A Bajdázó zenekar, az elmúlt évtized egyik legsajátosabb, kategóriákba nehezen sorolható magyar együttese közel négy év hallgatás után jelentetett meg…
Bővebben
A Bajdázó zenekar, az elmúlt évtized egyik legsajátosabb, kategóriákba nehezen sorolható magyar együttese közel négy év hallgatás után jelentetett meg…
BővebbenAbban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Győrffy Ákos A hegyi füzet című kötetét nem a párnáim kényelmében vagy a nagyvárosi…
Bővebben26. alkalommal adták át április 10-én a fiatalon elhunyt vajdasági költő, szerkesztő emlékére alapított Sziveri János-díjat. Az idei díjazott Sopotnik Zoltán…
BővebbenSzabó Róbert Csaba fiatal erdélyi író, a Látó szerkesztője kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet az íróelőd szülővárosában, Szekszárdon adtak át…
Bővebben2016-ban (is) sok volt a várakozás, az ígéretes kötet (vagy jó beharangozó), ám ezek közül végül kevés nyerte el igazán…
BővebbenKiderült az eredménye a Versnitt’ és a Librarius közös videoklip-készítő pályázatának, amelyet az tett különlegessé, hogy az alkotások alapját kortárs…
BővebbenTíz irodalmi művet jutalmazott a zsűri a Digitális Könyvnyomtatási Pályázaton, amelyet nyolcadik alkalommal hirdettek meg, s célja, hogy tehetséges íróknak…
BővebbenA Muzsikál az Erdő Alapítvány 2016-os rendezvénysorozatának alkalmából irodalmi pályázatot hirdet gyermekek és felnőttek számára. Az alkotásokban a zene és az erdő…
BővebbenA magyar költészet napján, április 11-én számos program kínálkozott az irodalomkedvelők számára. Én Bende Tamás új verseskötetének bemutatóját választottam, így a…
BővebbenDanyi Zoltán író kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet a névadó születésének 95. évfordulóján adtak át Szekszárdon.
BővebbenFurcsa, nagyon hosszú év volt a 2015-ös. Furcsán féloldalasra sikerült az év legfontosabb lemezeit összegző, végtelenül szubjektív listám is. Soha…
BővebbenPiszkolódó szürkület, derengő hajnal, gőz. UV-szűrűbe ragadt pajkos napsugár, fagyból felengedő tiszta ér, madárdal, šljivovica, felhővonulás, semmi felé sodródás. LCD-képernyőkön…
BővebbenHogy lehet a magyar nyelvben a she szó megkülönböztető szerepét visszaadni? Lehet-e a holokausztról beszélni? Mi az, hogy erdélyi író?…
BővebbenA Dombos Fest egy, a Dél-Alföld hasában terpeszkedő, közép-bácskai poros-boros falucska néhány napos örömünnepe, hiszen a tizenhárom éves múltra visszatekintő…
BővebbenHogy miért mentem el az írótáborba? Ferdinandy György, Jókai Anna voltak a húzóerők, miattuk az igen mellett voksoltam. Persze sok…
BővebbenPál Sándor Attila első verseskötetének címe sokféle értelmezésre ad lehetőséget. A szerző saját elmondása szerint a könyv egy erdélyi néptáncról…
BővebbenIzsó Zita és Ayhan Gökhan feltűnt már íróként, fordítóként, szerkesztőként, 2013 őszén azonban új projektbe fogtak. Átjáró néven indítottak blogot,…
BővebbenDecember nyolcadika jeles napnak számít minden magyar irodalomszerető számára – idén pedig különösen, hiszen a kortárs magyar költészet talán legfontosabb…
BővebbenBorbély Szilárd könyvének olvashatóságát egy paradoxon alapozza meg, szervezi s egyben avatja egyedülállóvá a kortárs irodalomértésben – hogy rögtön meg is…
BővebbenGyőrffy Ákos 2012-es Haza című kötetére – rövid terjedelme ellenére – nagy ívű vállalkozásként tekinthetünk, és itt nem csupán arra…
Bővebben