Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Dacolva az ésszerűséggel

Interjú a Korai Öröm zenekar tagjaival

A huszonnégy éves zenekar tavaly adta ki tizedik stúdióalbumát. Alakulásuk óta töretlen lelkesedéssel játszanak itthon és külföldön, zenéjük és stílusuk agyat masszírozó atmoszférája pedig igazán jellegzetessé teszi koncertjeiket. A Korai Öröm zenekar tagjaival a mindennapokról és jövőbeli tervekről beszélgettünk.

KULTer.hu: Mesélnétek kicsit a banda gyökereiről, alakulásáról, illetve az útról, ami odáig vezetett, hogy az ezredforduló környékére Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekarává váltatok?

A zenekar 1990-ben alakult. Dacolva az ésszerűséggel, már a kezdetektől fogva dob, két percussion, két gitár, szinti, doromb, ének, basszusgitár kíséretében és állandó vetítéssel zajlottak a koncertjeink. Az eredeti tagok közül már csak Jócsik János (percussion) és Kilián Zoltán (basszusgitár) vannak a zenekarban, valamint Csányi Viktor, aki nem sokkal az alakulás után csatlakozott. Soha nem gondolkoztunk azon, hogy merre megyünk, és milyen zenét játszunk – mindig minden zsigerből jött. Számunkra az a jó koncert, amikor a zenekar és a közönség is jól érzi magát, illetve jól leizzad.

Tíz stúdiólemezt készítettünk az elmúlt huszonnégy évben, de mégis a koncerteken tapasztalható meg az igazi „Korai-feeling”. A zenekar alapvetően instrumentális, ezért már a kezdetektől fogva egészen napjainkig rengeteget turnézunk Európa-szerte.

KULTer.hu: A zenéteket hallgatva, melynek egyébként is szerves része a folyamatos kísérletezés, elsőre meddő vállalkozásnak tűnhet akármilyen műfaji besorolással kategorizálni azt, amit csináltok. Azok számára, akik még nem ismerik a munkásságotokat, megpróbálnátok meghatározni, hogy milyen zenét játszik a Korai Öröm?

Talán a psycheledic-tribal-ethno-trance-metal besorolás a legmegfelelőbb.

KULTer.hu: A zenekarnak eddigi pályafutása során sikerült egy olyan egyedi hangot megütnie, amely markánsan megkülönbözteti más előadóktól. Mondanátok pár példát, hogy melyek azok a külföldi és magyar zenekarok vagy irányzatok, amelyek hatottak és hatnak rátok?

A repetitív zene, a jazz, a punk, az ethno, az ipari zene, a noise music és a metal voltak ránk hatással. Talán a hitelesség és az eredeti ötletek a legfontosabbak.

KULTer.hu: A fellépéseitek szerves részét képezik a különböző vizuális effektek. Miért és mennyire tartjátok fontosnak ezeket?

A vizualitás a kezdetektől jelen van, akkor még diavetítőkkel kísértük a koncerteket. Magyarországon a legelső zenekarok között vagyunk, akik ezt a technikát használták, és ez a mai napig a fellépéseink része. A későbbiekben ezt kiegészítették különböző videóanyagok vetítései. Az utóbbi években a most már VJ-knek nevezett vetítőseink ötvözik a régi tapasztalatokat az új technikákkal.

Manapság, ahogy DJ-ből is rengeteg van, úgy VJ-ből is. A bulikon általában nagyon sok az input minden irányból, és bár még mindig fontos a VJ-k munkája, a kezdetekhez képest mégis megszokottá, kissé közhelyessé vált. Az új utak, új technikák talán ismét érdekessé tehetik majd a bulikat.

KULTer.hu: Ezek a vizuális élmények nem „hazavihetők”. Nem gondolkoztatok még olyan DVD-kiadványon, amin ezek a mozgóképes és zenei motívumok egyaránt megtalálhatók, hogy otthon is elő lehessen állítani a koncertélményt?

Külön DVD-t nem adtunk ki a koncertvetítésről, de jó néhány albumunk tartalmazott az audio anyagon kívül koncertvetítést is magában foglaló videoklipeket, amelyek még most is elérhetők a Youtube-csatornánkon.

Az Olaf című számunk klipje még 1996-ban készült. A videó megmutatja, hogy a ’90-es években milyen volt a vetítés (amit csak mi műveltünk abban az időszakban), és azt, hogy milyenek voltak a koncertjeink. A 12/4 című számhoz a klip a zenekar tizennyolcadik születésnapi koncertjén készült, a Gödör Klubban. Ezen a felvételen nagyon sokan láthatóak azok közül, akik valaha is játszottak vagy vendégeskedtek a zenekarban.

KULTer.hu: Korai Öröm-koncert alatt sok mindent értünk: több különböző projekttel is felléptek. Ilyen például a Korai Spontán Ambient, a Korai Akusztik és egyéb felállások. Mesélnétek ezekről, illetve arról, hogy miért éreztétek szükségesnek, hogy létrehozzátok a banda ezen „alfajait”?

A Korai Spontán Ambient (Csányi Viktor, Jócsik János, Paizs Miklós, Kovács Andor, Kilián Zoltán) a Műhely Estek keretében a spontán zenélés öröméért jött létre, vendégművészekkel kiegészülve. Általában a Dürer Kertben havonta egyszer csütörtökönként van. A Korai Akusztik (Csányi Viktor, Jócsik János, Paizs Miklós, Kovács Andor, Kilián Zoltán, Nádasdi Zsolt, Borosi Gábor) egy akusztikus fesztivál kedvéért alakult meg, és az MR2 Petőfi Rádióban is ez a felállás készített felvételt. Úgy gondoltuk, hogy ülve, akusztikus hangszerekkel előadva is teszteljük a kibocsátott energiákat. Meglepő módon énekes és elektronikus hangszerek nélkül beindított minket és a közönséget is az instrumentális zene ereje.

A Korai Ütősök (Csányi Viktor, Jócsik János, Kilián Zoltán) kézidobokon (djambe és darbuka) előadott spontán törzsi ritmusokkal jelentkezik. Ez a felállás tábortűznél, bulikon vagy a Földet megmentő civil rendezvényeken is közreműködik. Legújabb projektünk, a Korai Trancemission (Csányi Viktor, Jócsik János, Paizs Miklós, Kovács Andor, Kilián Zoltán, Borosi Gábor) március 29-én a goa.hu buliján debütált új műsorával. A zenekar a kezdetektől fogva rengeteg acid partyn játszott a ’90-es évek elejétől, amelyeket ma elektronikus DJ-partynak hívnánk. Ezeken indultak olyan DJ-k, mint Palotai, Titus, Taddeus vagy Oleg. Mivel ez a műfaj mindig is közel állt hozzánk, természetes, hogy ezeken a rendezvényeken is szívesen részt veszünk – ez a műsor tehát erre készült. Mindegyik formáció tükrözi a Korai szellemiségét, spontaneitását, újító szándékát, trendek, megkötések nélkül.

KULTer.hu: Hogy érzitek, milyen a kapcsolatotok a hazai közönségetekkel, rajongóitokkal?

Nem őriznek testőrök minket. Sokszor támasztjuk a pultot a buli előtt és után, így sok mindenkivel dumálunk. Emellett a Facebook-oldalunkon is tartjuk a kapcsolatot a közönséggel.

KULTer.hu: A lemezek számát tekintve elég termékeny zenekarnak számítotok. Hogyan tudjátok tartani ezt a tempót ennyi év elteltével is? Milyen munkamódszerrel készítitek az új számokat?

Amikor összejön egy lemeznyi anyag a próbákon felmerült ötletekből, amiket a koncerteken is tesztelünk, akkor stúdióba vonulunk és rögzítjük. A felvételek folyamán az egész zenekar együtt játszik, közösen vesszük fel a számokat. Az alkotói folyamat mindig spontán, az egymás ötleteire való reflektáláson alapul.

KULTer.hu: Van előkészületben új lemez, és ha igen, mikorra várható?

2013-ban adtuk ki tizedik lemezünket, de a www.dalok.hu/koraiorom oldalon koncertalbumaink is elérhetők, letölthetők. A tervek szerint egy akusztikus anyagot adunk ki idén.

KULTer.hu: Külföldön is nagyon népszerűek vagytok, sokat turnéztok a határon túl is. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy a zenéteket nem igazán nevezhetjük szövegcentrikusnak, a német vagy holland ajkú befogadó is éppúgy tud azonosulni a dalokkal, mint a magyar. Mennyire látjátok kiépítettnek a kapcsolatot a külföldi közönséggel, van-e olyan hely külföldön, ahová visszajáró vendégek vagytok? Merre jártatok eddig, s merre fogtok járni mostanában?

Nagyon sok olyan ország van, ahova visszajárunk szinte minden évben. A kinti szervezőink klubokba, fesztiválokra hívnak minket, aminek szívesen eleget is teszünk. Írországtól Bulgáriáig, Dániától Olaszországig sok helyen megfordult már a zenekar. Idén Szentpétervárra, Svájcba, Horvátországba, Szlovákiába, Csehországba, Ausztriába van meghívásunk.


KULTer.hu: Ha jól emlékszem, körülbelül egy éve voltatok utoljára Debrecenben, a 2013-as albumotok bemutatójának apropójából. Sajnos nem sűrűn jártok erre. Akkor hogy éreztétek magatokat a koncerten, milyennek láttátok a debreceni közönséget?

Nagyon lelkes volt a közönség, jól éreztük magunkat.

KULTer.hu: Hol lesznek legközelebb koncertjei a zenekarnak, vannak-e kilátásban vidéki fellépések?

A legközelebbi koncertünk április 19-én, Budapesten, az új Gödör Klubban (Király u. 8-10.) lesz. Debrecenbe megyünk a Korai Trancemission formációval május 16-án a Modembe. A legfrissebb koncertdátumok egyébként a Facebook-oldalunkon is nyomon követhetőek.