Az amerikai The Growlers nevű együttes 2006-os megalakulása óta ötödik nagylemezét dobta piacra szeptember végén. A Chinese Fountain című anyag zenei világuk esszenciájaként is értelmezhető, hiszen benne van minden, ami a kaliforniai bandát jellemzi: egy kis pszichedélia, szörf, pop és rock and roll.
Amikor Brooks Nielsent, a Growlers énekesét arról kérdezték, hogy van-e a zenekarnak valamilyen jellemző koncert előtti rutinja, a frontember nem adott körmönfont választ, egyszerűen azt mondta, hogy kifejezetten szeretnek lerészegedni, tehát így hangolódnak rá a bulikra. (Ezzel egyébként bizonyára nincsenek egyedül.) A Chinese Fountain című új albumuk keletkezéstörténetét is befolyásolta ez a világlátás, hiszen egy (vélhetően eszelősre sikerült) party során rossz helyen landolt egy házi tűzijáték, amelynek következtében leégett az egész stúdiójuk.
Hátrahagyva a bulvártémákat, tény, ha ezek a szétcsúszott, elvont figurák elkezdenek zenélni, akkor valami nagyon különleges és legalább annyira professzionális eredmény születik, és nincs ez másként a szeptember legvégén megjelent Chinese Fountain című albumuk esetében sem. A lemez egyik legfőbb erénye a változatosság, ami egyébként nem feltétlenül volt jellemző a The Growlers korai zenéjére. Az új anyagban összeér az eredeti szörfös, rockos stílusú hangzás, különböző hatásokkal kiegészülve, így egy albumon belül popos, reggae-s és indie rockos dalokat is élvezhetünk.
Kicsit részletezve az eredetinek mondható The Growlers-féle hangzást, a Hung at Heart és a Gilded Pleasures című 2013-as albumok rajzolták ki a legteljesebben a banda zenei világát, amely legerősebben a hatvanas évek kaliforniai szörf zenéjéből táplálkozik (The Beach Boys, The Marketts, The Surfaris). A gitártémák, a ritmus, és természetesen az életérzés kapcsán érezhető ez a stílus, de fontos alapnak számít a hetvenes évek végén kibontakozó pszichedelikus posztpunk színtér is.
Az album legtöbb dalában e hatások mind fülön csíphetők, legerősebben a Big Toe, a Dull Boy, a Magnificent Sadness és a Rare Hearts című számoknál vannak jelen, de azt gondolom, a lemez legjobb dalai mégis azok, amelyek túllépnek a Beach Goth-féle hangzáson. Apropó Beach Goth! Ez a magyarra nehezen átültethető kifejezés utal a banda zenei stílusára, de azonos néven idén októberben harmadjára rendeznek meg egy fesztivált Kaliforniában, ahol a hasonló műfajban alkotó zenekarok számítanak állandó résztvevőnek (például a The Drums és a Tijuana Panthers) a házigazda The Growlers mellett. Visszatérve az új lemezre, a címadó Chinese Fountain egy ritmusában is különböző, poposabb vonalat képvisel (torzított énekhang, szintetizátor a háttérben), amely társ nélküli ugyan az albumon, de mégsem lóg ki az összhangzásból. Szövegében egészen bátran felvállalja a társadalomkritikát: „The internet is bigger than Jesus and John Lennon / And nobody wants to know where we’re heading”.
A Good Advice című dinamikus, fülbemászó szám mintha egy indie rock ujjgyakorlat lenne a bandától, amit hiba nélkül lehoztak, de más ilyen jellegű dal nincs a repertoárban. Kár érte. Az album közepén lévő Going Gets Tough ugyancsak egyedülálló a maga műfajában. Lecsendesedett hangszerelés, reggae-s elemekkel tarkított gitár és ritmus jellemzi a számot, valamint gyönyörű dallamok csendülnek fel az egyébként is különleges, érces orgánumú Brooks Nielsentől. Végighallgatva az albumot el kell fogadnunk a tényt, miszerint a The Growlers igenis komoly zenekar, amely egy nagyon izgalmas, olykor szomorú dalszövegekkel (az album záróakkordja, a Purgatory Drive ebből a szempontból is méltón zárja a lemezt), de életkedvet, pozitív energiákat sugárzó fülbemászó gitár- és énekdallamokkal, változatos stílusú etapokkal bíró anyagot hozott össze.
The Growlers: Chinese Fountain, Everloving Records, 2014.
