Vékony derék, széles csípő, nagy mellek, ívelt formák, magasra tornyozott haj… Akár egy napjainkban kívánatosnak tartott testformát is leírhatnánk így, de a fenti jellemzők egytől egyig a Gibson-lányok sajátjai. Vagy száz év távlatából újból reneszánszát éli a fűzőkkel elszorított női test?
Az 1800-as évek végétől az 1920-as évekig tartó időszakot méltán nevezhetjük a Gibson-érának; hódítottak az amerikai Charles Dana Gibson illusztrátorról elnevezett, darázsderekú magazinlányok. A Life, a Harper’s és a Collier’s magazinok hozták le rajzait, az általa ábrázolt divatos, jellemzően felső középosztálybéli hölgyek egyértelműen a korszak nőideáljait, a modern fiatal nőt testesítették meg. A légies alkat, laza hullámokban magasra tűzött haj a későviktoriánus, majd az Edward-kori társasági élet hölgyszereplőinek védjegye.
Ennyire befolyásolta volna a Gibson girl az akkori divatot? Igen, ezek a korabeli példaképek nők ezreit sarkallták a fűző viselésre, hogy az illusztrátor által (is) propagált S-alakú testformát, s a sokszor áhított 38 centiméteres derékbőséget elérjék. Az acélpántokból, fa- vagy halcsont merevítőkből álló „strukturális ruhanemű” így 14. századi feltalálása után újból reneszánszát élte, sőt, térhódítását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy társadalmi hovatartozástól függetlenül a női viselet elengedhetetlen kiegészítőihez tartozott.
Sok feminista szerint a mellkast be- és felszorító alakformáló eszköz a női szenvedéstörténet egyik kegyetlen példája. Elizabeth Stuart Phelps Wade, korabeli amerikai nőjogi aktivista például 1874-ben így ír a fűzőről: „Égessétek el a fűzőket! Rakjatok máglyát a kegyetlen acélból, amely oly sok éven át uralkodott testetek felett és sóhajtsatok fel a megkönnyebbüléstől, mert biztosíthatlak benneteket, hogy eljött az emancipáció pillanata!” Való igaz, a századforduló utáni évek már az emancipáció jegyében telnek, és a felszabadult nő mellett a divatban is változnak a bemerevedett nézetek: egy új sziluett, egy nyúlánk alkat kezd terjedni, amelyet szabásvonalakkal és fűzővel már nem, csak diétával és sporttal lehet elérni. A fenti, szenvedéllyel átitatott sorokat olvasva azonban alig hihető, hogy a nehezen száműzött, kalodához vagy más középkori kínzóeszközhöz hasonlatos fűző újra divatba jöhet.
Pedig nem kell sokat várni a visszatérésre: a két világháború közt a hát- és derékfájdalmak megelőzése érdekében a munkavállalásra kényszerült nők körében újra megnő a kereslet a fémmerevítők iránt, majd 1947-ben Christian Dior a ’NewLook’ irányzat részeként felsőruházattal emeli egy szintre az addig fehérneműként létező ruhadarabot. Az ötvenes évek díváinak homokóra alkata pedig csak olaj a tűzre: gondoljunk Marilyn Monroe vagy Elizabeth Taylor alakjára, a filmvásznon látott, megfelelően gömbölyödő mell és csípő megannyi nő (és férfi) vágyálmának tárgya.
Napjainkban pedig újra a Gibson lányok alakja az eszményi, a fűző újra felkapott alakformáló eszköz. A gibsoni ideál, a független modern nő – manapság saját jogon – önellátó és ugyanolyan befolyásos, mint a századfordulón. Ám míg régen a szavazati jog számított előnynek, most az Instagram-követők számában mérettetik meg a véleményformáló erő. A fűzőt pedig divatos edzéskiegészítőnek, waisttrainernek aposztrofáljuk, ahol a trainer mintegy jusztifikálja a fűző egészséges voltát. Hiszen mi is lehetne áldásosabb az emberi testnek, mint a megfelelő edzés és testmozgás? A túl szorosan és hosszan viselt fűző egészen biztosan nem, mivel akadályozza a megfelelő légzést, összepréseli a belső szerveket, így gyomorégést, inkontinenciát is okozhat. És Anastasiya Kvitko vagy Kim Zolciak internet- és realitysztárok szorosra fűzött szelfijeit nézve az „ideális test” helyett inkább az „irreális test” az ide illő jelző…
