A Törzsasztal Műhely tehetséggondozó alkotócsoport 2017-ben indult el Szegeden, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson fiatal íróknak. Szutorisz Szabolccsal, a…
Bővebben
A Törzsasztal Műhely tehetséggondozó alkotócsoport 2017-ben indult el Szegeden, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson fiatal íróknak. Szutorisz Szabolccsal, a…
BővebbenTavaly ősszel jelent meg az Analog Balaton második nagylemeze, a Repedés. Az album az utóbbi pár év lenyomatát képezi, többféle…
BővebbenKupihár Rebeka A heterók istenéhez című debütkötetét megjelenése óta óriási figyelem övezi. Bár a recepció még közel sem tart a…
BővebbenA magyar irodalom köszöni, jól van. Bár a róla szóló művekből nem feltétlen ez derül ki, azért maradjunk bizakodóak. Nehéz…
BővebbenA The New York Times képzőművészeti tárgyú kritikáiért felelős újságírója, Holland Cotter szerint 2024 az alapvetően meghatározó, ám éppenséggel nem…
BővebbenA 2023-as lista fókuszába a fordítások kerültek, így ezúttal hazai szerzők gyerek- és ifjúsági könyveiből válogattam össze tíz, számomra kiemelkedő…
BővebbenA tavalyi színházi év számtalan meglepetéssel szolgált nemcsak Budapesten, de a vidéki színházakban is. Nem is lehet más egy top…
BővebbenMeghosszabbítva, február 9-ig látható a Frida Kahlo fotógyűjteménye című tárlat. Egész évben érdemes lesz azonban ellátogatni a Mai Manó Házba,…
BővebbenIsmét újév, ismét tízes szemle. Ami ezúttal is fontos, hogy semmiféle sorrendiséget nem működtetek: a dalok véletlenszerűen következnek egymás után,…
Bővebben2024 magyar megjelenésű világirodalmi kötetei közt számos meglepetésre bukkantam. Az általam jól ismert és követett, recenzált szerzők közül Ulickajától és…
BővebbenA némafilmkorszak és az egyetemes filmtörténet furcsa klasszikusa a Nosferatu, amelyet korunk egyik legizgalmasabb horrorrendezője, Robert Eggers dolgozott fel újra,…
BővebbenHogyan boldogul manapság egy nő a zeneiparban? Ezt a kérdést tette fel a Budapesti Metropolitan Egyetem design- és művészetmenedzser mesterképzés…
BővebbenÍrnám, hogy fúziós elektronika ütemeire hullámzott a Kassa Hajón összegyűlt törzs, de ez totál elcsépelt lenne ahhoz képest, ami valóban…
BővebbenDombai Dóra kötete nem valamilyen absztrakt szempont, hanem az alkotók neme és egy egzakt időszak alapján határolja le a korpuszát,…
BővebbenDamian Mc Carthy második nagyjátéfilmje olyan, mint egy klasszikus rémtörténet. Lassan hömpölygő, vészjósló hangulat, véres bűntények és természetfeletti titkok hátborzongató…
BővebbenTöbbrétegű sablonkomédia vagy minden tekintetben határfeszegető tabufilm? Quentin Dupieux Cannes-ban bemutatott filmje az abszurditást oltja a 2020-as évekre jellemző, önmagában…
BővebbenJelenleg is játsszák a mozik Till Attila legújabb, És mi van Tomival? című filmjét. A sokoldalú alkotóval művészi szerepekről, a…
BővebbenHogyan fér meg egymás mellett a kutatás és a rajongás; a tudományművelés és a szórakoztatás; a Harry Potter-franchise és a…
BővebbenA nonfiguratív festészet érzéki módon, a maga közvetlenségében kíván hatni a befogadóra, ugyanakkor a szemünk minden lehetőséget megragad a tárgyi…
BővebbenA Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 rendezőjének második, Sünvadászat című nagyjátékfilmje február 13-tól látható országosan a mozikban.
Bővebben