A leginkább soulban, funkban, jazzben, hip-hopban és broken beatben utazó Amoeba Band zenészeit vélhetően már egyik olvasónknak sem kell bemutatni, hiszen amellett, hogy nemrég dobták ki Keep The Funk Alive (2015) című lemezüket (melynek egyéni szerzeményei és featjei is megérnének néhány misét), nevük gyakran hangzik el slam poetry esteken, valamint az Akkezdet Phiaival összefüggésben is. Zene, irodalom, slam, szöveg – ismerjétek meg az Amoeba élményeit e területek, műfajok (és azok kölcsönhatásai) kapcsán!
KULTer.hu: Mit jelent számotokra a szöveg?
Először is, azt gondoljuk, hogy mindenképpen ketté kell választani a két előadási gyakorlatot, szöveg-, illetve zenefeldolgozási metódust: amikor az Amoeba együtt lép fel a slammerekkel, azaz a slam mögé játszik, teljesen más, mint amikor saját számokat ad elő. Sokat játszunk együtt az Akkezdet Phiaival, amikor ők élőben lépnek fel, általában mi vagyunk a kísérőzenekar.
Zene és szöveg összjátéka mindig egy egymásra mutató, egymást kiemelő, egymást beteljesítő játék. Igazán nagyszerű dolgok tudnak azonban születni, ahol művészi szinten egyensúlyozik az önállóság, a megfigyelés és reakció.
KULTer.hu: A saját dalaitokhoz hogyan készülnek szövegek? Mi volt a teremtő elv a lemez elkészítése során?
Van, hogy mások írásait, verseit emeljük be, de a Keep The Funk Alive esetében előfordult olyan is, hogy a közreműködő maga hozta a szöveget. Nem ritka, hogy a vendégzenészek konkrétan nekünk írnak. Mi csak a legritkább esetben szerzünk szöveget magunknak. Általában az a metódus, hogy felhalandzsázunk valamit, majd letisztítjuk, arra pedig készül egy angol szöveg. Mensával nagyon produktívan tudunk együttműködni, ami a szövegezést illeti. Amikor finisben voltunk az albummal, egy egyhetes intenzív stúdiómunka során iszonyú jól egymásra találtunk, nagyon jó szöveget írtunk, mondhatni együtt: mi inkább a zenei részében támogattuk a projektet, ő pedig a szövegezést végezte.
Saját, teljesen egészében általunk szerzett dalszövegünk egyébként nincsen. Régen nem is volt az ének előtérben, tehát nem is nagyon kellett szöveges rész. Volt egy-két elborult próbálkozásunk, de inkább élveztük, hogy játszunk, és azt, hogy egyre jobban beszéljük, fejlesztjük a közös zenei nyelvünket.
KULTer.hu: Kanyarodjunk vissza kicsit a slamhez! Hogyan kerültetek kapcsolatba a műfajjal és hogyan kell elképzelni egy ilyen kooperációt?
Ahogyan az előbb már szóba került, a slames eseményeken mi alapvetően egy kísérőzenekar, háttérzenekar vagyunk. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy vagy mi próbálunk elkapni, árnyalni egy-egy hangulatot, vagy megbeszéljük közösen az előadóval, hogy mik a konkrét elképzelései a zenei aláfestést illetően. Egyébként a slam esteken általában improvizálunk.
Ez az egész úgy indult, hogy felkértek, dolgozzunk együtt a slammerekkel – ha az előadó szeretne a szövege alá zenét, segítsünk neki és találjuk ki együtt a koncepciót. Volt olyan, hogy szinte mindenki kért aláfestést, és olyan is előfordult, hogy határozott elképzeléseket kellett megvalósítanunk (például a Kishableány zenéje vagy a Boldog születésnapot!). Az utóbbi időben inkább mint kiegészítő produktum vagy átkötő elem vagyunk jelen; magyarul egymást követik a slamek, és mi a produkciók között zenélünk. Valószínűleg ez azért alakult így, mert sok olyan slamverseny volt, amelyen az egyik fellépő kért zenét, a másik nem. A szervezők egy fair versenyhelyzetet próbálnak kialakítani, és talán ezért nem játszunk nagyobb, mondjuk országos versenyeken, hanem, mint a Friderikusz Showban, a programpontok közt adjuk elő kis beatjeinket házi zenekarként.
KULTer.hu: Mennyire nehéz rugalmasnak, improvizatívnak lenni a zenében?
A kísérő zenekari identitásunkat tekintve alapkövetelmény, de szerencsére ezzel nem szokott gond lenni. Régebben egyébként improvizatív volt a saját zenénk is, a lemez születését megelőző időszakban rengeteget improvizáltunk, sokszor léptünk így fel, és tulajdonképpen ez volt az egyik ismertetőjegye a zenekarnak. Ebből születtek nagyon jó dolgok, de a lemezkészítés egy viszonylag tudatosan átgondolt folyamat volt. Ez mérföldkő egy banda életében, úgyhogy ilyenkor az a legfontosabb, hogy biztos talaj legyen a lábad alatt, így bármikor pontosan el tudod játszani a kész, rögzített számokat. Csak akkor szabad még jobban elszállni, improvizálni, mikor ez megvan. Mi most még nem tartunk ott, hogy ezeket a dalokat imprózzuk, inkább a begyakorlós fázisban vagyunk.
Érdemes megemlíteni, hogy nemrég készítettünk egy úgynevezett jamet az egyik számunkhoz. Szóval mostmár kezdünk ilyeneket is csinálni, ami a Keep The Funk Alive-nak végülis egyfajta „megturnéztatása” is. A lényeg, hogy minél jobban, eredetibben tudjuk előadni a dalainkat.
KULTer.hu: Kiket hallhatunk a lemezen, milyen előadókkal dolgoztatok együtt?
Kicsit eklektikus lett a korong, és mindenki mást mond róla. Az első négy szám poposabbra sikerült, utána jön az „elborulás”. Sok vendégzenész működött közre a lemezen, hallható rajta Mensa, Berger Dalma, Sena, az angol Call Me Unique, az amerikai Illspokinn, a francia John Milk. Nagy kihívás volt összehozni ezt a projektet, mivel nyilván nem tud mindig mindenki egyszerre egy helyen lenni. Sikerült jól kijönnünk a helyzetből, bár nem volt egyszerű.
KULTer.hu: Milyen projektekbe kapcsolódtatok be a lemez óta, és hol láthatunk titeket legközelebb?
Call Me Unique-kal csinálunk most egy lemezt, az ő lemezét, mondhatni, mi vagyunk a producerek. Január 28-án lesz az A38 Hajón egy óriási Amoeba és Unique-koncert. Ez lesz a következő nagy mérföldkő a banda életében: a már jól ismert Amoeba-dalok mellett új szerzemények is hallhatóak lesznek, melyeket Call Me Unique-kal közösen hívtunk életre.
Kiemelt kép: az Amoeba Band Facebook-oldala
