Vak Mindenszentek
A szomszéd fürdőszobában sír a néni. Kántál.
Imádkozik, újra sír. (Nehéz.) Mikor a hörgése már
a falam kaparja, a közeli templom romjait látom
a borotválkozótükörben. Megijedek, és félig lehúzott,
habos arccal rohanok a parkba, félrelökök pár kocsijához
lépkedő polgárt a járdán. Nem szólnak, látják, aligha
lehetek magamnál, esetleg valami szörnyű elől futok.
A templom ott áll, semmi baja, de a néni hangja odáig mar.
Kérem Istent, segítsen. (Neki.) Saját imáim vannak ilyen
alkalmakra, amit minden nyelven azonnal megértenek.
Mindenszentek van, ma töményebb az értés. Töményen mar.
Vészerdő
Vészerdőben minden állatot mondatokkal etetnek.
Az erdész havonta egyszer hozza a városból a kidobott
vagy halott mondatokat, szétszórja. Szépen híznak
az állatok a mondatoktól, erősödnek. Vészerdőben
minden ösvénynek saját törvényei vannak. Akár egy
elszigetelt északi falunak. A cigány gettónak
nem messze a házunktól. Akár egy titkos kórháznak
a parkban, nem messze a házadtól. Szoktál odajárni,
tudom. Eltévedt állatok lábát teszed sínbe az alagsorban.
Sebeiket tisztítod, kötözöd. Én is átmennék a cigányokhoz,
de valami visszatart. Nincsenek pontos mondataim
erre. Pont erre miért nincsenek? Törött nyelvem, akár
az eltévedt állatok lába. Persze, te mosolyogsz ezen,
mikor egyiküket az erdőszélre visszakíséred. Hány állatot
vittél már vissza, mondd? És hány volt olyan, akit rontott
ösvényre kísértél? Tudtál-e róla? Értetted-e? Vészerdőben
illik pontosan fogalmazni. Véren jársz, ha betévedsz. Kötelező.
Borítófotó: mork.vagy.hu
