Habár Pintér Béla és Társulata legújabb bemutatója, a Fácántánc cselekménye háromszázhúsz évvel ezelőtt játszódik, mégis a Kelet és Nyugat között ingázó, mindig az aktuális hatalomhoz alkalmazkodó, de azt a saját érdekei szerint bármikor kijátszó vezetői réteg látlelete, amely ma aktuálisabb, mint valaha.
Weöres Sándor A kétfejű fenevad című drámájával mutat rokonságot a magánhangzók monotonitásával a figyelmet önmagára felhívó Fácántánc. Mindenki másnak mutatja magát, mint aki, álruhák, átváltozások jellemzik mindkét darabot; a kiszámíthatatlan és kaotikus világban szinte elengedhetetlennek tűnik a kétkulacsos politika. Ezt az értelmezési kört erősíti a címadás is. Leginkább a pávatánc juthat eszünkbe, mely az utóbbi évek magyar diplomáciájában a külföldnek szóló látványos, megtévesztő magatartást jelenti, amikor el akarjuk hitetni az ország sorsára leginkább hatással levő mindenkori hatalommal, hogy az ő játékszabályai szerint játszunk.
Egy iskolában vagyunk, méghozzá a Simon Ferenc Nevelőotthon és Szakiskolában. Vastag, erős, kihegyezett cölöpök (amik belül színesre vannak festve, mégiscsak gyerekek tanulnak és dolgoznak itt) védik az intézményt. Véget ért a másfél évszázados török uralom, az iskola új fenntartója megtiltja a hidzsáb és turbán viseletét, menő nyugati ruhákat oszt szét a diákok között. A régi szokásokat persze nem olyan könnyű levetkőzni, mint a viseletet: Abu, a janicsárfrizurás technikatanár (Thuróczy Szabolcs) megmarad muszlim hitűnek, csak a diszkósított török dallamok helyett most már az Örömódát játssza le iskolai ünnepségeken. A frissen újraválasztott igazgató, a Fényes Tekintetű Erzsi néni (Csákányi Eszter) is esténként titokban Allahhoz imádkozik, bár szobája falán már Szűz Mária színes képe mosolyog.
A régi-új igazgatónak el kell járnia az iskolai hagyományokba foglalt fácántáncot. A hatalmas, fácántollakból álló fejdísz (mely leginkább az indián törzsfőnökök ünnepi viseletére hasonlít) csak egy elem a groteszk rituáléból. Az elénekelt ünnepi eskü a magyar himnusz és az El Condor Pasa című Simon- és Garfunkel-szerzemény (mely a perui népdalok hatására írt műdal feldolgozása) nevettető keveréke. A darab folyamán kiderül valamiféle zagyva eredetmítosz, mely a fácántól eredezteti a simonosok büszke közösségét. Ez a büszkeség csak a hangzatos szólamok szintjén létezik, ugyanis a tanulmányi eredmények nagyon gyengék, a diákok szinte a végtelenségig az iskolapadhoz vannak kötve (vannak itt 24. osztályosok is), amivel hosszú időre konzerválódik kiszolgáltatott helyzetük. Munkaerejüket viszont minden gond nélkül kizsákmányolják, szorgalmasan varrhatják a kék tornacipőket. Munkaalapú társadalom, ugyebár.
Alul tehát adott egy széles, elnyomott népréteg, felül pedig a széljárást kell figyelni, mikor fúj keletről, mikor nyugatról. A már negyvennégy éve pályán levő Erzsi néni minden hájjal megkent öreg róka, aki a gyerekeket és kollégáit is sikeresen manipulálja. Abun keresztül drogot árul a diákoknak, mindenkit figyeltet, legfontosabb feladata a hatalom megtartása, ennek érdekében pedig semmitől sem riad vissza. Hatalmi gőgje mégis bukását okozza, a diákok egy proteszt szavazás alkalmával Gabi bácsit (Tokai Andrea) választják meg új igazgatónak. Ő eredetileg Gabi néni volt, Abu felesége, de betegszabadsága alatt nemet váltott, így lehetősége nyílt elindulni az igazgatóválasztáson. A csere eleinte jónak tűnik, a vezetői erényeket is megcsillantó, becsületesnek látszó Gabit a hatalom mámora viszont hamar magával ragadja. A diákok közül kiemelt és önkényesen tanárnővé kinevezett lány feleségül vétele vagy a bukott igazgató folyamatos megalázása jelzi ezt. Bár ebben ő pont a mértékletességet testesíti meg a védence által képviselt radikalizmussal szemben.
A minidiktátorrá váló Gabi bácsi sem kerülheti el a csúfos bukást, így a hatalom az arra teljesen alkalmatlan exdiák/ifjú nej ölébe pottyan. A „szép új világ” beköszöntét az amúgy nevetséges, de mégis valamiféle hagyományt képező fácántánc megváltozása jelzi. Az iskola fölötti hatalomért való küzdelem nem csupán az ország kicsinyítő tükre. A három hivatalba lépő igazgató tökéletesen megfeleltethető a jelenleg három legtámogatottabb magyar pártnak. Innen nézve Pintér Béla igen sötét jövőképet fest elénk. De a Szutyok óta ezen sem lepődhetünk meg, hiszen az író-rendező-színész keserű és kegyetlen humora már nem csak az élet bizonyos szegleteire irányul, hanem a mai magyar valóságra.
A Fácántánc magán viseli alkotójának jól ismert kézjegyeit. A zene kiemelt szerepe és a különböző hangszereken játszó szereplők, abszurd és groteszk történetvezetés, az eltúlzott jelmezhasználat (itt a fejdísz), vagy a hatalom és a kisember konfliktusa mind-mind ismerős a korábbi darabjaiból. A médiából ismert két ikonikus kép is fontos szerepet kap az előadásban. Az egyik a László Petrát megidéző maszkos tanárnő, aki elgáncsolja a futó menekültet, a másik pedig a Dzsihád John-féle kivégzések látványa. Pintér Béla három különböző szerepben (a muszlim menekült mellett a keleti és nyugati hatalmasságot alakítja) csillogtatja színészi eszköztárát. Különösen emlékezetes a cinikus, hidegvérű gyilkos török vezetőként, aki a kivégzést is ajándéknak álcázza, majd sietve távozik magánhelikopterén.
Thuróczy Szabolcs Abuként a mindenkori, lesajnált magyar technikatanár szerepét tölti meg élettel. Dísznyulait jobban szereti a kollégáinál, diákjainál. Lelkiismeret-furdalás nélkül árulja a drogot a gyerekeknek, felesége férfivá válása látszólag alig érinti meg. Butaságában azt hiszi, mindent ő irányít. Stefanovics Angéla nagyszájú diáklánya az igazat keresi, de amint hatalomhoz jut, rögvest vissza is él vele. Kegyetlen és embertelen lesz, és úgy tűnik, elég egy drága ajándék, hogy elfogadja Gabi bácsi üzleti ajánlatát: a házasságot. Az „emberarcú” vezető, Erzsi néni szerepében Csákányi Eszter a kifelé mindig mosolygós örök manipulátor. Puszi megvonással büntet, tökélyre fejlesztette a húzd meg, ereszd meg taktikáját. A hatalom a mindene, bárkit fel- és kihasznál, akárkin átgázol, hogy megtarthassa. Bukása után ez az ellenszenves nő rendkívül szánalmassá válik, Csákányi Eszter mindezt hitelesen és sok-sok energiával jeleníti meg.
A Fácántánc legerősebb színészi jelenléte egyértelműen Tokai Andreáé. A Temesváron játszó színésznő először szerepel Pintér Bélánál, ezek után reméljük, nem utoljára. Gabi néniként volt benne valami férfias vonás, bár – jó muszlim asszonyként – mindenben alávetette magát az igazgatónak. Majd egy ujjsérülés után rövid hajjal, férfiként jelenik meg. Identitását is képes volt megváltoztatni, hogy megbuktassa Erzsi nénit. Tokai finoman érzékelteti a korántsem egyszerű átmenetet, ahogy a belevaló, tenni akaró vezetőből lassan elvakult, kegyetlen despota lesz. Saját szemétdombja tetejéről csak az utolsó pillanatban veszi észre – amikor már késő –, hogy eldobható játékszerek vagyunk a nagyhatalmak kezében.
Nem hibátlan a Fácántánc, de többrétegű mondanivalója, a kiemelkedő színészi játék, a jó formában jelentkező pintérbélás stílusjegyek olyan előadássá állnak össze, mely fájdalmasan pontos diagnózisát adja a mai magyar társadalomnak. Szórakoztat, gondolkodásra késztet. És manapság ez már teljesítmény.
Pintér Béla: Fácántánc. Rendezte: Pintér Béla. Játsszák: Csákányi Eszter, Tokai Andrea, Stefanovics Angéla, Pintér Béla, Thuróczy Szabolcs. Pintér Béla és Társulata, Budapest, 2015. október 24.
A fotókat Mészáros Csaba készítette.
