Takács Zsuzsa A Vak Remény című verseskötete az Aegon Művészeti Díj idei nyertese, jelentették be szerda délelőtt a hivatalos sajtótájékoztatón.
Bővebben
Takács Zsuzsa A Vak Remény című verseskötete az Aegon Művészeti Díj idei nyertese, jelentették be szerda délelőtt a hivatalos sajtótájékoztatón.
BővebbenA 3 milliós Aegon Művészeti Díjért három verses-, két novelláskötet és öt regény versenyzik tovább a közzétett rövid lista alapján.…
BővebbenÁramló emlékezet, egymásból induló és egymásba futó személyes történetek egy igazi nagyregényben – Nádas Péter Világló részletek című műve 2018-ban…
BővebbenA világ legelismertebb kortárs magyar írója, Krasznahorkai László kapta az Aegon Művészeti Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot…
BővebbenOravecz Imre verseskötete, a Távozó fa nyerte el ebben az évben az ország legjelentősebb magán-irodalmi díját, az Aegon Művészeti Díjat,…
BővebbenKilencedik alkalommal adták át az Aegon Művészeti Díjat, amivel idén a neves irodalmárokból, tudósokból, újságírókból és pedagógusokból álló szakmai kuratórium Kun…
BővebbenElkészült a 2020-as Aegon Irodalmi Díj esélyeseinek rövid listája, amely már első ránézésre is más, mint eddig: az idén tizenötödik…
BővebbenNégy verseskötet és hat regény, összesen két kiadó – Magvető és Jelenkor – tíz kötete van versenyben a 3 millió…
BővebbenÖsszeállt az egyik legjobban várt magyar irodalmi lista, az Aegon Művészeti Díj shortlistje. Az orgiától egy mormotáig – vaskos regények és vékony…
BővebbenÖsszeállt a magyar irodalmi lista, az Aegon Művészeti Díj shortlistje. A legjobb tíz jelölt között idén is ott van Esterházy…
BővebbenMinden eddiginél több, 110 könyvet jelöltek a kiadók a 11. Aegon Művészeti Díjra, amely Magyarország legrangosabb magánalapítású irodalmi elismerése, a…
BővebbenKét év után ismét megrendezték az Összmagyar Slam Poetry, Spoken Word és Irodalmi Tábort, ahova minden műfajkedvelő ellátogathatott. Meglepően sokan…
BővebbenNegyvennyolc éves korában, 2019. június 3-án virradóra meghalt Térey János, debreceni születésű, Budapesten élő, Magyarország Babérkoszorúja díjas szerző.
BővebbenA 2016-os Lipcsei Könyvvásár hivatalos magyar programjában szinte azonos mértékben van jelen a líra és a próza: Kemény István és…
BővebbenAz idei Könyvfesztiválra különösen izgatottan készültem, hiszen most először történt, hogy nem olvasóként, hanem tudósítóként látogattam el az eseményre. Éppen…
BővebbenHogyan képzeljük el egy kiadó főszerkesztőjét, milyen feladatokkal jár ez a munka? Mennyire nehéz bekerülni a szép- és szakirodalmi élet…
BővebbenKevés olyan kortárs író/költő van, aki ennyire sokszínű, mint Grecsó Krisztián: egyfelől elismert szerző, másfelől a népszerű Rájátszás projekt oszlopos tagja,…
Bővebben