„Svédországban mindenki bevándorló”, legalábbis ezt olvassuk a tizenkét éve északra emigrált Szeles Judit Ilyen svéd című verseskönyvében, amely a befogadó ország közéleti problémáit, élővilágát és történelmét, az ott élők különleges szokásait és szenvedélyeit tárja az olvasó elé nem kis iróniával, a hideg statisztikai adatokat is felhasználva.
Régóta írsz, ráadásul az aktív időszakaidban meglehetősen intenzíven, mint ahogy arról az utóbbi két évben egymást érő versmegjelenéseid is tanúskodnak, korábban viszont alig publikáltál, s a kötetkiadást sem sietted el. Mikor és hogyan vált számodra az írás szenvedéllyé, hivatássá, s miért vártál eddig az első könyv megjelentetésével?
Tulajdonképpen első versemet általános iskola harmadik osztályában írtam. Gimnazista koromban kerültem a debreceni Egyetemi Élet stúdiójába, onnan pályáztunk még tizenéves koromban a Sárvári Diákköltők és Diákírók Találkozójára, amin kétszer is részt vettem. Az Egyetemi Életes időszak után Alföld Stúdiós lettem. Aztán 2003-ban Svédországba költöztünk, nagyon el voltam foglalva az új nyelv megtanulásával, és sokáig nem írtam. Festettem helyette. Volt korábban szó arról, hogy egy verseskötettel jelentkezem az Orpheusz Kiadónál, de Deák László tragikus halála miatt ez nem valósult meg. Az Ilyen svédet gyakorlatilag három hét alatt írtam meg, 2014 tavaszán, miután szerencsésen publikáltam szinte valamennyi verset többek közt a Műhelyben, Kortársban, Zempléni Múzsában, Új Forrásban, Ex Symposionban és a KULTer.hu-n. Viszonylag hamar találtam kiadót is, a könyv a FISZ Hortus Conclusus sorozatában jelent meg.
Svédország lakosságának jelentős részét a bevándorlók adják, te már több mint egy évtizede élsz kint, de azt írod az Ilyen svéd első versében, hogy „a svédek fele bevándorlásellenes”. Egyszerre van meg a magyar és a svéd identitásod, mégis tapasztalsz diszkriminatív megnyilvánulásokat a tősgyökeres svéd emberek részéről? Egyáltalán miképp sikerült integrálódni a svéd társadalomba közemberként, s íróként sikerülhet? Ha jól tudom, már jelentek meg verseid svédül is, és tervben van a kötet lefordítása…
Egy kisebb kultúrsokk ért, amikor Svédországba kerültem: nem beszéltem a nyelvet, nem ismertem a szokásokat. Nekem hat évembe tellett, amíg megtanultam rendesen svédül. Svédország egy nagyon élhető hely, de külön kell választani a hivatalos politikát és a magánszférát. A politika rendkívül bevándorlóbarát, és sok lehetőséget nyújt már a kezdetektől fogva a beilleszkedéshez. Másik kérdés, hogy a mindennapok szintjén értek kisebb atrocitások. Az idegenektől való félelem búvópatakként rejtőzik Svédországban.
Íróként még nagyon messze állok a svéd köztudatba való bekerüléstől. Eddig két – általam magyarról svédre fordított – vers jelent meg egy svéd online irodalmi folyóiratban. Most itt a lehetőség, hogy jobban megismerjenek, mivel ígéretet kaptam Daniel Gustafsson Pech fordítótól, hogy jövő tavasszal hozzákezd az Ilyen svéd svéd nyelvre való átültetésébe.
A svédek számára szerintem különösen izgalmas lesz olvasni ezt a kötetet, hiszen sajátos, izgalmas nyelvet teremtettél az ottani atmoszféra megidézéséhez: recitálva ismétlődnek információk, statisztikai adatok egy-egy szövegen belül, s gyakran több versben is visszatérnek ugyanazok a gondolatok, csak új kontextusba helyezve, más szószerkezetbe ágyazva. A magyar lírában ehhez hasonlót Oravecz Imrétől olvashatunk még. Hatott rád valamelyest a költészete? Hogyan találtál rá erre a versnyelvre, s mennyiben érzed folytathatónak?
Magyar-angol szakon végeztem, így tulajdonképpen az egész világirodalom hatott rám. Különösen közel áll hozzám T. S. Eliot költészete és Tolnai Ottó versei. Oravecz Imrét olvasva nem éreztem különösebb hatást, de nyilvánvaló, hogy ismerem a műveit. Ez a fajta versnyelv dacból született, nem akartam már olyan módon írni, mint korábban, és őszintén ráuntam a kortárs személyes ihletettségű alanyi lírára is. Bár aznap este, amikor elkezdtem írni az Ilyen svéd verseit, nem volt ez annyira tudatos. Aztán igazán ráéreztem erre a hangra, önmagaménak éreztem végig, amíg megírtam a kötet huszonnyolc versét.
A korrajz, amit a versek által teremtesz, ismerősnek tűnhet a magyar olvasók számára is, hisz a depresszió, az öngyilkosságok gyakorisága, az alkoholizmus, a romákkal szembeni diszkrimináció, a virágzó pornóipar mind-mind szólhatna akár a mi társadalmi szisztémánkról is. De a háttérben meghúzódó okok vajon mennyire hasonlóak? A svédség itt egyfajta metaforaként érthető? Ha igen, mit jelent számodra?
Ezek a versek éppen úgy szólnak rólam, rólad, rólunk vagy rólatok. Azt hiszem, univerzális jelenségekről van szó, a svédség csak apropó. A svédség egy emberi állapot, egy történelmi beágyazottság – vagy éppen gyökértelenség. A kötet az identitáskeresés metaforája. Ezáltal egyetemes kérdéssé válik. Az ember önmeghatározásához külső fogódzókat keres: híreket, számokat, statisztikai adatokat. Kapunk is elegendő információt különböző csatornákon keresztül: adatokkal tömik a fejünket, ez egy modern mantra. A folyamatos, mantraszerű ismétlés pedig az (ön)irónia része.
Császár Norbert humoros illusztrációi játékosan, a szavakat eredeti jelentésükből kiforgatva reflektálnak a kötet egyes szöveghelyeire, s egyúttal fel is erősítik a könyvben rejlő iróniát, ami az olykor sztereotip megállapításokból, a különféle minőségű információk egymás mellé rendeléséből is fakad. A rajzokon olyan ember- és állatalakokat, növényeket és gombákat látunk szürreális kompozíciókba rendezve, amelyek a szövegek fontos szervezőelveiként a svéd történelmet és élővilágot idézik meg. Konzultáltatok a képekről a készülésük előtt vagy közben? Elégedett vagy a végeredménnyel?
Császár Norbertet tulajdonképpen a Facebookról ismertem meg, illetve a honlapjáról. Már igen korán felhívta magára a figyelmet ironikus, szürrealista képeivel, és rajzainak tiszta formanyelvével. Azért esett rá a választásom, mert hasonlónak éreztem az ő világát az enyémhez. Az együttműködésünk nagyon gördülékeny volt Norbival. Én odaadtam neki a végleges szöveget, ő pedig egy-két rajzot elkészített, amit megnéztem, illetve elküldtünk Lapis Józsefnek, a kötet szerkesztőjének is. Mivel mindkettőnknek tetszett az irány, innen kezdve szabadkezet adtunk.
A meseillusztrációszerű rajzok ellenére az Ilyen svéd erős közéleti érzékenységről is árulkodik, jócskán van benne társadalomkritikai él. Érdekes, hogy a könyv „világpremierje” szeptember 27-én, a Göteborgi Könyvvásáron volt, ahol idén éppen a magyar irodalom került a középpontba. A sajtóvisszhangok szerint elég kiélezett helyzet alakult ki a Magyarországon zajló menekültellenes politika miatt, s nem lehetett megkerülni a szakmai beszélgetéseken sem ezt a témát. Mesélnél erről? Neked milyen tapasztalataid voltak, s egyáltalán mi mindennek lehettél szem- és fültanúja?
A Göteborgi Könyvvásáron tavaly vettem részt először – mint tudósító. Akkor nem kis félelemmel szereztünk tudomást arról, hogy idén Magyarország lesz a téma a szólásszabadság és Izland mellett. Akkor még szó sem volt menekültáradatról. Idén világossá vált számunkra, hogy a napi politikai eseményeket nem lehet megkerülni, még ha a svédek nagyon pontosan ki is fejezték, hogy nem az írókat hibáztatják, hanem a magyar kormányt.
A könyvvásár megnyitóján Masha Gessen amerikai-orosz aktivista Magyarországot kritizáló beszéde alatt a magyar delegáció kivonult, ami elég szerencsétlenül hatott. A magyar stand megnyitóján pedig néma tüntetők plakátokkal vonultak fel, kifejezendő, hogy nem értenek egyet a magyar kormány bevándorlás-politikájával. Sok svéd szerző távolmaradt a vásárról, tiltakozva a magyarországi események miatt. Ez mindenképpen rányomta a bélyegét az egész könyvvásár hangulatára.
Idén résztvevőként is jelen voltam, valóban ott volt az Ilyen svéd világpremierje, a magyar standon kaptunk lehetőséget, hogy bemutassuk a verseskötetet. A rendelkezésre álló idő éppen arra volt elég, hogy két-két verset olvassunk fel egy rövid bemutatkozó felvezetés után svédül és magyarul is. A felolvasás után sokan, főleg svédek jöttek oda hozzám, és gratuláltak. Nagyon nagy élmény volt Európa második legnagyobb könyvvásárán részt venni.
Az otthonod, Strömstad Göteborgtól autóval is jó két órára, a norvég-svéd határ mentén található, így az utóbbi időben a norvég nyelvvel és irodalommal is igyekszel szorosabb kapcsolatba kerülni. Mesélnél róla, hol tartasz ezen a téren, vannak konkrét terveid ezzel is?
Strömstad egy eredetileg igen kicsi halászfalu volt, később városi rangot kapott. Jelenleg körülbelül hatezren élnek itt. Valóban a svéd-norvég határ mellett található, és ezért rengeteg a norvég bevásárló turista. Kapcsolatom a norvég nyelvvel mindennapos. Olyan szerencse ért, hogy a mostani párom is norvég, így a norvég nyelvet mindennap hallom. Célom az, hogy a svéd kultúra mellett a norvégot is megismerjem. Ezzel egy újabb lehetőség nyílik meg előttem. Nagyon szeretem a színházat, és végre eredetiben nézhetek Ibsen-darabokat.
Az újabb verseid hajókkal, tengerészettel foglalkoznak, ami nem meglepő, hiszen tengerparti városban élsz, de sikerült már ennek a témának is saját nyelvet találni? A második is hasonlóan egységes és sajátos nyelvi világú kötet lesz, mint az első, vagy inkább annak az egyenes irányú folytatásának érezhetik majd az olvasók?
A nagy magyar Alföldön születtem, és úgy kerültem Skandináviába, hogy semmit sem tudtam a tengerről vagy a hajózásról. Mint az köztudott, a svédek és a norvégok hagyományos hajós nemzet. Nekem egzotikus élmény a tenger, a hajó meg a tengerjárás. Olyan szerencsém van, hogy közvetlen forrásból hallom a tengerésztörténeteket, amelyeket összekapcsolok további interneten talált információkkal és a fantáziámmal. A valós történetek és a rideg számadatok a hajókról így egy újabb mitologikus teret hoznak létre. A versépítkezés hasonló az Ilyen svéd verseiben találhatóhoz, sok benne az ismétlés, és alapvetően tárgyi költészet, ebben talán egyenes folytatása is lehetne annak. A téma viszont egészen más, sokkal pikánsabb.
A fotókat Áfra János készítette.