Posztmodern kerámiapingvin. Ujjal belénk Csobánka Zsuzsi mentén, másnap beleolvastatnak minket a szigligeti titkos naplókba, hittan a kriptában és a záróbuli előtt egy kis Kozsós szomorú szamuráj csendül fel Kele Fodor darabjában. Utolsó tudósításunk a 2011-es JAK-táborról.
Míg csütörtökön a képzőművészek világába leshettünk be, pénteken három építész, Z. Halmágyi Judit, Ekler Dezső és U. Nagy Gábor osztja meg gondolatait a nagyközönséggel, mindezt Árvai András moderálása mellett. A beszélgetés egyetlen hölgy tagja elárulja, hogy már háromszög volt a jele az óvodában is, Ekler Dezső Derridát emlegeti és mellette „környezetvéd”, míg U. Nagy Gábor az építészetet „bőrön át ható műfajnak” titulálja. Tehát benne kell élnünk az épületekben, hogy azokat mint alkotást (is) megértsük.
A beszélgetésen elhangzik, mára leáldozóban van a posztmodern korszak, amely a kulturális tradícióra nagyobb hangsúlyt fektetett, mint a funkcióra. A haladó építészetre az élettelen strukturális elemek felnagyítása jellemző. Noha egyáltalán nem értek hozzá, ennek gyakorlati megvalósításának némiképp ellentmondanak a vörösiszap sújtotta területeken épített pszeudofolklór házak. A meghívott építészek egyébként elképesztően közvetlennek és az irodalom felé is nyitottnak mutatkoztak, a beszélgetés végéig megértően figyeltek egymásra.
A művészetek egymásra hatásának kérdése az este folyamán még előbukkan, méghozzá könyvillusztráció formájában: a péntek záróakkordjaként Benedek Anna és Berta Ádám beszélgetnek Csobánka Zsuzsa és Aaron Blumm új könyvéről. Előbbit Bunda János István, utóbbit Sinkovics Ede illusztrálta gazdagon. Mindkét író blogban szivárogtatott ki részleteket a könyvéből, hogy még az alkotói folyamat közben visszajelzést kaphassanak az olvasóktól. A vidéken élő Aaron Blumm viccesen megjegyzi, környezetében a blog háziasszonyműfajnak számít, ugyanis falujának szinte minden asszonya vezet blogot a kedvenc süteményreceptjeiről, innen jött az ötlet a virtuális felület kihasználására. Mind Csobánka, mind Blumm erősen merít a valóságból; Zsuzsa a saját családjának történetét dolgozza fel, köztük nagymamája testvéreit, a „Kárpátalján élő öreg gonosz ikermanókat”. Aaron történeteiben sokan vélnek magukra ismerni, pedig valójában egyáltalán nem szerepelnek a könyvben. A moderátorok felteszik azt a provokatív kérdést is, hogy mi a posztmodern. Blumm, aki polgármesterszerű feladatokat is ellát, ezt egy kerámiakiállításon meglátott, posztmodern pingvinnel szemlélteti. A műtárgyat egyébként alkalmasnak találja annak a monumentális turulszobornak a helyettesítésére, melyet a faluja emlékműbizottsága szorgalmazott felállítani. A felolvasott részletek alapján a vidám falusi hangulat nyomon követhető a Biciklizéseim Török Zolival című könyvben, míg a szeretkezni készülő idős párról szóló fragmentum alapján Csobánka Belém az ujját című kötetének hangulata inkább elégikusan szép.
Az utolsó napon több dolog is izgalomban tartja a táborozókat: új elnököt és sorozatszerkesztőket választanak, előrukkolnak a tábor alatt lefordított lengyel szövegekkel, és fény derül a titkos naplók szerzőire. Délután négykor kihirdetik, hogy Balogh Endrét január elsejétől Gaborják Ádám követi az elnökségi poszton, az új sorozatszerkesztők pedig Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán lesznek.
A JAK-közgyűlés után bemutatkoztak a kortárs lengyel szerzők: Maciej Robert, Mikołaj Łoziński és Katarzyna Sowula. Szathmáry-Kellermann Viktória nyersfordításai alapján Turi Tímea, Kollár Ádám és Szvoren Edina műfordítottak. Szathmáry-Kellermann a délutáni program tolmácsaként is szolgál, és annyira csicsergően kedvesen beszél lengyelül, hogy az ember akkor is odafigyel rá, ha egy szót sem ért abból, amit mond. A műfordítók egyetértettek abban, hogy a kulturális sajátosságok ismerete fontosabb, mint a nyelv ismerete. A remíz (kocsiszín) például lengyelül régi tűzoltóságot jelent, melyet ma a falukban diszkóként üzemeltetnek. Kollár Ádám művháznak fordította, mivel Magyarországon jellemzően az az a hely, ahol bicskáznak, de nem isznak. A lengyelek ezen őszintén meglepődnek, és kérdezik, hogy várható-e verekedés a szigligeti művházban. A műhelymunkák alatt azt is megtudták, hogy Lengyelországban kriptákban tanítják a hittant, és hogy a Tarr Béla-filmek tanulsága szerint úgy tűnhet, Magyarországon csak sár van.
Azt viszont mindannyian tapasztalták, hogy a műfordítóskodás által az ember elbizonytalanodik saját nyelvében, a lengyelek ironikusan megjegyezték, hogy ha másban nem, legalább a primer mondataik nyelvtani helyességében bizonyosak voltak a műhelymunka előtt, de ez is hamar elbizonytalanodott. „A tolmács az az író, aki nem szereti magát”− summázza Mikołaj Łoziński.
Vacsora után lerántják a leplet a titkos naplóírókról. Szigligeti hagyomány, hogy az elnök minden évben felkér két személyt, akiknek szórakoztató beszámolót kell írniuk a táborról úgy, hogy mindeközben kilétüket elfedjék. Az a táborozó, aki eltalálja mindkét kémet, visszakapja a tábor árát. Az idei beépített emberek Csobánka Zsuzsa és Péczely Dóra voltak.
A naplófelolvasást színház követi, mégpedig Kele Fodor Ákos Partifecskék és tangapapucsok című musicalparódiája. Csuja László nagyszerű rendezésében a SZFE harmadéves növendékei nevettetnek meg bennünket, dalolva-táncolva-gitározva vagy szimplán briliáns testbeszédükkel. Benne a kilencvenes évek slágereinek szárnyán időutazhattunk egy tíz évvel ezelőtti, balatoni lávsztoriig. A darab külön kritikát is megérdemelne, ez azonban egy másik történet, és elmesélésére máskor kerül sor.
JAK-tábor, 4−5. nap, Szigliget, Alkotóház, 2011. augusztus 26−27.
A Láng Zsoltról készült fotót Bach Máté, a többi képet Áfra János készítette.
