a kedvenc részem
az ikertestvérem mindig mellettem áll arra
néz amerre én ha balra fordulok ő is balra
fordul ha meg jobbra akkor ő is így tesz
ha farkasszemet néznék a nővérünknek kell
szólnom ilyenkor megfeledkezem a munkáról
az ikertestvéremmel soha sem játszhatunk
szigorúan tilos ha egymás szemébe néznénk
véget érne a világ meg sem simogathatom
az arcát ő sem adhat puszit a homlokomra
vállaltuk hogy őrködünk a világunk fölött
ami három zónára oszlik egyet-egyet külön
figyelünk meg látóterünk metszetében van
a kedvenc részem ott égig érnek a rózsák
és vidáman csahol a zsemleszínű kistacskó
napfordító
amikor a nap a legmagasabban járt
áldozatunkat fehér lepelbe bugyoláltuk
és kiterítettük a kiszikkadt fűbe
míg mi a nagy almafa vándorló árnyékában játszottunk
ő ragyogott a verőfényben rá se bírtunk nézni aztán
a rovarok lepni kezdték harmadik réteget képezve rajta
mint holdfényes éjszaka a lámpaburán pedig tikkasztó
nappal volt és kemény a munka
este odajött a tábortűzhöz
sápadt volt csönd és savanykás szag lengte körül
a szúnyogok csak minket csíptek az éjjeli lepkék
a tűz köré gyűltek mintha ő ott se lenne köztünk
a kenyérre zsírt csöpögtetett mint mi de a hagymát
és a szalonnát nekünk adta
ismételjük meg a szertartást kérte rekedt hangon
hiányzott a közönség de mi csak nevettünk rajta
még sokat kell gyakorolni a mutatványt mondtuk
közönségről egyelőre ne is álmodj késő van már
menj fogat mosni és lefeküdni
Borítófotó: Pixnio