2016-ban (is) sok volt a várakozás, az ígéretes kötet (vagy jó beharangozó), ám ezek közül végül kevés nyerte el igazán…
Bővebben
2016-ban (is) sok volt a várakozás, az ígéretes kötet (vagy jó beharangozó), ám ezek közül végül kevés nyerte el igazán…
Bővebben2016 a versek éve volt számomra, egyszerűen szívtam magamba a verssorokat, rövid és hosszú költeményeket, egész köteteket. Nemcsak a kortárs…
BővebbenAz utóbbi években az ünnepi időszak összefonódik a kortárs költemények és az irodalmi folyóiratok (újra)olvasásával. Egy-egy költeménybe különböző időpillanatokban ereszkedem…
BővebbenBorbély Szilárd korai halálát megrendülten gyászolta és gyászolja az irodalmi közvélemény. A mi gyászunk, akik ismertük őt személyesen, akik együtt…
BővebbenBizton állítom, egyben mély fájdalommal tudatom, hogy a 45. Debreceni Irodalmi Napok legszívszorongatóbb eseménye a két éve közülünk tragikus hirtelenséggel…
Bővebben„Annyi díj kell, hogy az is megkapja, aki megérdemli” – hallhattuk a 45. Debreceni Irodalmi Napok egyik legfontosabb eseményén, az…
BővebbenA Debreceni Irodalmi Napok idén is várja a könyvek barátait november 14. és 17. közti programsorozatának eseményeire. Ebben az évben…
BővebbenKét krakkói irodalmi rendezvényen is vendégeskednek magyar szerzők a héten: Röhrig Géza és Tóth Krisztina a 8. Conrad Fesztiválon vesz…
BővebbenA második napra bizonyossá vált, hogy a provokatív kérdések megfogalmazásánál és szenzitív témák boncolgatásánál van sokkal egyszerűbb, bár kellemetlenebb módja…
BővebbenOrcsik Roland számos poétikai hagyományból szervesen építkező, az emlékezés mellett aktuális problémákat is feszegető Harmadolás című kötete igazi lírai bőségtál…
BővebbenImmár tizedik alkalommal került abba a kiváltságos helyzetbe a debreceni színházkedvelő közönség, hogy 27 kortárs drámát színre vivő, gondosan kiválasztott…
BővebbenÚj helyszínen, a debreceni Nagyerdei Víztorony H2O Galériájában valósult meg az ötéves jubileumi KULTOK konferencia Marketing, brand és kultusz a kortárs…
BővebbenA jubileumi, 150. évadát ünneplő debreceni Csokonai Nemzeti Színházban péntek este megkezdődött a kortárs magyar drámákat felvonultató Deszka Fesztivál, amelyet…
BővebbenA Fiatal Írók Szövetségének első alkalommal megrendezett irodalomtörténeti tanácskozása – A magyar falu poétikái címmel – alkalmat szolgáltatott arra, hogy…
BővebbenA kiadói és könyvterjesztői stratégiákról, a kortárs irodalom márkázhatóságáról, a magyar irodalom hazai és külföldi népszerűsítéséről, online jelenlétéről, továbbá kultuszairól,…
BővebbenMiért foglalkoztatja a kortárs irodalmat a magyar falu témája? Az elmúlt évek irodalmi faluábrázolásaiban a falu gyakran a rejtély, a…
BővebbenPár hónapja jelent meg Závada Péter második verseskötete, amely az irodalomkritikusi szakma eddigi visszajelzései alapján méltán tarthat számot a figyelemre.…
BővebbenDanyi Zoltán író kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet a névadó születésének 95. évfordulóján adtak át Szekszárdon.
Bővebben