A Raiffeisen Galéria tere ideális kiállítóhely, függőhídon lehet megközelíteni. Lord Byron igen elcsodálkozna, milyen képek fogadják drMáriás kiállításán. Kapcsolási tévedés áldozatai leszünk. Az intuitív gondolkodás révén már azelőtt levonjuk a következtetéseket, mielőtt racionális gondolkodásunk lendületbe jönne.
Ösztönösen vonzódunk a hihető és meggyőző (leginkább a múlttal kapcsolatos és ismert) történetekhez. A figurák más térben és viszonyokban jelennek meg a képeken, mint korábban megszoktuk, drMáriás tehát fekvőrendőrt alkalmaz, amikor ismert figuráit más alakban jeleníti meg. „Új ruhát gondolok reád”, énekelte anno a költő, és drMáriás is ezt teszi, sőt, van olyan bátor, hogy amikor bevállalja a meztelenséget, már a Pomádé király új ruhája című mese felé is tesz egy lépést. A király meztelen, tör ki belőlünk az ártatlan nevetés. Röhögünk vagy elcsodálkozunk: ilyen egyszerű a nimbusz rombolása?
drMáriás nem igazságot szolgáltat, vagy igazságot közvetít, képein mégis megjelenik valami: a fogékonyság a lehetőségek (legyen az a börtön, egy lehetetlen vagy groteszk szituáció) befogadására. A kegyetlen múlt és a lehetetlen, gúnyos jelen atmoszférájának szembeállítása történik meg. Az elesettség ábrázolásában drMáriás tesz egy csavart, mert azokat mutatja védtelen helyzetben, akik maguk mindig is kivételezettek lehettek. Egyes képek figuráinak nagyon sok közük van a börtönökhöz, lágerekhez. Eszembe jut a Szent Lajos király hídja. „Az öt ember egymásba fonódó története igazolja a Gondviselést: egyikük halála sem volt vak véletlen, mind az öten életük olyan pontjára értek, ahonnan nem volt tovább út, csak a halálba” – írja Szerb Antal. Börtön és halál, gondviselés és sors, véletlen és törvényszerűség a régi és a mai világban.
Van még egy fontos momentum, a cselekvés iránti elfogultság, drMáriás fest: alakokat, diktátorokat, celebeket. Közben gondolkozik, de a döntő az, hogy villámgyorsan reagál a világra, annak kihívására. Túlél, akárha a vadonban lenne. Ha valaki a vadonban túl sokat gondolkozik, az életével fizethet. A mi világunk a világos gondolkodást díjazza az aktivitással szemben. Nehezen vesszük tudomásul, hogy reagálásunk mennyire ősi és genetikailag meghatározott, drMáriás rejtett üzenete: a társadalom többre értékeli az ész nélküli cselekvést az értelmes kivárásnál. Mert a mai helyzet bizonytalan, ellentmondásos, homályos. drMáriás ebben a bizonytalan helyzetben leveszi a szemüvegét. „Az embernek minden baja abból származik, hogy nem tud nyugodtan megmaradni a szobájában” – mondja Pascal.
Művészünk a pop artot helyezi előtérbe, ez az a stílus, amely révén levetkőztet és felöltöztet híres és hírhedt embereket, drMáriás nem könyöklőt viselő férfi és aktakukac, pedánssága mégsem véletlen. Ad a formára, könnyed mozdulattal hozza létre látszólag vicces rajzait, festményeit. Nincs bennünk félelem, hogy valami kitudódik, pedig félnünk kellene, és mégis, drMáriás valójában állatszelídítő, kezében viszont ostor helyett ecset van, fest és rajzol, közben mosolyog. Át vagyunk vágva, nem vesszünk komolyan semmit, illetve mindent komolyan veszünk. drMáriás érzékünkre, többek között szemünkre hat, mondván: ma másként kell látni, mint korábban, ehhez az szükséges, hogy szembenézzünk démonunkkal, feküdjünk mellé, fogjuk meg a kezét, pöttyözzük be az arcát, Szűz Mária meg fogadja örökbe a felnőtt fejű Marxot.
Máriás eltalál egy közérzetet, hogy senki sincs a helyén, nem lehet ott, annyira megváltozott a világ, és most mi vagyunk a karmesterek, figyeljenek ránk minél többen. Felnagyít és kicsinyít. Egyszerű módon teszi, elvesz és hozzáad, új bőrbe bújtat, a bőröd is lenyúzza. A túlélés, a meg nem halás, az el nem évülés, a bennünk rögzült indulatok, vágyak és gondolatok jellemzik e képeket. „Túléltük, nem?” – kérdezhetné drMáriás. A meztelenség, ha groteszk formájában jelenik meg (Rákosi), férfiatlanít, a potenciát veszi el, miként Che Guevara ábrázolása esetén is: asszonyi formát adva neki. Ez a tökéletes formátlanság nem hat idétlenségnek, viccnek igen, még akkor is, ha nem oldalbordánkat fogva nevetünk. Az ifjúság szép, nincs kora, az újszülöttnek minden új. Közvetítő kell, és drMárias terapeuta alkat. Ha jól megkülönböztető kört is visz a vászonra, képzel, rak össze, szed szét, a híres festők stíljében találják magukat a figurái. Az utókor nevet. Túl lennénk a fóbiánkon, az uralkodókon, diktátorokon? Felmérések bizonyítják, hogy nem. A mémek tovább terjednek, és hatnak. Persze mindennek ára van: fizetnünk kell, miközben fanyarul mosolygunk. Ki a zsonglőr? drMáriás az ötlete miatt, vagy mi, a nézők? Kinél van a labda, kinek dobjuk el?
Hol van a mulasztás iránti elfogultságunk? Ott, ahol cselekednénk, de félünk, hogy kárt okozunk vele, ha pedig nem cselekszünk, az is kárral fog járni, drMáriás ezt az erkölcsi ficamot teszi helyre. Rolf Dobelli történetében egy piros sapkás férfi ide-oda lengeti a sapkáját. Egy nap odalép hozzá a rendőr: „Maga mit csinál itt tulajdonképpen?” „Elkergetem a zsiráfokat.” „Ember, itt nincsenek zsiráfok.” „Persze, hogy nincsenek, én tisztességes munkát végzek.” Ahogy drMáriás is.
drMáriás Szemüvegcsere című kiállítása Budapesten, a Raiffeisen Galériában tekinthető meg 2013. augusztus 4-ig.
