Fürdés
Felsikált, mint a padlót, közben azt hajtogatta,
legalább szép vagyok.
Visszakérdeztem volna, mekkorák a himlőhelyei,
ha felfogják az esőt.
Kihűltek a csigák a parkban, jó lenne félrenézni végre,
a murvából nem csipegetni a szemeket.
A fiola kitördel, minden más lett,
végre tudok nevetni.
Persze sajog a gödör az arcon, mélyre ástak.
Belül a nyálkás testek magukra maradnak,
tárva az ablak, szépek a fények is.
Van rongy, itatós, mégse szívja semmi,
talán az anyaggal van a baj, nem oldható.
Mint vasárnap délután az Astoriánál,
egymást tükrözik az ablakszemek.
Egymásra néznek, sorra veszik,
legalább szép vagy, legalább vagyok.
Zsíros testük lassú, gerinctelenek.
Érintők
Eldől,
vagy állva hal meg,
kiszáradt teste nagymező.
Szürkén hajlik át az ér a bőrön,
ki tudja, hányszor fut neki,
hogy ágait, gyűrűit megszámolja.
Eldől,
vagy állva hal meg,
kiszáradt teste nagymező.
A nyári bogarak koppanása a legtávolibb,
de mert önmagába ütközik, sokaság.
Zúg, nekimegy, nem páncélos,
illékony és elhagyatott ízek szedik lábaikat.
Roppantsd magad, súgják a szelek,
valahol újra szürkül majd a horizont,
kifuthatatlan magányod.
A balatoni stégen két alak egyszerre dől le,
elcsigázottak, és egyszerre alszanak el.
Zúg, nekimegy,
egyszerre ébrednek fel.
A gyűrűkbe belezavarodnak, egymást nézik,
hallgatják, újrakezdik.
Szentjánosbogár leskelődik a lombzajban,
nem kotyog a víz, elcsitul.
Életek telnek el, ők köröznek,
ágaik akkor fonódnak össze
szétválaszthatatlanul.
