Január végén érkezik az amerikai progresszív metál zenekar legújabb albuma, a várva várt The Astonishing. Hogy borzolják a kedélyeket, a napokban közzétették az új lemez egyik dalát, melyet egy futurisztikus videó kísér.
A The Gift of Music című dal meglepően szolid, ám így is elnyerte a zenekar rajongóinak tetszését. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy három nap alatt már több mint háromszázezren tekintették meg YouTube-on a futurisztikus videót, amely az ízelítő alatt fut. A jövőszerűség első hallásra a dal szövegében is megmutatkozik, sőt, a zenekar kijelentette, hogy az egész The Astonishing lemez egy furcsa jövőbeli világ meséjére épül, melyben a középkori feudalizmus és a zaj az úr.
Az album január 29-én jelenik meg, ezt követően a 30. jubileumát ünneplő zenekar turnéra indul. A tavaszi körutazás minden eddigi Dream Theater show-nál monumentálisabbnak ígérkezik, a manager szerint pedig a közönségnek eddig még nem tapasztalt élményben lesz része.
A zenekar turnédátumai honlapjukon elérhetőek.
Forrás: Magneoton, fotó: Facebook