Forgách András író, forgatókönyvíró, dramaturg öt éve, Svájcban írta A fiú történetét. Szabó K. Istvánnak, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti igazgatójának köszönhető, hogy a világ szennyéről, s a kábítószerről szóló darab ősbemutatójára Nagyváradon került sor.
Nem kis bátorság kellett ahhoz a szerző-rendező Forgách András részéről, hogy ehhez a témához merjen nyúlni, méghozzá úgy, hogy a történet nem happy enddel végződik. Túl aktuális, és túl életszerű az, ami megelevenedik ebben a darabban. A drogos fiú története, aki érzi, nincs visszaút, akin mindenki segíteni próbál, végül mégis környezete kergeti őt a halálba. A főhős tragédiája mellett ott vannak a kisemberek, mindegyikük a saját piszkos kis életével: a boldogságát bizonygató rendmániás pap (Dimény Levente); a boldogtalan férj (Hajdu Géza), aki gyűlöli felesége minden megmozdulását, mégis fél, hogy elveszíti; valamint a szerelő (Dobos Imre) aki még kártyapartnert sem talál; és elsősorban a fiú, aki egy elbaltázott világba született bele, ahol a falu papja 8 éves gyerekeket ront meg, s csak az alkohol teszi elviselhetővé az elviselhetetlent. Mindenki keres valamit, valakit – a Fiút –, de akkor sem veszi észre, ha már megtalálta, mert maga a keresés, a hajsza a lényeg.
Egy falusi karácsonyvásárba csöppen bele a csendet remélő házaspár. Az asszony (Fábián Enikő) kényszerrel cibálja ide az urát (Hajdu Géza) és elhozza magával megkeseredett élete minden szenvedését is, méghozzá azzal a szándékkal, hogy itt talán végre megszabadulhat a kíntól. Egymásnak esnek, annyira elkeseredetten, hogy érezni lehet a végkifejletet, a szabadulni vágyást az asszony részéről, ami egy „altató” injekció beadásával meg is történik. Folyton sétálni indulna, de nem jut ki a szabadba, bezárva vergődik a szobájában, ahol sorban jelenik meg a fiút kereső pap, a gondnoknő, a kislány, a rendőrök és persze a fiú. Mindegyik hozza magával a saját szerencsétlen sorsát, melyen képtelen változtatni. Csak a fiú és az öregasszony mer tenni valamit, akik kilépni szándékoznak az ördögi körből, az egyik gyilkossá, a másik pedig öngyilkossá lesz. Felvetődik a kérdés: ki a gyáva, aki menekül, vagy az, aki nem tesz semmit?
Az ősbemutatón a fiút Varga Balázs alakította, akkora átéléssel és meggyőző erővel, hogy felmerült bennem a kérdés: ez a srác tényleg drogozik? Féltettem, tudtam, hogy megtörténik az elkerülhetetlen, az öngyilkosság, mert minden mozdulata, gesztusa ezt sugallta. Akaratlanul magával rántott, átéltem vele együtt mindazt, amit egy halálra elszánt ember átél: a dühöt, a látszólagos nyugalmat, a gúnyt és a megvetést. Úgy vitt keresztül észrevétlenül ezeken a lelkiállapotokon, hogy borzongtam, sírtam és sajnáltam. Az undor a világgal szemben, amit a színen az öregasszony jelképezett, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság végül kihozta belőle a bátorságot. Kimondja, hogy undorító és rothadt minden, ami körülveszi. A monológ, amit a szerző a fiú szájába ad, lesújtó, elgondolkodtató, félelmetes. Szétszórja átkait, kicsit csúfolkodik a halállal, majd elindul felé.
Fábián Enikő is emlékezetes alakítást nyújtott az asszony szerepében, noha az egyik legnehezebb feladat volt az övé. Az iszákos gondnoknő szerepében Tóth Tündétől a tőle megszokott kitűnő játékot láthattuk. Az esetlen nyomozó (Pál Hunor) és a két rendőr (Csatlós Lóránt és Szotyori József, akik láthatóan élvezték szerepüket) játéka oldotta a gyilkos feszültséget. A kislány, Évike (Lászlóffy Emőke) teljes nyugalommal játszotta végig az előadást. Ő volt az, aki rátalált a fiúra és a szemébe mert nézni. Úgy éreztem, az ő ártatlan, nagy szemein át próbál az író-rendező, Forgách András valami biztatót sugallni.
Forgách András: A fiú. Rendező: Forgách András. Díszlet, jelmez: Florina Bellinda Vasilatos. Szereplők: Hajdu Géza, Fábián Enikő, Dimény Levente, Varga Balázs, Tóth Tünde, Lászlóffy Emőke, Pál Hunor, Szotyori József, Csatlós Lóránt, Dobos Imre. Szigligeti Színház, Nagyvárad, 2013. május 24.
A képek forrása a Szigligeti Színház Facebook-oldala.
