Elnézve az utóbbi idők filmsikereit (Megszállottság, Backrooms – Hátsó szobák stb.), úgy tűnik, hogy a horror műfaj él és virul a…
Bővebben
Elnézve az utóbbi idők filmsikereit (Megszállottság, Backrooms – Hátsó szobák stb.), úgy tűnik, hogy a horror műfaj él és virul a…
Bővebben
Az Úr 2026. esztendejében eddig összesen tizenöt előadást láttam, ebből hármat illettem az elfogultan hízelgő hibátlan jelzővel (5 pont), négyet…
Bővebben
Mindannyian ismerjük ezt a helyet: a neonfényeket, az üres folyosókat, az érzést, hogy már jártunk itt korábban. A Backrooms legnyugtalanítóbb…
Bővebben
Január 16-án, 78 éves korában elhunyt David Lynch amerikai filmrendező, a Kék bársony, az Elefántember, a Mulholland Drive és a…
Bővebben
Az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) tavaly év végén közölt változtatásainak értelmében 2024-től sem önálló, sem pedig választható tárgyként nem lesz…
Bővebben
Többéves kihagyás után folytatódott az HBO bűnügyi sorozata, True Detective: Night Country címmel, ami Issa López kreatív vezetésével a fagyos…
Bővebben
Az idei könyvhétre jelent meg Bartók Imre Lovak a folyóban című regénye. Ennek apropóján beszélgetettünk a szerzővel önéletrajzi olvasatról, írói…
Bővebben
A horror rajongójaként nagyon vártam Bergendy Péter filmjét, a Post Mortemet, hiszen számos olyan motívumot harangozott be a trailer, amely…
Bővebben
Lichter Péter munkássága Magyarországon hiánypótlónak tekinthető. A keményvonalas filmelemző szakszövegek mellett ugyanis nagyon kevés olyan kiadvány kerül itthon a könyvesboltok…
Bővebben
Májusban jelent meg a blues-rock nagyágyújaként és a 2010-es évek gitárzene-forradalmának zászlóvivőjeként ismert The Black Keys zenekar 10. nagylemeze. A…
Bővebben
Habár a Netflixen nagyon sok a potenciálisan érdekes, de végső soron biztonsági játékot űző film és sorozat, szerencsére a szolgáltatón…
Bővebben
Az irodalommal foglalkozók, akár fő-, akár mellékállásban, de azért általában otthon írnak, így megtanulhatták már azokat a trükköket, amelyek most…
Bővebben
A FinnAgora szervezésében adott otthont a budapesti Toldi mozi február 5. és 9. között a Finn Filmnapoknak. Az öt nap…
Bővebben
A 2010-es években is rengeteg olyan tévésorozat született, amely legalább az első évada, tartalmi és/vagy formai kreativitása miatt megérdemelte a…
Bővebben
A Budapest Fotófesztivált megnyitó Kis történetek (Small Stories) című kiállítás fotósa, David Lynch üzenetet küldött a magyar közönségnek.
Bővebben
A Budapest Fotófesztivál közép-európai premierrel nyitja meg 2019-es rendezvénysorozatát: a nyitókiállítást nem más, mint David Lynch, az amerikai független film…
Bővebben
Az Ulysses Szerb Antal szerint talán csak blöff volt, de ez a blöff végül is jól sült el. Ha jó…
Bővebben
Mi lenne, ha Tim Burton arra buzdítana, hogy utazz Porthollandba, Cornwallba? Ha Wes Anderson pasztellárnyalatú, szimmetrikus világát fel lehetne keresni…
Bővebben
„A baglyok nem azok, aminek látszanak” – az első soroknál rögtön ez a Twin Peaks-idézet jutott eszembe. Aztán a regény…
Bővebben