„Aki a kultúrában dolgozik, az leginkább Don Quijote-hoz hasonlatos: küzdesz, gyakran a szélmalmok ellen, de nem lehet tudni, mit hoz a holnap.” – Gaborják Ádámot, a József Attila Kör elnökét kérdeztük a szervezet helyzetéről, friss kötetéről, a KULTOK konferenciáról, a magának nagy teret kiharcoló selfie műfajáról és a popkultúráról.
KULTer.hu: Idén volt a harmadik KULTOK konferencia. Mi a véleményed róla?
Abszolút sikeresnek gondolom. Ha már harmadik alkalommal rendeznek meg egy konferenciát, az külön erényt jelent. Továbbá, ha valaki visszanézi, mi volt ennek a három évnek a története, az láthatja, van fejlődés, s mindig lehet bővíteni is. Ráadásul egyre népszerűbb, annak ellenére, hogy tudományos konferencia. Külön büszkék vagyunk a KULTer.hu-ra és Áfra Jánosra, a JAK elnökségi tagjára, hogy ezt megszervezte.
KULTer.hu: Most is konceptuális volt a rendezvény, s a selfie mint új populáris fotóműfaj lett a programsorozat keretében megnyitott kiállítás kohéziós ereje is. Te hogyan éled meg a selfie – úgymond – előrenyomulását? Mit gondolsz róla?
Örömmel veszek mindenféle újítást, főleg ha – úgymond – alulról indul. Tulajdonképpen itt is arról van szó, hogy egy nagyon hétköznapi dologból lett egyrészt egy szórakozási forma, másrészt – a pályázatokból is láthattunk, hogy – el lehetett vinni művészeti irányba. Továbbá világosan látszik, hogy ez nem egy problémátlan műfaj, hanem egy fejlődésben lévő kezdeményezés. Érdekes, hogy mi a KULTer.hu pályázatával párhuzamosan elindítottuk a JAK-Shelfie-t, ami a könyvespolcokkal, könyvekkel való közös fotózásra invitál. Tulajdonképpen egy médiumhoz kötött, ugyanakkor vidám perceket okozó izgalmas kezdeményezés ez.
KULTer.hu: Te vagy a József Attila Kör elnöke. Mesélnél a feladataidról?
Mesélek, de azok valószínűleg nem lesznek túl izgalmasak. Vannak olyan részek, melyek élvezetesek, s vannak olyan feladatok, melyek sok papírmunkával járnak. Ez nem teszi túl érdekessé e feladatokat. Sok rohangálást von maga után, és néha olyan beszélgetésekre kell elmenni, melyek nem feltétlen szívderítőek. Ennél sokkal izgalmasabb, amikor olyan programok indulnak el, amik progresszív értékűek, és igyekeznek előrébb vinni az irodalmi életet. Azt hiszem, az az egyik legérdekesebb dolog az egészben, hogy az irodalom iránt érdeklődő fiatal szerzőkkel találkozhat az ember. Én mostanában mindig azt szoktam mondani, hogy a jelenlegi pályakezdők helyzete leginkább egy halálugrásra emlékeztet, merészen belevágnak, de nem tudhatjuk a végét, hiszen nem látható előre, hogy ki marad meg az emlékezetben. Továbbá vannak a könyvkiadással kapcsolatos feladatok, melyek igen sokrétűek, mivel a JAK-nak több könyvsorozata is van. Ezek közül az egyik a JAK-füzetek, ami a fiatal szerzőket mutatja be. Tulajdonképpen a tehetséggondozás funkcióját látja el. E könyvsorozatban Eszterházytól kezdve Garaczi Lászlón, Tóth Krisztinán és Erdős Virágon át Grecsó Krisztiánig sok mindenki megjelent már, s még hosszan sorolhatnánk. Úgy hiszem, a szerzőknek is fontos és izgalmas, milyen környezetben jelenik meg egy-egy kötetük. Elnökként pedig a felelősségvállalás mostanában egyre nagyobb. Úgy látom, a különböző generációk távolodnak egymástól, ezért nekünk még jobban oda kell figyelnünk a fiatalokra, támogatnunk kell őket az önkifejezésükben. Egy másik oldalról nézve, aki a kultúrában dolgozik, az leginkább Don Quijote-hoz hasonlít: küzdesz, gyakran a szélmalmok ellen, de nem lehet tudni, mit hoz a holnap, és ezért minden egyes döntésnek nagy jelentősége van.
KULTer.hu: Szintén a JAK-elnökségre vonatkozóan: milyen a viszonyod az elnökségi tagokkal?
Remélem, hogy jó. Egy nagyon kreatív közeg részese vagyok, értékes emberekkel körülvéve, akik ráadásul kiváló alkotók is. Kassai Zsigmond, Tóth Kinga és Pogrányi Péter is sokat segít a szervezetben, mindennapi dolgokban. Ugyanakkor vannak olyan emberek, akik vidéken dolgoznak, mint például Áfra János vagy Czinki Ferenc. Az egyetemi éveimet Szegeden töltöttem, ezáltal tudom, mit jelent vidéki helyszíneken dolgozni, s milyen nagy nehézségekkel jár a helyi kulturális életet összefogni. Szóval én nagyon örülök, hogy ismerhetem őket. Megtiszteltetés.
KULTer.hu: Hogyan érzed a fiatal írók, poéták helyzetét? Mennyire lehetséges egy pálya elindítása? Mire kell figyelnie egy-egy pályakezdőnek?
Lehet, hogy rosszkor kérdezed, mert eléggé borúlátó vagyok e téren jelenleg. Beszéltem fentebb a generációs szakadékról, ezt nagyon nagy problémának látom. Hiányzik az úgynevezett módszeres tehetséggondozás, s úgy érzem, hogy az idősebbek is egyre kevésbé foglalkoznak azzal, mi történik a fiatalokkal. Tisztelet a kivételnek. Ezt a nyitottságot, s az űr betöltését hiányolom, mert a hierarchia nem egy jó jövőkép. Ne szakadékok legyenek, hanem hidak és párbeszéd, hiszen mindannyian egy kultúrát építünk! Az idei konferencia keretein belül megrendezett I. Debreceni Slam Poetry Verseny döntője is e problémához tartozik, hiszen a versenyzők zöme fiatalokból állt, s alapvetően egy új műfajról van szó. Ha nem mutatjuk fel, hogy az én generációmnak vagy a tiédnek mi az, amit látunk benne, számunkra mit jelent, az komoly probléma, mert mégiscsak a szövegmondás és a befogadás öröme, azaz irodalom zajlik egy-egy slam poetry rendezvényen. Tehát ez éppen azt a sztereotípiát igyekszik megcáfolni, mely úgy tartja, hogy a fiatalok nem csinálnak semmit, s nem építik a kultúrát.
KULTer.hu: Mesélnél a JAK-tagság elbírálásáról? Hogyan zajlik általában egy ilyen?
A tagságba való jelentkezéshez elsősorban meg kell tudni mutatni, hogy ki vagy és mi az, amit csinálsz, tehát a teljesítmény a legfontosabb. Emellett pedig a József Attila Kör tagjai szokták ajánlani a leendő tagokat. Megjegyzem, a körnek van ugyan egy állandó tagsága, de elég nagy a holdudvara, hiszen sokan vannak, akik hozzánk és más írókörhöz is tartoznak egyszerre, s vannak, akik sehova sem, csak eljárnak a rendezvényeinkre. A JAK-hoz tartozni tehát sokféleképpen lehet.
KULTer.hu: Nemrég jelent meg új köteted, Megtalált helyed címen. A műfaji meghatározás rendkívül ötletes és originális. Mesélnél róla, hogy mi késztetett e koncepció kialakításához?
Erre a kérdésre nem számítottam. Alapvetően ez egy kritikakötet. A könyv esetében kétféle meghatározás van: egyrészt van egy fricska, a „nem regény”. Azt hiszem, ez a grafikai tervezővel közös dilink, mindig oda akarunk tenni valamilyen fricskát ilyen esetekben. Természetesen semmiféle ellenállás nincs a szépirodalommal szemben, de azért le akartuk ütni a regénykényszernek nevezett manapság divatos fogalmat. Másrészt én egyelőre nem tudok sem slamet, sem verset, sem pedig regényt írni, így maradtam a kritikaírásnál. Szóval „csak” egy megrögzött olvasó vagyok.
KULTer.hu: Nagyon közel áll hozzád a popkultúra. Miért tartod ennyire fontosnak, és hogyan kerültél hozzá közel?
Ebben nőttem fel. Azt hiszem, ez a legfontosabb, hogy én annak a generációnak a képviselője vagyok, akit már sokkal inkább meghatározott a populáris kultúra. Sok mindent lehetne itt mondani a Sky Newstól kezdve a Transformersig. Nem arról van szó, hogy nem vagyok hajlandó felnőni, hanem nem voltam hajlandó ezt elfelejteni. Nagyon fontosnak tartom, hogy amilyen kultúrában most élünk, abba nem férnek bele olyan hierarchiák, mint a magas vs. populáris kultúra megkülönböztetése. Szerintem ez tarthatatlan, illetve nem is érdemes és nem is lehetséges izoláltan kezelni ezeket. Nagyon sok izgalmas és kreatív dolog születik a populáris kultúrában, amely olykor gondolatébresztőbb is. Nekem vannak olyan mániáim, mint a zene vagy a street art. Ha valaki találkozik egy-egy street art alkotással, amelyek sok tekintetben hasonlatosak a falfreskókhoz, akkor láthatja, hogy gyakran a hagyományos képzőművészeti alkotásokat is kenterbe verik. Pontosan ez tetszik ezekben a művekben, sokkal kreatívabbak és megnyitnak egy másfajta párbeszédet.
A fotókat Áfra János készítette.
