Homeless
Egy fal tövében várt reád a sorsod,
a pályaudvar egyre távolabb.
S mert orrodat a felhők felett hordod,
okos manók lám rákoppintanak.
Az őszi parkban, pocsolyában fekve,
magányodat most végiggondolod.
A hátországod végképp felégetve,
s mi megmaradt azt is lerombolod.
Az életed hát gombold szépen újra
amíg lehet. Mert van, ki még szeret.
A bokrok alján fázón, összebújva
kibírjuk majd együtt ezt a telet.
A lámpavasról sárga köd csorog le.
A pincezugban csupasz körte ég.
Meleg csövek. Fagyos kezed közt bögre.
És álmodod, hogy körbeleng a lég.
Egy év után
megmutattalak a muszlim
barátnőmnek azt mondta
jól teszed hogy vigyázol rám
én persze szépen sorban
elrontottam mindent
ahogy kezdtelek kisajátítani
szaporodtak a figyelmeztetések
csak addig tudsz rám
vigyázni ameddig engedem
de én mentem előre
a magam megvadult módján
tudat alatt talán
meg akartalak dugni
régi sebeket téptél fel
bennem ezért zártam be előtted
minden ablakot ajtót
csoda-e hogy töröltél
a szkájpról blokkoltál a fészen
már nem ülünk le kávézni
soha többé már nem beszélgetjük
át az éjszakát már nem ébreszt sms
kukurikúúú
már nem vadászol le a cseten
még csak nem is köszönsz mert
leromboltam végül azt
a keveset is ami még
megmaradt eközben
szép lassan meggyűlöltél
engem
tavalyi
kitárulkozásodért
