Vadim Repin, nagy sikerű hegedűművész a Magyar Virtuózokkal lép fel februárban a Művészetek Palotájában.
Vadim Repin elmondta: mindig az inspirálja, hogy a számára különösen kedves darabokat a lehető legjobb előadásmódban mutassa meg a közönségnek. A színpadon tapasztalható feszült és várakozó csend mindig arra készteti, hogy háromszor annyi odaadást vigyen bele a játékába.
Repin mesterkurzusokat is tart fiatal tehetségeknek azokban a városokban, ahol megfordul. Biztosan nem tudom megváltoztatni a játékukat, azonban kicsit rá tudom irányítani figyelmüket az igazán fontos részletekre – hangoztatta Repin.
A Bécsben élő művész számos projektje mellett feleségével, Szvetlana Zaharovával a moszkvai Nagyszínház prímabalerinájával a Pas de deux for toes and fingers című komplex, zenét és táncot felölelő közös esten és annak európai bemutatóján is dolgozik.
Repin hazájában kultúrmissziót is végez, hiszen a Transiberian Art Festival elnevezésű nemzetközi mustra megálmodója és létrehozója. A két héten át tartó rendezvényen idén 16 ország 600 művésze vett részt, 400 előadást tartottak mintegy 200 ezer hallgató előtt.
Vadim Repin 11 évesen nyerte első zenei díját, és már gyermekként önálló esteket adott. Elképesztő tehetségként tartották számon a Novoszibirszkben 1971-ben született művészt. 1989-ben a legrangosabbnak tartott brüsszeli Erzsébet Királynő Versenyen első helyezést ért el, és ezzel a verseny történetének legfiatalabb győztese lett. A nemzetközi zenei életben azóta is a legmagasabban jegyzett hegedűművészek között emlegetik őt.
Az orosz művész Yehudi Menuhin hegedűművésztől tanulta meg, hogy miképpen bánjon a zenével vagy akár az őt körülvevő emberekkel. Yehudi Menuhin felkarolta az orosz csodagyereket, elragadtatásában úgy vélte, hogy Repin generációjának legnagyobb hegedűművésze. Repin számára a Menuhinnal való közös munka olyan inspirációt jelentett, amely az egész karrierjére kihatott.
https://www.youtube.com/watch?v=4t3z6xrnuhE
Repin a Magyarországi koncertjével kapcsolatban kitért arra is, hogy Kocsis Zoltán karmester zsenialitása és Roby Lakatos hegedűművész művészi nagysága és barátsága miatt is szívesen gondol az országra és a magyar zenei élet kiválóságaira.
Vadim Repin február 2-án Budapesten Max Bruch g-moll hegedűversenyét adja elő. A fellépésen Alexander Negrin vezénylésével több mű is hallható Mozart szerzeményeiből – a Figaró házassága nyitánya, az A-dúr szimfónia és a g- moll szimfónia.
Forrás: MTI, fotó: Gela Megrelidze