15 tehetséges, határnyitás után született pályakezdő szépírót kerestünk meg, majd az indulásról, inspirációkról és kortárs irodalmi sztorikról kérdeztük őket, de kiderül az is, mennyit jelent nekik az olvasó, mit gondolnak a slamről, s hogyan látják ők mint ’89 után születettek a rendszerváltást.
KULTer.hu: Mikor és hogyan tudtad meg, hogy az irodalmi élet nem állt meg a Nyugatosoknál, sőt vannak élő költők is?
Viszonylag későn. Nagy volt az öröm, bár őszintén szólva elég jó viszonyban vagyok a Nyugatosokkal is.
KULTer.hu: Volt egy konkrét meghatározó élményed, aminek a hatására írni kezdtél?
Nem, legalábbis nem a legelső, vagy az első pár vers megírásakor volt ilyen élményem. Később, 2013 nyarán a Jad Vasembe kaptam egy kutatási ösztöndíjat. Nagyon nehéz volt, megviselt, mégis a legmeghatározóbb tapasztalataim egyike. Rengeteget dolgoztam ott a holokauszt áldozatainak memoárjaival, mai napig foglalkozom azokkal az anyagokkal. Miután elkezdtem publikálni, meghatározó élmény lett Csuhai István és Kabai Lóránt figyelme. Úgy érzem, az ő segítségük különösen fontos volt ahhoz, hogy ne kizárólag a fióknak írjak.
KULTer.hu: Mikor írsz, gondolsz az olvasókra és/vagy mások elvárásaira?
Sajnos azt hiszem, nem, ezt rendkívül problémásnak is látom. A versek néha a visszajelzések szerint is túlságosan sokat követelnek az olvasóiktól, éppen ezért nagyon igyekszem legalább arra odafigyelni, hogy a szövegek egymásmellettiségükben történetekké, sőt olyan hálózattá álljanak össze, amelynek szövetében a versek értelmezik egymást, kapaszkodót nyújtva ezzel az olvasónak is. Ugyanakkor néha kétségbe ejt, hogy talán én magam is csupán bolyongok a saját hálóimban, és nem találom, merre van az a bizonyos kifelé. Bár a versírás magányos műfaj, éppen ilyenkor lehet nagyon fontos mások nézőpontjának, véleményének meghallgatása; az utóbbi időben Szabó T. Annától, Pion Istvántól és Szegő Jánostól kaptam annyi támogatást, hogy elhiggyem, sikerülhet megtalálni a kijáratot.
KULTer.hu: Mit ad a versírás, amire más művészi kifejezésformák nem képesek? Milyen más műfajok foglalkoztatnak?
Vélhetően egyéni preferenciáktól és a személyiségtől is függ, hogy kinél mely forma mit eredményez. Nekem nyugalmat ad. Mármint nem arra gondolok, hogy órákig ülnék egy-egy vers felett, mert erre képtelen vagyok (pedig szükség lenne rá). Inkább arra, hogy pontosan úgy tud működni, ahogyan a futás: egy idő után rászoksz, és már nem bírod ki nélküle. Rémesen nehéz elindulni, az első pár pillanatban, ha kimerült vagy és fáradt, úgy érzed, belehalsz. Aztán elindul benned valami, ami viszi a testedet előre. Hirtelen lendület, és nekem kb. fél óra egyben. De az az idő tényleg nagyon intenzív. Talán éppen ez az intenzitás nem engedi még, hogy más műfajok foglalkoztassanak.
KULTer.hu: Mit gondolsz a költészet és a slam kapcsolatáról? Utóbbi bravúrosan előadott költészet vagy valami egészen más?
Erről nagyon sokan, nagyon kimerítően írtak már. Pro és kontra. Én pedig olvasom ezeket a vitákat és továbbra sem értem, miért olyan fontos valamit feltétlenül kizárni a költészetnek nevezett kategóriából. Egy valami azonban foglalkoztat: hogy ugyanis nem hallottam még közepes slamet. Csak nagyon jó, sodró, hatásos és magával ragadót, meg gyengét, unalmasat. Ha lenne közepes slam, akkor például nem kellene most szembeállítanom a „verssel” azért, hogy elmondhassam, versből is van nagyon jó meg rossz, de közepes is. Számomra tehát úgy tűnik, a slam poetry végletes műfaj, bár kérdéses, hogy a végletessége valóban egyfajta sajátosságként értelmezhető, vagy mindez csupán a befogadói attitűdök kivetülése. Gyanítom, hogy ez utóbbiról lehet szó.
KULTer.hu: ’89 után születettként hogy gondolsz a rendszerváltásra? Ma is komoly tétje lehet egy költő közéleti szerepvállalásának?
A rendszerváltásra mint egy hatalmas kérdőjelre gondolok. Hogy komoly tétje lehet-e egy költő közéleti szerepvállalásának, rendkívül sokrétegű, komplex probléma, és egy interjú terjedelmi keretei között vélhetően csak nagyon egyszerű féligazságokkal lehet válaszolni. Ezzel együtt olyan kérdésekre kellene felelni, mint mi a költészet és mivégre írunk verseket? A szövegekkel történő felelősségvállalást, például a társadalmi problémák és az azokkal kapcsolatos kérdések tematizálását viszont fontosnak gondolom, de nem „költőként”, hanem emberként. A költő szerepének mítoszáról – és egyébként a slam és költészet viszonyáról – Selyem Zsuzsa írt egy nagyszerűt legutóbb, a Revizoron, érdemes elolvasni.
KULTer.hu: Mesélnél egy kortárs irodalmi közegben megesett humoros/tanulságos sztorit?
Sajnos csupa olyan történet jut eszembe, amit nincs jogom elmesélni, úgyhogy inkább megmutatom az egyik legkedvesebb ajándékot, amit a férjemmel kaptunk Borsik Miklóstól.
KULTer.hu: Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelni az eddigi verseidből, mi lenne az?
„Idehazudok hát valami megfoghatót/ hogy minden még éppen kibírható legyen”
