Éden presszó
Egyetlen pontban
fölgyülemlő fájdalmak
hívószava közöny: a mindig
másik oldalon, ahol nem
tartozik hozzám, aki nem
mutathatja meg magát –
de próbálja még nekem.
Egy középszerűen emelkedő
este kocsmában telés, unott
szabadságszólamok és igazi teher
a cipelt testben, magyarázatra
kevés, s felbátorodom: a leány,
aki itt szlovák felmenőkkel bír,
elviszi a nyomaim innen messze.
Sem mentséget, sem kifogásolni-
valót nem keres: szeretetadó és
-vevő, de előbb mindenre vevő, csak
aztán mulasztja el, mint kegyetlen életek, ha
egy pontban összefutnak, míg a kérdésre
ráfeszül, hogy megfeszítse a vallomást,
s már minden az enyém, mert utol egy
ponton túl – a céljában érhetem.
Hiszen ő alapját függéseiben látja.
És a függést, ha magját nem ő
veti, hát érte mindjárt gyűlöli,
aki testébe képzelte, s elvetélte azt.
