Don DeLillo (1936) néhány év kihagyás után új regénnyel jelentkezik. A 2016 májusában megjelenő könyv az élet és a halál örökké visszatérő kérdéseit állítja középpontba.
„Írói hírnevét a Fehér zaj (White Noise) című könyve hozta meg, amiért a Nemzeti Könyvjutalmat (National Book Award) is megkapta 1985-ben. A Fehér zaj az akadémiai élet szatírája. A regényben iróniával teli képet alkot egy kisvárosi főiskola tanárainak életéről, mintegy szembeállítva a lakosság látszólagosan idillikus életkörülményeit egy ipari baleset okozta fatális szerencsétlenséggel. 1997-ben általános siker fogadta Underworld című magnum opuszát is. A vastag kötet ötven amerikai évet ölel át a második világháborút követően; a cselekményt egy hosszantartó szerelmi viszony szövi át” – olvasható DeLillo legsikeresebb műveiről a Wikipédián.
„A szerző tizenhetedik kötete Zero K címmel kerül boltokba 2016 májusában az Egyesült Állámokban, tudatta DeLillo kiadója a Scribner. A történet főbb szereplői Jeffrey Lockhart, édesapja, a hatvanas éveiben járó milliomos, és fiatal felesége. A tehetős apa nagybefektetője egy programnak, amely tökéletesen uralja a halált, tárolja és őrzi az emberi testeket, amíg a technológia elég fejlett lesz ahhoz, hogy életre keljenek egy új világban. A születésünkről nem áll módunkban dönteni. Ugyanez lenne igaz a halálunkról is? Nem volna nagyszerű megtagadni egy bizonyos sorsot, és másikat választani helyette? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Don DeLillo következő regénye, a Zero K” – írja a Litera.
Fotó: Thousand Robots