Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

„Kemencében sütötték ki az egérszultán fejét”

Könyvszemle-paródia – 2014/szeptember

alkalmiNem bírunk betelni a legutóbbi könyvhéten megjelent kötetekkel, hiszen nagyon gazdag az idei termés pusheenkritikai szempontból. Az itt elemzett művek, akárcsak a korábban bemutatottak, a teljesség igényével igyekszenek feltárni népszerű macskánk mindennapjait, melyek, ha eddig nem tűntek fel az olvasónak, a kaja és a lustaság köré szerveződnek.

Nemes Z. Márió A Pusheenherceg elsírja magát című kötete részben visszakanyarodik a szerző első könyvének, az Alkalmi magyarázatok Pusheenról-nak a tematikájához, illetve hősének már megkezdett, dicső menetelését írja tovább. Azonban Nemes Z. új műve egy, a Pusheen-irodalomban is különlegesnek számító környezetet elevenít fel: a középkori Magyarországot. Grófok, királynék és apródok veszik körül macskahercegünket, aki – mint a többi, hozzá hasonló cica általában – kissé szeszélyes, s gyakran elpityeredik mindenféle apróság, semmiségnek tűnő dolog miatt is. Verses vallomásai „sokszor szó szerint húsba vágnak – írja a fülszövege –, mert macskatestben élni nem csak játék és mese, hiába tűnnek Pusheen versei néhol groteszk és szürreális tündérmesének.” Viszont annak minden olvasó számára világossá kell válnia, hogy ha nem „[c]sászári kemencében sütötték ki az egérszultán fejét”, miképp a kötet címadó versének első sora is idézi, nehéz Pusheen kegyeibe férkőzni.

(Az eredeti mű: Nemes Z. Márió: A hercegprímás elsírja magát, Libri, Budapest, 2014.)

25 KULT A Pusheenherceg elsírja magát

Bajtai András várva várt új kötete, a Kerekebb Pusheen közelebb áll Nemes Z. előbb bemutatott művéhez, mint elsőre gondolnánk: hiszen elmondható, hogy a szokványos pusheenközhely, mely a hűtő kifosztásáról szól, teljesen más megvilágításba kerül az olvasásuk által. Kedvencünk Bajtai könyvében is előkelő szerepet kap: gazdáitól teljes kiszolgálásban részesül, hiszen mi másért lenne itt kerekebb, mint eddig bármikor. Ezt az olvasati lehetőséget a könyv nagyszerű borítója is megelőlegezi. A Bajtai-kötet doromboló szövegei kevesebb szeszélyességről árulkodnak, viszont a nyugtalanság kisebb mértékben itt is jelen van, hiszen Pusheen sosem lehet eléggé felkészült, az egerekkel szemben sem, ha néha napján meglepik. A Kerekebb napok című versének alábbi részlete is jól rámutat erre. „A kerekebb délutánokon / egy apró megingástól is / megszólalnak a kajariasztók, / és aki ilyenkor hazatalál, / hallani fogja, ahogyan felborulnak / a nassolnivalók a szobájában.”

(Az eredeti mű: Bajtai András: Kerekebb napok, Kalligram, Budapest, 2014.)

26 KULT Kerekebb Pusheen

Kitekintésünk alanya mindössze néhány napja látott napvilágot a Magvető Kiadó gondozásában. Darvasi László Ez egy ilyen Vízipók című legújabb kötete a mindenki által jól ismert mesefigura élettörténetét tárja fel a nagy sikernek örvendő sorozatra emlékezve. E kvázi életrajzi könyv egyben visszaemlékezés, amelyben Vízipók-csodapók „azoknak a városoknak, tavaknak a történeteit meséli el, ahol talán otthonosan élt, ám ahol mégsem találta a víz alatti Kristálypalotáját” – írja a fülszöveg. A kalandos életregény a többi szereplővel történt eseményekre is kitér: a szövegből kiderül, mi történt a főhős legkedvesebb barátjával, a Keresztespókkal, hogy alakult a kis vízicsigák élete, vagy milyen karrierbe kezdett a sorozat után Katica. Igazi hiánypótló kötet, amely központi jelentőséggel bír a Vízipók-recepció történetében – e súlyt pedig a fülszöveg utolsó sorai kellőképpen hangsúlyozzák is. A műből mindent megtudhatunk, „amit valaha tudni akartunk Vízipókról, de soha nem mertük megkérdezni.”

(Az eredeti mű: Darvasi László: Ez egy ilyen csúcs, Magvető, Budapest, 2014.)

27 KULT Ez egy ilyen Vízipók

Az új könyvekkel tehát tényleg nem tudunk betelni, ahogy az itt elemzett kötetek hősei sem tudnak saját dolgaikkal: Pusheen a hűtőben lévő maradékokkal, Vízipók pedig a kalandjaival, melyeket nagy szeretettel tár az olvasók elé. E sorok szerzője mindenesetre reméli, hogy ha van házi kedvenced, kedves Olvasó, ő is jól lakott mára.