„Nekem csak az a történelem, ami egyszer megtörtént velem.” Legalábbis ezt vallják azok a fesztiválozók, akik idén az esős idő ellenére is összegyűltek Tusnádfürdőn július 22-e és 27-e között, hogy bebizonyítsák, a történelemkönyvek lapjain olvasható szövegeknél sokkal hatásosabbak és érdekesebbek azok a történetek, amelyeket átélünk.
Az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén Tusványos, nemcsak méretei s számai (a huszonöt rendezvénysátor, a négyszáz előadó, az esti koncerteken pedig mintegy tizenhatezer látogató) miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert immáron huszonötödik éve rendezték meg. Nem hiába lett tehát a 2014-es tábor mottója a „Történetekből történelem”, hiszen a majdnem fél emberöltőt megélő rendezvény egykori résztvevőinek gyerekei is fesztiválozókká értek már. Az első Bálványosi Nyári Szabadegyetemet a rendszerváltást követő évben, 1990 nyarán szervezték meg Bálványoson. A rendezvény gyors ütemben fejlődött, 1997-ben Tusnádfürdőre költözött, három évre rá pedig diáktábort is szerveztek mellé. Így lett a magyar-román párbeszéd fórumaként elindított szabadegyetemből egyszerre fesztivál is, ahol a plakát tanulsága szerint „jól megfér egymás mellett a politika, a szórakozás, a közélet és a szerelem”.
Tusványoson visszatérő vendégnek számítanak a politikusok – akiknek az eseményen elhangzott kijelentéseikről rengeteget és szinte azonnal cikkeznek a lapok –, továbbá a maci, aki idén nem tette tiszteletét a fesztiválon, de ezt valahogy senki sem bánta, hiszen a részt vevők egy faragott medveszoborral is pózolhattak. A rendezvényen (el)ismert zenekarokból sem volt hiány; a neves bandákkal már délután, a Közmédia sátorban találkozni lehetett, de a befutottak mellett a pályakezdők is lehetőséget kaptak a többi helyszínen.
A fesztiválon a zenekarokkal Péczeli Dóra beszélgetett: szóba kerültek az idei fellépések, illetve az, hogy az egyes bandákat milyen emlékek fűzik Tusványoshoz (a táj, a székely vendégszeretet és a pálinka mindenkiben egyaránt nyomot hagyott). A Quimby tagjai elmondták, szerintük mi ma a rádiók szerepe, megtudhattuk, milyen esélyeik vannak a zenészeknek határon innen és túl, továbbá azt, hogy hány verzió készült, míg végre megszületett a Vad Fruttik Szemben a nappal című száma. Kiderült, hogy hogyan vélekedik Beck Zoli a versek megzenésítéséről, illetve az, hogy Tusványosnak már himnusza is van, amit a fesztiválon naponta többször is lejátszottak.
A rendezvény elején lassan indult be az élet: a Role-nak és a Heaven Street Sevennek egyből sikerült megríkatnia a felhőket, a Kiscsillag-koncerten hiába énekelte Lovasi, hogy „kinn már hull a hó, pont jön a télapó”, mert bizony csak eső hullott, de a lassúzás emiatt sem maradhatott el, majd a télapó helyett másnapra visszajött a napsütés is. Az Edda rajongóinak így már nem kellett akkora pocsolyában tocsogniuk, a régi kedvencek mellett pedig a legújabb szerzeményt, az Erdély felé című számot is hallhatták, amely többszörösen is erdélyi kötöttségű, hiszen ahogy azt a délutáni közönségtalálkozón elárulták, egy csíksomlyói búcsú élményéből született, s elsőként Sepsiszentgyörgyön hangzott el. Furcsa véletlenként könyveltem el, hogy a zenekarok többsége bele-belecsempészett a repertoárjába egy-egy időjárásra való utalást: a Quimby például arra emlékeztetett, hogy a szívben is lehet zivatar, ami bizony vissza is tért, ha nem is a szívekbe, de a táborba mindenképpen, na, de annyi baj legyen.
Csütörtökön a Vad Fruttikkal kiabáltuk, hogy „szóljál má’ mutternak, dobjon le szotyira pénzt”, majd a Tankcsapdával turistáskodtunk a mennyországban. Később visszavonultam az étkezősátor alá, hiszen annyi ugrálás és a paprikás krumpli emlegetése után nem csoda, ha megéhezik az ember lánya. Az energiára igencsak szükség van, főleg, ha nemcsak hallgatjuk a koncerteket, hanem fesztivál lévén bulizunk is. Ha valakinek még ezek után is volt kedve a tánchoz, pénteken a Pannonia Allstars Ska Orchestra csinált ahhoz fergeteges partyt, míg pár száz méterrel arrébb a Szalonna és bandája húzta a talpalávalót a néptánc kedvelőinek. Aztán Rúzsa Magdival pihentettük elfáradt lábainkat, már amennyire lehetett. Magdi mesélt, előkerültek a gyerekkori történetek a bakelitlemezről, Fülöp bácsiról és a Jaffa kekszről, s csodák csodájára az egyik rajongó elő is kapott zsebéből egy ilyen finomságot.
A visszatérő zenészek mellett újonc fesztiválzenekarok is voltak: először lépett fel a Tusványoson Baricz Gergő és a 30Y. Tanultunk egy új kocsmadalt, majd szépen kibogoztuk mindazt, ami a héten összekuszálódott, s már senki se bánta, ha nem volt semmi úgy, ahogy elképzelte…
Ha valaki azt hitte, az előző napi bulikat nem lehet überelni, bizony tévedett: az Intim Torna Illegál kihozta a közönségből a maximumot. Az amúgy is hatalmas tömegben a koncert közepén felerősödött a lökdösődés, egy csapat ugyanis fürdőkádat cipelve törekedett az első sorok felé, ami a Vágjál lyukat a kádba dallamainak elhangzásakor felemelkedett a levegőbe, majd kézről kézre vándorolt hátra. A sok szám közül a tábor himnusza sem maradt el, amit minden fesztiválozó hangosan kiabált. Az biztos, hogy himnuszt ilyen lelkesedéssel máshol még nemigen énekelnek, na de „ami a szívemen, az a számon”. A koncert meglepetés-tűzijátékkal zárult, s akiben még maradt energia, a koncertek utáni bulin az utolsó nap is egészen hajnalig rophatta.
Vasárnap a tusnádfürdői vasútállomáson hosszú sorban álltak a fesztiválozók a pénztár előtt, egyesek pedig azon teóriáikat taglalták barátaiknak, hogy az itt jelenlévők biztos, hogy vagy Szentgyörgyre, vagy Csíkba mennek. Kétség sem fér hozzá, hogy a szerelvény fesztiválozókkal lett tele, akik nemcsak a csomagjaikat cipelték haza magukkal, hanem azokat az élményeket és históriákat is, amelyekből a tábor immáron huszonöt éves történelme összeállt.
Tusványos – Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Tusnádfürdő, 2014. július 22–27.
