Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Széder kezdőknek (haladóknak)

Kóser Budapest a BUPAP szervezésében

Mint az angolok, esküszöm. Másról se beszélgetünk, csak az időjárásról, hogy micsoda mocsok. Hogy lehet ennyire kiszúrni velünk. Március, érted, és úgy öltözünk be egy sétához, mintha a legvadabb december lenne. Január. Nem ismerek ennyire kegyetlen hónapot.

Rettenetes méretű kínai sapkában állok a Kéthly Anna téren, összegyűlnek a főszereplők, Fűszeres Eszter gasztroblogger, Merker Dávid szociológus, és a hetedhét-sétálók. Állok, alig hallok a sapkától. A BUPAP, vagyis a Budapesti Aszfaltprojekt kreatív kulturális-helytörténeti sétákat szervez a fővárosban azoknak, akik most itt élnek ugyan, ám kíváncsiak a lakóhelyük múltjára, s afféle helyben turisták módjára szívesen fognak kulturális szellemidézésbe. A Kóser Budapest című séta a fővárosi zsidóság régmúltját idézi fel, megmutatja továbbá a jelenbeli életre-ételre vonatkozó vallási előírásokat is. Persze a kóserrel kezdünk. Vagyis azzal, hogy mi is az, patások meg pikkelyesek, plusz uszony. És hogy hiába kóser az apa- vagy az anyaállat, ha a végeredmény öszvér. A madár pedig akkor nem az, ha ragadoz. A konyhámat kikóserelem, az étteremben pedig minden folyamatot a másgiách (felügyelő) figyel. Dávid a zsidóság megmaradásáról beszél, a közös étkezés szigorú szabályairól, azok közösséget felépítő és egyben másoktól elhatároló jelentőségéről. Szabályokról, melyeket a hagyomány teremt, ezért változtathatatlanok, megszeghetetlenek, és idézi Szomory Dezső Lázár című novellájának részletét arról, hogyan tagadja meg az elbeszélő a disznóhúsevést.


A mikvével kezdünk sajnos. Hadar Galron darabját a Pesti Színházban láttam pár éve, azóta ácsingózom egy igazi mikvére, és most tessék, az első negyedórában megkapom. Legalább maradt volna a végére. Kezdődik a pészah, az udvaron lobog a tűz, szórják bele az egész évben összegyűjtött kalácsot, morzsát, mindent, ami kelt, elégetik. Két napig forralják a vizet az edények merítéséhez, kitakarítják a lakást, fóliával bélelik a hűtőt, tekerik körül a csapot, és van, ahol külön sütőben készítik az ételt. Szeretem, ha füstszagú a hajam, most füstszagú, szeretnék zsidó nő lenni és rituális fürdőt venni esővízben. Egy férfi jön két kisgyerekkel, kenyeret dobál a tűzbe, aztán elővesz egy omlettsütőt, az megy simán a vízbe, a kis, kerek jénai is, a botmixernél elbizonytalanodik, ránéz a másik férfira, nem várom meg, meddig meríti be.

Az 1913-ban épült Kazinczy utcai zsinagóga belső udvarában megint előkerül a sakter. Hogy mennyire legyen éles a kése, az állat mennyire lehet kábult (semennyire) vagy éber, mennyire glatt a tüdeje és a vér mennyire folyik, na most itt egy kicsit elszakadok a tömegtől, és csinálok pár képet. Visszahallgatok, megy Munkácsy Mihály Vérvádja meg a Tiszaeszlár, keresztény szűz lányok vére, megint teszek egy kört. Mire a mészáros boltjához érünk, összeszedtem magam, benézek, lehetne belőle filmet csinálni, ebből az egyetlen pillanatból.


A Dob utcában a Skrek Lipót szalámigyára helyén ott az UVATERV tervtár, a sárga kockakő viszont megmaradt, a Holló utcában a füstölő-, péküzem helyén a Fröhlich cukrászda van. Itt kerül szóba a macesz, hogyan kell a víz és liszt összeállítását követő tizennyolc percen belül a tésztát kemencébe vetni, hogy a levegőből még csak véletlenül se kerüljön bele élesztőgomba. És persze arról is hallunk, milyen lesz, amikor onnan kikerül (szabálytalan, nagy, fekete). A Rumbachban a zsinagógával szemben az átjáróház lesz most érdekes, a Stern-féle kóser étterem, amely szombaton is üzemelt. (Kérdés: Ez hogy is lehet? Csönd. Idős, bájos néni válaszol: Hitelre vásárol a zsidó, és a keresztények szolgálják ki.) Eszter az időközben Printa kávézóvá lett gettókonyhában a sóletről mesél, Dávid pedig Kardos G. György szövegéből olvas, a Békebeli sóletből: „A sóletnak ugyanis sehol a világon nincsenek olyan hagyományai, mint Magyarországon, a magyar ízlés alakította ki olyanná, amilyennek ismerjük. Nem véletlenül volt kedvenc eledele a békebeli fajvédőknek, akik előszeretettel hangoskodtak valaha Stern bácsi Rumbach utcai kifőzdéjében, amelyik arról is híres volt – ellentétben a Ritz Szállóval, ahol látni lehetett, amint esznek és hallani, ahogy beszélnek –, hogy itt hallani lehetett, amint esznek és látni, ahogy beszélnek.”


Tovább. A Király utcai néhai Fekete Macska mulató elé érünk, jókor jön a szex, mert annyira hideg van. Kóser szex persze. Két legenda, az ortodoxok lyukas lepedőn keresztül szeretkeznek, lásd a cicit. Erre most rákérdezek, hogy jól értem-e, de jól, igen, cicit, avagy cicesz, zsidó imaköpeny, melyet ha széthajtunk, meg is van a lyuk. Demókép van hozzá, igen, így már értem. Persze kiderül, hogy házaséletet, mely a nőnek lehetőség, a férfinak kötelesség, csak teljesen meztelenül lehet élni, semmi lepel. Rájátszás: ha a férfi a kipáját a feleséghez vágja, és az nem vágja vissza, mehet a móka. Mert aztán jön a hét szűk, sőt tizennégy szűk nap, ezt írja elő a mida, a nőkre vonatkozó szabályozás, és nincs se együtt alvás, de még egymáshoz érés se. A parókakérdésről ugyan szó esik még, ez innentől azonban eléggé marginális.


A Kőleves Vendéglő mindig izgatott, miként mostanában a Macesz Huszár (kinéztem a libát káposztás cvekedlivel), a tulajdonos szerint kóser style mindkettő. A valaha volt kóser húsüzem helyén itt legalább valami új terem, maceszgombóc, sólet, flódni, nem úgy, mint a borospince helyén a Klauzálon. Pedig a kóser bor, pálinka kiváló, talán azért, mert a szőlő- és szilvaszemeket egyenként nézik át bogárügyben. Mondjuk Petőfi nem így gondolta, az is elhangzik, pontosan hogyan: „Dicsekedés nélkül szólva, a legnagyobb emberbarátok egyike vagyok, s tisztelem, becsülöm a zsidókat, de már a kocsmából csak kikergetném őket a pokolig, mert ami ronda, csak ronda az, hiába!”

Nem fázom, már nem, van a fázásnak egy foka, ami után már nem. A sarkon túl ígérik a túra utolsó állomását, Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató. Lehetne kevésbé szép nevű akár, akkor is jó volna, ha meleg. Márpedig meleg, de úgy, ahogy fogadtatásról elképzeled. Áll Uliczky Zsuzsa kötényben az ajtóban, és örül nekünk. Leveszi a tálról a leplet, kitakarja, és elmeséli a főtt krumplit, tojást, csirkenyakat, keserűfüvet, reszelt tormát, almát, diót, mézet, sós vizet, könnyet. És megkapjuk kicsike műanyag dobozban. Alma, dió, pászka, aszalt szilva, visszük, lesz saját széder-estünk (szédereste kezdőknek, ezt majd hozzáolvasom), hazáig rohanunk vele, hátha kimelegszünk.

Kóser Budapest a BUPAP szervezésében, Budapest, 2013. március 25.

A fotókat Vécsei Rita Andrea készítette.