A Balaton melletti fesztiválok mindig kalandnak bizonyulnak: nemcsak a tó vizében úszhatunk, hanem a jobbnál jobb programokban is. A második alkalommal megrendezett Strand Fesztiválon vagyunk, amely ugyan okozott némi kellemetlenséget tavaly, idén viszont kezdenek helyükre kerülni a dolgok. Következzenek a 0. nap élményei!
Több mint egy hónapja vártam már a Strandot, mert nagyon megtetszett a fesztivál line up-ja. Mondhatnám azt is, hogy olyan, mint a Campusé, csak nagy nevekkel kiegészítve. A szervezők felsorakoztatták szinte az összes olyan magyar előadót, akik általában jelen vannak a hazai feszteken, de olyan híres külföldi zenészek is színpadra léptek vagy lépnek hamarosan Zamárdiban, mint például a Papa Roach, a Parov Stelar, Wilkinson, a Knife Party vagy éppenséggel a szemtelenül fiatal híresség, John Newman. Számomra a brit drum and bass producer és Dj, Wilkinson az, aki a legnagyobb örömöt jelenti, hiszen ezen a nyáron három hétig szinte csak az Afterglow és a Half Light című dalait hallgattam, s mostmár muszáj élőben is élveznem a buliját.
Ugyan csak szerdán kezdődött el a fesztivál, de mi már kedden elindultunk Zamárdiba. Szerencsére két barátunk balatonszéplaki nyaralója a rendelkezésünkre áll, így komfortosabb a Strandolás. Mivel a Balatonnál van a rendezvény, összekötjük a kellemest a hasznossal: barátnőmmel a munka mellett nyaralunk is. Körülbelül délután három körül kicsomagoltunk, majd elkezdtünk iszogatni és bográcsozni. Jól indult a kikapcsolódás, az idő is nekünk kedvezett. Estefelé már latolgattuk, hogy mely koncerteken állunk majd az első sorban, fogunk-e fürödni a Balatonban, s vajon a 30Y és a Szabó Balázs Bandája el fogja-e játszani kedvenceinket. Egy szó, mint száz: hangolódtunk.
Szerdán, a másnaposság sikeres leküzdése után, délután kettőkor nekikezdtünk grillezni, s a finom falatok elfogyasztása után elindultunk Zamárdiba. A tavalyi jegyárusítás szervezése finoman fogalmazva is botrány volt: két kasszát nyitottak meg a Strandolni vágyók számára, s legalább egy kilométeres sor fogadta a frissen érkező fesztiválozókat. Idén sem ment minden zökkenőmentesen, de egy fokkal könnyebbnek bizonyult a bejutás, mivel immáron három pénztár állt a rendelkezésünkre. Tudtam, hogy nagy kaland lesz ez a feszt, de nem hittem, hogy már a legelején elkezdődik. Miközben a kasszánál álltunk, észrevettem, hogy Szabó Balázs a mellettünk lévő ároknál áll és beszélget a barátaival. Azonnal odasiettem. Egy laza csevej közben megvitattuk a mai irodalom helyzetét, szó esett a dalszövegeikről, majd közhely ide vagy oda, beálltunk egy fotó erejéig, s aláírást is kértünk tőle. Elképesztően szerény és vidám ember, ez a találkozás örökre beleégett az agyamba, felejthetetlen emlék marad. Máris írtam egy piros pontot a Strand Fesztiválnak.
A bejutás után következhetett a feltöltőkártyáért való sorban állás. (A Szigetes rendezvényeken ugyanis nem fizethetünk készpénzzel, hanem kapunk egy kártyát, amelyre a különböző standoknál adott összeget tölthetünk fel.) Miközben vártuk, hogy haladjon a sor, az előttünk lévő két sráccal elegyedtünk érdekes beszélgetésbe a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv kapcsán. Sajnos a Diákhitel Kávézó kora délutáni programjairól már lekéstünk, pedig biztosan érdekes volt a Flour Tomival való beszélgetés. A legnagyobb szívfájdalmam azonban az Ivan and the Parazol-koncertről való lecsúszás volt. Így maradt a Mary Popkids, akiket a Kexx Fesztiválon kedveltem meg igazán, s itt sem maradhatott ki a bulijuk. Úgy vélem, hiába volt kisebb közönség a Kexxen, jobb koncertet adtak ott, mint a Strandon, de tagadhatatlan, hogy a nagyobb létszám mégis jobb hangulatot eredményezett. Alig bírtam kivárni a Nightdrive című dalukat, már énekeltem volna torkom szakadtából. (Egyébként ismerem a többi számukat is az albumról, de csak ezt üvöltöttem elejétől a végéig.) Találkozhattunk tipikus fesztiválarcokkal is a koncert közben; az egyik srác egy kövérre tekert „cigi” – itt senki sem szégyellős e téren – után olyan mozdulatsort mutatott be, amit nem csak Jim Morrison, de Mick Jagger is megirigyelne. A körülötte táncoló lányok figyelmét hamar magára vonta, és szinte mindenkinek mosolyt csalt az arcára néhány perc erejéig.
A várt Szabó Balázs Bandája-koncert előtt pótolni kellett a többi fesztiválon tapasztalt árakhoz képest viszonylag olcsó sört, hiszen a kiszáradás veszélye fenyegetett minket. Mint kiderült, egy ezrest levonnak a kártya használata miatt, de a fizetőeszközünket leadva visszakapjuk majd a „kauciót”. Sör, plusz információ, nem maradt más, mint az első sorba verekedni magunkat a koncerten. Végül nem kellett harcolni, könnyen ment, a tánctér szélére, a második sorba kerülhettünk. Nem akarom hosszasan taglalni a bulit, habár lehetne, de maradjunk annyiban, hogy fergeteges volt. Egyedül azt sajnáltam, hogy a Ne félj! című dalukat nem játszották el. Mondjuk lehet, jobb is, mert akkor tuti felrohantam volna a színpadra, hogy beszálljak az éneklésbe. Balázs egyszerűen zseniális: énekel, hegedűzik és még szájharmonikán is játszik. A koncert után meg akartam látogatni a backstage-et, hogy újra beszélgessek egyet vele, de ez sajnos nem jött össze. A közel másfél órás tombolás után szétnéztünk, mi található még a Strandon. Kiderült, hogy van kalandpark, bungee jumping és hajópark is. Jó tudni!
A Random Trip (BigJohn Whitfield, iLLspokinn és Eckü) fellépését ki kellett hagynunk, ugyanis összefutottunk a barátainkkal, s csatlakoztunk a mikroközösségi ivászathoz, pedig nem sokkal később a Papa Roach lépett a színpadra. Azt, hogy épp augusztus 20-a van, az este tíz körül elkezdődő tűzijáték tudatosította bennünk, ami miatt ismét dobtunk egy piros pontot a Strandnak. Egyszerűen csodás, ha egy fesztiválon lehetőség van arra, hogy leülj nyugizni a fűbe egy lépésre a Balaton parttól, miközben a panoráma is lenyűgöző az esti fények miatt, s gyönyörű tűzijáték rajzolódik ki az égen a „tiszteletedre”. Miután az alkohol kellő hangulatot teremtett, fél egykor további kalandokért indultunk. Van egy Balaton Soundos legenda, miszerint egy srác a popcorn automatánál tolta még egy napig a fesztivál végét követően. A Strandon is hasonló történt: egy fiatal kölyök a Dub Face nevű placcon verette megállás nélkül egy hatalmas kivetítő előtt, mintha csak a videóban szereplő rajzfilmfigurának csapatná végig, ráadásul a goa stílusú zene is abszolút odaillett.
A hajnali Julia Carpenter-koncert maradt már csak hátra, ahol csápolni akartam, de már annyira fáradt voltam, hogy inkább hazamentünk vonattal. Természetesen itt is utolért minket a MÁV „kaszása”: húsz percet késett a járatunk. A fáradtságon túl az időjárás miatt is türelmetlen voltam, hiszen elkezdett esni az eső. A végére mégis kezdtük megszeretni a zuhét, mely összemosta a szívünket, mint a Strand Fesztivált.
Strand – Nagyon Zene Fesztivál, 0. nap, Zamárdi, 2014. augusztus 20.
A fotókat Filin ‘aliYO’ Ilia készítette.
