Egy fekete humorral átitatott, szórakoztató romantikus vígjáték után Ujj Mészáros Károly második nagyjátékfilmjével más műfajok felé fordult. Az X – A rendszerből törölve amellett, hogy a Liza, a rókatündérhez hasonlóan túlhajtja néhol a különféle zsánerek (ezúttal a krimi és a thriller) elemeit, magyar műfaji filmhez képest szokatlan merészséggel feszeget aktuális társadalmi-politikai kérdéseket.
Talán a közélet feszültségeire történő reflexió az egyik összetevő, amelyet jól használva működni tud egy magyar műfaji film. Ezt tette két éve Sopsits Árpád A martfűi rém című thrillere is, amely az ’50-es évek Magyarországának politikai rezsimjéről festett lehangoló képet: Sopsits arra helyezte a hangsúlyt, hogy az állam miképp igyekezett az első gyilkosság után valamilyen látszatmegoldást, bűnbakot találni a valós bűnmegelőzés helyett, mivel a bűn nélküli, tökéletes társadalom illúziójának fenntartása fontosabb volt, mint az igazi tettes kézre kerítése.
A másik lehetőség, mellyel a sikerültebb, műfaji alapokon nyugvó magyar filmek rendezői éltek, a zsánerek elemeinek túlhajtása:
A nyomozó a krimi tipikus eszközeivel játszott el, amennyiben a bűn elkövetője lényegében saját maga után kezdett nyomozni a háttérben összegabalyodó szálak kibogozása érdekében, míg a Víkend a plot twisteket hajtotta túl és vált ezáltal önreflexív műfaji alkotássá.
Az X – A rendszerből törölve komplex narratív szerkezete elsősorban a különféle társadalmi jelenségekre adott reflexióra épül, de Ujj Mészáros, szokásához híven a műfajok elemeivel is sokat játszik. Ám azontúl, hogy néhány jelenet enyhén ironikus, már-már parodisztikus felhanggal bír a tipikus zsánerösszetevők túlhajtásának köszönhetően, nyoma sincs a Liza, a rókatündér virtuóz, bohókás formai játékosságának.
Az X egy kőkemény, a szó jó értelmében hollywoodi minőséget képviselő krimi-thriller, megrázó, nyomasztó, erőszakos jelenetekkel megtűzdelve.
A filmbéli Budapest egy posztszocialista, komor és szürke nagyváros látszatát kelti, amelybe néhány magasabb, üvegfalú épület csempész valamiféle nyugati hangulatot.
Ujj Mészáros már a brutálisan erős főcímmel sikeresen dobja be nézőjét ebbe a világba:
az egész filmet végigkísérő kifordított madártávlati városképek mellett az operatőrként brillírozó Szecsanov Martin kamerája néhány perc alatt, egy gyönyörű lassított montázsban végigjárja a történet fontos helyszíneit és bemutatja a főbb szálakat. Így rögtön látjuk a filmvászonra visszatérő Kulka Jánost egy meztelen nő társaságában, de durva haláleseteket, egy utcai tüntetést és iskolai verekedést is megmutat a kamera. Az Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint által írt forgatókönyvben jó krimihez méltó módon minden megnyitott szálnak, a legapróbb történetelemnek is lesz jelentősége a későbbiekben.
Így az sem mellékes, hogy az események idején épp egy országgyűlési választás előtt áll az ország, és hogy tüntetések zajlanak a kormány ellen, melynek során a rendőröket Molotov-koktélokkal dobálják a tüntetők. A politikai helyzet tehát feszült, ráadásul Éva (Balsai Móni), a poszttraumás stressztől szenvedő nyomozónő különös összefüggésekre lesz figyelmes az épp akkortájt megszaporodó, gyanús öngyilkossági ügyekkel kapcsolatban. A fővárosi rendőrkapitányság kötelékeibe vidékről érkező nyomozó, Zoltán (Schmied Zoltán) lesz az, aki végül elhiszi Éva elsőre képtelenségnek tűnő elméleteit és társul hozzá a nyomozásban, miközben a nőnek kamaszodó, renitens lányával és traumatikus múltjának démonaival is meg kell küzdenie.
Rengeteg szálat mozgat a film, azonban a biztos kezű rendezésnek hála ezek nem nyomják el egymást.
Ujj Mészáros nem egy könnyen fogyasztható filmélményt kínál: a premier plánban mutatott holttestek és a helyenként brutális erőszak mellett a szálakat csak szép lassan dolgozza össze. A Kulka János által alakított Horváth Kálmán helye és szerepe a szövevényes történetben például csak az első óra vége felé kezd kikristályosodni, holott addig minden második jelenetben feltűnik a karakter. Így aztán az instant sikerélményre vágyó nézők kevéssé járnak jól a filmmel, ráadásul a befejezés sem a klasszikus, látványos feloldozásról szól, helyette egy csendesebb, elgondolkodtatóbb és egyben megrázóbb lezárást kanyarintanak az alkotók, amely remekül passzol az X hangulatához.
A történetben jó ütemérzékkel kijátszott fordulatok önmagukban nem kifejezetten eredetiek, többségük ismerős akár klasszikus, akár közelmúltbéli krimikből és thrillerekből.
Ez azonban nem zavaró, ugyanis, és ez az X legerősebb pontja, a készítők bátran fel merik tölteni társadalmi jelentéssel a történetet, ennek köszönhetően pedig a film nem kelti valamiféle üres hollywoodi majmolás látszatát (nem úgy, mint tavaly A tökéletes gyilkos). Nem emlékszem az utóbbi időből magyar műfaji filmre, amelyik ilyen merészen és hatásosan állt volna bele a korrupció, az aktuális rendszerrel szembeni ellenállás és kritika, az ügynökakták, valamint a magyar rendőrség politikai kapcsolatainak kérdéseibe.
Ami a magyar sorozatgyártásnak az Aranyélet és a magyar midcult filmnek a Kojot, az lett a hazai műfaji filmnek az X – A rendszerből törölve.
Bár az X-ben ábrázolt Budapest mintha nem pontosan a jelen fővárosa lenne, és dátum sem hangzik el a filmben (úgy tűnhet, mintha a közeli jövőben járnánk), itt kőkemény társadalomkritikáról van szó, ez pedig önmagában elismerésre méltó. A fordulatos, a társadalmi jelenségekre és kérdésekre ügyesen reflektáló történet pedig impozáns látványvilággal és emlékezetes színészi alakításokkal elevenedik meg a vásznon.
Az X, ahogy idén már több magyar film a Lajkó – cigány az űrbentől a Napszálltáig, technikai szempontból nemzetközi színvonalat képvisel: a krómos, kopottas színvilág, a néhol a szocializmust, máskor a közeljövőt idéző díszletek és kellékek, a jó ütemű vágás, valamint az ütős filmzene (élen a Jónás Vera Experiment Evergreen című dalával) könnyen beazonosítható stílust és egy furcsa, feszültséggel teli atmoszférát teremtenek. A színészek tekintetében is újra biztosra ment Ujj Mészáros Károly: a főbb szerepeket ugyanaz a három színész játssza, mint a Liza, a rókatündérben, ám ezúttal sokkal mélyebbre kellett ásnia Balsai Móninak, Schmied Zoltánnak és Bede-Fazekas Szabolcsnak is.
Balsai Móni az év női alakítását nyújtja Éva szerepében:
ha kell, határozott, szemfüles nyomozó, máskor aggódó szülő, aki tehetetlen lánya viselkedését illetően, miközben mindvégig képes érzékeltetni a karakter múltjában gyökerező traumákat akár egy-egy pillantással vagy apró mozdulatokkal. Schmied Zoltán most is egy maszkulin, pimasz figurát játszik, ám a kissé manipulatív jó zsaru és a megértő társ szerepét is meggyőzően hozza.
Bede-Fazekas Szabolcs pedig a háttérben meghúzódva, keveset beszélve, néhány gesztussal építi fel sikeresen a különc nyomozót, Ferit.
Hasonlóan, néhány egyszerű, jól megválasztott színészi eszköz segítségével játszanak profin a mellékszereplők: Básti Juli iskolaigazgatóként, Kulka János haldokló újgazdagként, Schneider Zoltán rendőrfőnökként, Szirtes Ági orvosszakértőként maradnak emlékezetesek.
Az X – A rendszerből törölve az őszi magyar filmdömping egy újabb remekül sikerült darabja, mely bár vélhetően nem fog szert tenni a Liza, a rókatündérhez hasonló kultuszra, egy színvonalas, merész és okos műfaji filmként emlékezünk majd rá. Ez pedig máris sokkal több, mint amit a magyar zsánerfilm az elmúlt években felmutatott.
X – A rendszerből törölve, 2018. Rendezte: Ujj Mészáros Károly. Írta: Ujj Mészáros Károly, Hegedűs Bálint. Szereplők: Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Bujáki Zsófi, Básti Juli, Kulka János, Schneider Zoltán, Szirtes Ági. Forgalmazza: InterCom.
