Papp-Zakor Ilka író, műfordító. Első prózakötete, az Angyalvacsora 2015-ben, Az utolsó állatkert című novelláskötete pedig 2018-ban jelent meg. Legújabb műve, a…
Bővebben
Papp-Zakor Ilka író, műfordító. Első prózakötete, az Angyalvacsora 2015-ben, Az utolsó állatkert című novelláskötete pedig 2018-ban jelent meg. Legújabb műve, a…
BővebbenAz Alföld folyóirat szerkesztősége 2004-től a Debreceni Irodalmi Napokhoz (DIN) kötődően, az Alföld-díjasok estjén ismeri el kiemelkedő szerzőit. Idén is három…
BővebbenA Szépírók Társasága által alapított Szépíró-díjak átadására október 30-án került sor a budapesti Három Hollóban. Az elismerést szépirodalmi kategóriában Kemény…
BővebbenBejáratott fordulat kiemelni, ha az új mű valamiért más, mint az adott író eddigi életműve. Ugyanez az idei FISZ-tábor esetében…
BővebbenA Nibelung-ének című irodalmi mű fordításáért, valamint teljes írói életművéért Márton László kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas…
BővebbenElkezdődött a Libri irodalmi díjak szavazása. A tíz jelöltre a zsűri és a közönség is voksol, hogy kiválasszák a Libri…
BővebbenKásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából miniszteri művészeti kitüntetéseket ítélt oda. Megosztott zenei díjat kaptak a…
BővebbenNe is kezdjünk el most arról beszélni, hogy milyen év volt ez, főleg színházilag. Mind tudjuk. Egy szempontot szeretnénk mégis…
BővebbenGemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója a Kossuth utcai épület átépítésének idejére, illetve az eljövendő Covid-időszakokra is gondolva használható…
BővebbenOlty Péter 2019-ben jelentkezett első, Heteró közegben című verseskötetével, noha nem manapság kezdte költői tevékenységét. Első publikációi még 1998-ban jelentek…
BővebbenA prózaírás legtöbb nehézségének gyökere: a többéletűség. Erre – éppen emiatt – sok ponton vissza fogok még térni. A többéletűség…
BővebbenÚjra Könyvhajlék Aukciót szervez a Szépírók Társasága az Utcáról Lakásba Egyesülettel együttműködve. Az ismert művészek által felajánlott – személyes vonatkozásokkal…
BővebbenVideós bejelentkezéssel jelentették be a 2020-as Libri irodalmi díjak nyerteseit május 13-án este. A zsűri és a közönség egyaránt regényt…
BővebbenA Rómeó és Júlia nem Shakespeare-szöveg. A Rómeó és Júlia, mint egyébként minden olvasható, ezáltal befogadói tekintet alá eső írás,…
BővebbenA Szépírók Társasága által alapított Szépíró-díjak átadására 2019. október 28-án került sor a budapesti Fugában. Az elismerést szépirodalmi kategóriában Ungváry…
BővebbenA negyvenedik szegedi Nyári Tárlatra nyolcvan művész alkotásait válogatta be a zsűri, így a meghívott alkotók munkáival együtt száznál is…
BővebbenAz idei év a harmadik, hogy toplistát készítek a KULTer.hu számára, ami azért is kiváló dolog, mert 2016-os és 2017-es kritikalistáim…
BővebbenCsikordul a MÁV régi típusú vonatjának féke, én pedig a csomagjaimmal bajlódva szállok ki a fülkéből. A táblán azt olvasom:…
BővebbenMagyarország legnagyobb képzőművészeti fesztiválja ezúttal 24 új kiállítással, 52 programmal és 136 művész alkotásaival várja az érdeklődőket. Az Art Capital…
BővebbenÉrkezik a tizenegyedik Ördögkatlan Fesztivál, ahol ebben az évben is számos kiállítás, zenei, színházi és irodalmi program, valamint gyermekeknek szánt…
Bővebben