A 28. Európai Filmdíj átadója alkalmából Sir Michael Caine az Európai Filmakadémia (EFA) elnökének és igazgatótanácsának Tiszteletbeli díját (Honorary Award) veheti át december 12-én.
Az akadémia csaknem harmincéves története alatt eddig ketten részesültek az elismerésben; az egyik alapító Manoel de Oliveira, portugál filmrendező, forgatókönyvíró és Michel Piccoli, francia színész, filmrendező.
A 82 éves brit színész, Michael Cane élete során több mint száz filmben játszott, alakításaiért eddig 34 díjat és 51 jelölést kapott, köztük két Oscar-t a Woody Allen Hannah és nővérei című filmjében, majd Lasse Hallström Árvák hercege című alkotásában nyújtott alakításáért.
Az EFA-jelöltek között 2001-ben szerepelt a Végakarat című film főszerepéért, és idén újra az esélyesek között van Paolo Sorrentino Ifjúság című munkájában nyújtott alakításáért.
Michael Caine Berlinben személyesen veszi át a díjat.
Forrás: MTI, fotó: HNGN