Fatih Akin Lars von Trierhez hasonlóan ingoványos talajra tévedt, mert egy sorozatgyilkosról készített filmet Az arany kesztyű címmel, ami még von Trier tavalyi szerzői horrorjához, A ház, amit Jack építetthez képest is nyersebb és kegyetlenebb alkotás.
A Reagan-korszakban népszerű slasher horror filmciklusát elindító Halloween és Péntek 13 többek között azzal sokkolta nézőjét, hogy néhány beállítás erejéig a sorozatgyilkos szubjektívével kellett azonosulnia. Ám ettől még a slasherek többsége megőrizte a status quót, és ezen a formajátékon kívül nem kényszerítettek minket arra, hogy megpróbáljuk megérteni az emberarcú rémeket. Az igazi botrányokat az olyan nem konvencionális, szerzői horrorfilmek váltották ki, mint például William Lustig Elmebetegje, az osztrák Gerald Kargl Európa-szerte betiltott Angstja, a Henry: Egy sorozatgyilkos portréja John McNaughtontól (Fatih Akint bevallottan ez inspirálta) vagy A ház, amit Jack épített Lars von Triertől.
Ezekben a sorozatgyilkosos filmekben nem menekülünk az átlagembernek kinéző rémektől egy-két beállítás után.
Mivel nem áldozataik, hanem ők maguk a főhősök, végig kell néznünk, ahogy becserkészik, megölik, feldarabolják kiszemeltjeiket, majd újra és újra kereket oldanak. Alkotóik nem ítélkeznek, szenvtelenül bemutatják antihőseik ámokfutásait, sőt McNaughton és Lars von Trier még a bestiális gyilkos emberi oldalára is rávilágítanak, ami miatt a nézőben saját maga számára is félelmetes, felkavaró empátia ébredhet. Fatih Akin nemcsak ugyanezt valósítja meg Az arany kesztyűben, de jelentősen rá is licitált elődeire.
Az arany kesztyű alapja egyfelől egy valós, 1970 és 1975 között elkövetett gyilkosságsorozat, másfelől egy, az ezt feldolgozó bestseller regény, Heinz Strunk 2016-os, azonos című könyve. A történet főhőse egy Fritz Honka nevű, negyvenes éveiben járó alkoholista munkás, aki padlástéri lakásából a címszereplő kocsmába jár le vedelni, és szexuális ösztönei által vezérelve nőkre vadászik. Mivel Honkát testalkata és rossz fogai miatt a fiatal nők kifejezetten csúnya és szánalmas férfinak tartják, a főhősnek csak kiégett, elesett, mentálisan sérült, idősebb asszonyoknál, özvegyeknél vagy öreglányoknál van esélye. Igen ám, de valójában nem őrájuk, hanem huszonéves lányokra vágyik, ezért az ötvenes-hatvanas nők még erősen illuminált állapotban sem izgatják fel úgy, hogy helyt tudjon állni férfiként. Ezért a frusztrált szexuális aktusok általában erőszakba fulladnak, illetve áldozatai halálával érnek véget. Ha undorodva és öklendezve is, de Fritz feldarabolja testüket, és maradványaikat eldugja lakása egy rejtett zugába.
Az erkölcsöt nem túlzottan ismerő férfi hiába is próbálna jó útra térni, bűzös hullái és a címszereplő emberi roncstelep visszatartják őt.
Az arany kesztyű megtartotta a valós történet lényegi elemeit, ám a regényből sok mindent elhagyott, illetve ki is egészítette annak sztoriját. Az idei Berlinalén tartott premiervetítés után a kritikusok szabályosan felháborodtak, és többen azért marasztalták el a filmet, mert közelébe sem ér Strunk könyvének, nőgyűlölőnek tartották, vagy csak szimplán öncélúan erőszakosnak és lélektanilag sekélyesnek nevezték, azonban a nemzetközi sajtó képviselői elvétették Fatih Akin művét, ha pszichológiai horrorként nézték. A kritikusok közül sokan azzal érveltek, hogy Akin eddig rendkívül jól kidolgozott, pszichológiailag is hiteles alkotásokat készített (lásd például tavalyi bosszútörténetét, a Golden Globe-díjjal jutalmazott Sötétbent).
A török származású német rendezőt viszont soha sem annyira a lelki, mint inkább a társadalmi folyamatok és állapotok érdekelték.
Fatih Akin saját identitása, társadalmi státusza miatt mindig kritikusan szemlélte a németek és a Németországban élő etnikumok (török, görög vagy kelet-európai bevándorlók) konfliktusát, és részben a fejlett nyugat-európai országban is egyre riasztóbb, erősödő szélsőjobboldali eszméket kritizálta. Egyértelmű, hogy Az arany kesztyűben is
a náci örökség árnya, a háborús trauma, az etnikai ellentétek és az ezekkel szorosan összefüggő általános társadalmi nyomor hangsúlyosak.
Fatih Akin Az arany kesztyűben ugyanúgy szenvtelenül, minimalista stílusban, gyilkosságláncolatokon, a bűnbeesés epizódjain keresztül mutatja be antihősét, mint John McNaughton a Henryben vagy Lars von Trier A ház, amit Jack építettben saját sorozatgyilkosát. Azonban ettől még nem öncélúan erőszakos, bestiális vagy amorális filmről van szó.
Fritz brutális kivégzései és lelki nincstelensége mellett nagy hangsúlyt kap a német alsó osztályok általános társadalmi nyomora.
A címszereplő kocsma csupa olyan lecsúszott, vegetáló ember gyűjtőhelye, akiket éppúgy lenéznek a felsőbb osztályok tagjai, mint ahogy a társadalom peremvidékén vegetáló németek (mint amilyen Fritz is) lenézik a görög vendégmunkásokat. És bennük az is közös, hogy szociális vetületű testi-lelki nyomoruk összefügg a katasztrofális második világháborúval.
A főhős édesapja koncentrációs táborban halt meg, mert kommunista volt.
Az egyik kiégett idős asszony arról számol be, hogy a nácik rémuralma alatt prostitúcióra kényszerítették. De van, aki később veszítette el emberi méltóságát valamilyen kollektív vagy egyéni trauma miatt, így az alkohol jelenti számára az utolsó mentsvárat.
Tehát a gyilkos és amorális Fritz legalább annyira áldozat, mint azok, akiket állatként mészárol le.
Fatih Akin művében pusztán azért történnek meg az erőszakos interakciók, hogy láthatóvá váljon a mindent átható egzisztenciális kiszolgáltatottság és kilátástalanság. Ebben a társadalmi állapotban nem csoda, hogy az egyik asszony – akit elhagyott a lánya, és otthon, család híján a kocsmában tölti ideje nagy részét –, önként válik az antihős kvázi (szex)rabszolgájává. A külső megjelenését és viselkedését tekintve is Hitlert idéző Fritz elviselhetetlenül mocskos és a szereplők visszajelzései alapján hihetetlenül büdös otthona még így is vonzóbb menedék a szerencsétlen asszony számára, mint a hetvenes évek Hamburgja.
Akin karakterei groteszkek abban az értelemben, hogy egyszerre szánalmasak és taszítók amiatt, hogy az emberi lét minimumán vegetálnak,
a legalantasabb testiség (korlátlan ivás és zabálás, állatias szexualitás) béklyójában élnek. De nőgyűlöletről itt szó sincs, hiszen Az arany kesztyű erkölcsi értelemben elmossa a határvonalat a rém és az áldozatok között, azaz azt mutatja be, hogy mindannyian elmerültek ebben a mocsokban, amiből nincs kiút.
Bár meg-megcsillan a remény egy-egy kapcsolat formájában, azonban a társadalmi közeg visszahúzza őket.
Fatih Akin nem mutogat senkire, nem szeretett volna olcsó magyarázatokkal előállni (például szándékosan kihagyta a könyvből azt a múltbeli epizódot, amelyben a gyerek Fritzet megerőszakolják). Az arany kesztyű társadalomrajza szerint rendszerszintű a probléma, amely többek között a múlt feldolgozatlan traumáival, a 20. század kollektív lelki nyomorával hozható összefüggésbe.
A címszereplő kocsma évtizedek óta nyitva tart, vannak olyan törzsvendégei, akik már a negyvenes évek óta ide járnak
(például egy egykori SS-tiszt), így a múlt mintegy az Arany Kesztyűn keresztül kísérti és mérgezi a jelen nyomorultjait. De Fritz lakása is beszédes szimbólum: a férfi az itt terjengő hullaszagot azzal magyarázza, hogy az alsó szinten görög vendégmunkások élnek, akik össze-vissza főznek mindenféle ocsmányságot. Ám a tipikus német Fritz-cel ellentétben a görögök nem ölnek meg és darabolnak fel embereket. Fatih Akin így tart görbe tükröt a német társadalom elé, jelezve, hogy „csak hiszitek, hogy a bevándorlók okozzák a szenvedéseiteket”.
Maga a főhős erősen ellentmondásos karakter, akit a mindössze 23 éves Jonas Dassler hátborzongatóan hitelesen formál meg.
A maszkmester munkáját dicsérik az eltorzított arcok, amelyekre kiülnek a történelmi traumák és a jelen rútságai. A néma forradalom fiatal, jó kiállású lázadó diákját megformáló Dassler külsőleg és belsőleg is hatalmas átalakuláson esett át a szerep kedvéért. Ha nem ismernénk őt korábbi filmjeiből, akkor azt hihetnénk, hogy maga a rég halott sorozatgyilkos tért vissza az élők sorába. Azaz a huszonéves színész antihőse megfelelően taszító hajlott hátával, karikatúraszerű mozgásával, bamba, frusztrált tekintetével. Mégis ott van benne a szánandó ember, akit erkölcsi normáink miatt nyilvánvalóan eltaszítanánk magunktól, akár Henryt vagy Jacket, de
már csak a film minimalista, szenvtelen stílusa miatt is ott a lehetőség, hogy akár megértsük, megsajnáljuk őt.
Amikor például leteszi az alkoholt, megpróbál normális, új életet kezdeni, de éppen azok húzzák vissza, akiktől a megváltást reméli. Buta, együgyű, sőt undorító alak, akiben mégis megvan az ösztönös vágy arra, hogy többé váljon, és emberként éljen. Ebben azonban az is akadályozza, hogy az alsóbb osztályok módszeresen el vannak szeparálva a felsőbb osztályoktól, így aki a szegénynegyedben szocializálódott, az a lehetetlent kísérli meg, ha próbál kitörni onnan.
A film leginkább vitatható részei a fiatal mellékkarakterek, és nem a főhős epizódjai.
A cselekmény során feltűnik egy fiú és egy lány, akik csak lazán kapcsolódnak az Arany Kesztyűhöz és a nyomornegyedhez. Mindketten a középosztály tagjai, és bár a lányt taszítja a munkásosztály és a kocsma, a fiú valamilyen megmagyarázhatatlan okból mégis erre a helyre viszi el reménybeli párját. Sajnálatos módon ezek a részek nincsenek megfelelően kibontva, lógnak a levegőben. A lány még egyfajta „vágy titokzatos tárgya” Fritz számára, de a fiú mellékszálának szinte semmi köze a fő történethez, és a fiatalember érthetetlen módon újra és újra konfrontálódik a lebujban a pervertált, destruktív férfiasságot képviselő egykori SS-tiszttel, aki lépten-nyomon megalázza őt. Az világos, hogy Fatih Akin szerint ez a megalázott fiú lehet „a következő Fritz Honka”, csak az nem, hogy megaláztatásai ellenére miért jár vissza a kocsmába.
Mindezzel együtt Az arany kesztyű egyáltalán nem rossz, sőt, kifejezetten összetett, elgondolkodtató film. Más, mint Fatih Akin korábban dicsért munkái, inkább egy válasz Lars von Trier tavaly bemutatott művére (bár a két film párhuzamosan készült). Nem könnyű nézni, sokan meg fognak rajta botránkozni. Habár sokkal inkább azon a társadalmi-lelki nyomoron kellene megütköznünk, amit Akin műve bemutat.
Az arany kesztyű (Der goldene Handschuhe), 2019. Írta és rendezte: Fatih Akin. Szereplők: Jonas Dassler, Margarete Tiesel, Adam Bousdoukos, Marc Hosemann, Katja Studt, Martina Eitner-Acheampong, Hark Bohm, Victoria Trauttmansdorff. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
