk lassan érvényét veszti, a vonat újra befut az állomásra. Zalán az immár valódi, gumimentes szüleivel visszacsöppen a dolgozós−iskolás világba, az olvasó pedig a könyvet bezárva útnak indul, hogy saját (Doboz)városát hódítsa meg.
Lakatos István: Dobozváros, Magvető Kiadó, Budapest, 2011.