Gárdos Péter filmforgatókönyvnek szánt történetét regényként ismerte meg a világ. Öt évvel később viszont már a rendezést is magára vállalta az író. Gárdos a holokauszttúlélő szülei történetét évekig érlelte, és az eredmény magáért beszél. A filmről és a forgatásról Váta Lorándot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tehetséges színészét kérdeztük, aki Litzman karakterét formálta meg a decemberben bemutatott filmben.
KULTer.hu: Ez a második munkád Gárdos Péterrel. Örültél a felkérésnek?
Péterrel valamikor 2008 tavaszán találkoztam először. Egyik filmjéhez kereste a férfi főszereplőt: egy férfi esete rengeteg nővel, valami ilyesmi volt. Meglepetésemre akkor nagyon megszeretett, tulajdonképpen harmadmagammal maradtam a versenyben egy abszolút főszerepre. Ez volt a kezdet. Aztán egyszer csak elém állt és azt mondta: „Lórikám, sajnos a filmet nem tudjuk megcsinálni” – már nem tudom, mi volt az ok, talán a pénz –, „de nézd, itt ez a Kosztolányi-novella, van rá valamennyi költségvetés, ha kedved van, csináljuk meg.” Azon a csodálatos nyáron leforgattuk a Tréfát. Akkor ismertem meg Lengyel Tomit, ketten játszottuk a film két főszerepét, és azóta is szoros barátság köt össze minket. Ez volt a kezdet: a Tréfa, az első film.
A Hajnali láz volt a következő film, melyre felkért. Valójában kisebb a feladat, mint a Tréfában, de korábban nagyon megkedveltük egymást, és Péter döntése az volt, hogy továbbra is akar dolgozni velem. Kisebb vagy nagyobb feladatokban, de mindig számít rám. Ez pedig nagy öröm nekem, mert a színész mindig boldog, ha jó rendezővel forgathat. A színpadi színészet csodálatos tréning és színházi gyakorlat, de meghal, elmúlik. Ha mi, színészek is kissé át szeretnénk menteni magunkat az örökkévalóságba, akkor azt talán filmszerepekkel tudjuk elérni.
KULTer.hu: Olvastad a regényt a forgatás előtt?
Ez érdekesen alakult, mert hallottam róla, hallottam a sikeréről. Éppen Pesten voltam, és készültem a szokásos körutamra az Írók Boltjába, hogy ott majd belekukkintok, és ha nem túl drága, megveszem. Ez 2013 decemberében lehetett. Aztán jött a levél vagy a telefonhívás – már nem is tudom –, hogy Péter szeretne dolgozni velem a Hajnali lázban! Ezután minden felgyorsult: forgatókönyv, ruhapróbák, a jelenetek próbái és mindenféle előkészítő őrület. A tél végén pedig elkezdődött a forgatás.
KULTer.hu: Sokan holokausztregénynek, mások szerelmes levélregénynek titulálják a filmet, te minek mondanád a műfaját?
Éppen, hogy nem holokausztregény vagy holokausztfilm! Hiszen már annyi van ebből! Mint ahogy rengeteg van akciófilmből, történelmi filmből, mesefilmből, de sorolhatnám. Szóval azt akarom mondani, hogy egy műalkotás mindig több kell legyen, mint ami. Több kell legyen, mint ami a műfaji határokon belül esne. Hiszen nincs komédia vagy tragédia önmagában. A jó művekbe valahogy sok minden belefér: a komédiák néha besötétülnek, a tragikus történetek olykor megnevettetnek. És ettől frenetikus ez a legújabb Gárdos-film: egy posztholokauszt történet ürügyén kibontakozik egy rendhagyó szerelmi sztori. A bemutatón háromszor sírtam el magam, de nem azért, mert a túlélőket sirattam – persze a történet ebből a megvilágításból is megrázó, nem kicsinyítem ebbéli értékét –, hanem mert annyira katartikusak voltak ennek a találkozásnak a mozzanatai. Piti Emő és Schruff Milán pedig remekel ebben a szerelmi történetben! Aztán ott van a kedves és humoros körítés, melyet mi, a haveri kör képezünk a két főhős körül, olykor viccesen, máskor komoran, tragikusan.
KULTer.hu: A film tele van olyan mikrotörténetekkel, amiknek a szereplői különböző módon próbálják feldolgozni a holokausztot. Hogyan jellemeznéd saját karaktered?
Litzman ahhoz a haveri társasághoz tartozik, aki Miklós – Gárdos Péter édesapja, a mű központi alakja – szoros baráti környezetét képezi. Mindannyian betegen, vagy éppen halálos betegen kerülnek ki a haláltáborból, és egy-egy egzisztenciaváltozatot villantanak fel a történetben. Miklós sorsfordulója mellett egy-egy „így is, meg úgy is alakulhatott volna” című mikrotörténet vonul, felvillantva a saját tragikus vagy vidám kimenetét, mintegy megerősítve ezáltal a Miklósban rejlő rendkívüli képességet az életre és a szerelemre. Litzman valamikor a film közepén csendesen meghal, hanyatt fekve az ágyon. Ő egy köhögős, vidám fickó, mindig valami kenyérdarab lóg a szájából, a játékra és hülyeségekre kapható. Szóval a habitusa miatt igenli az életet, és mindent, ami a tragédia után jöhetne, ám fizikuma végleg csődöt mond.
KULTer.hu: Hogyan élted meg a forgatást?
A film nagy részét Budapesten és környékén forgattuk, de volt néhány nap, melyet Svédországban, valahol északon töltöttünk. Erre a néhány napra el kellett utazni. Egy egész napot utaztunk oda, majd szintúgy vissza. Shruff Milán, Kovács Lehel, Seress Zoli és jómagam voltunk azok, akik már az utazás alatt úgy éreztük, igazi barátok társasága lettünk. Itt összetalálkozott négy színész és négy regényalak barátságának látszólag különálló története. Gárdos Péter nem véletlenszerűen válogatja a színészeit, utaztatja őket együtt több ezer kilométeren át!
Ismerned kell egy szabályt: Gárdos Péterrel forgatni csak jókedvűen lehet! Ez a szabály meghatározó volt az eddigi forgatási élményeimben. Voltak rossz forgatásaim és hiányos élmények is. Az egyik legnehezebb dolog, hogy rögtön az első napon elkezdjük forgatni a film mondjuk… negyvenharmadik percét. A kedves nézőt pedig nem érdekli, hogy a tisztelt színészek, amikor ezt forgatták, még nem ismerték egymást, hanem csak az érdekli, hogy a történet egyik legizgalmasabb jelenetét látja. Ez egyetlen mozzanat mindabból a tengernyi rendezői fifikából, melyekkel Péter a színészeit utaztatja a forgatás egész ideje alatt. Ehhez még gondoljuk hozzá a rengeteg energiát, mellyel képes sokat és sokszor felvételezni, a fantáziát, mellyel rögtön kitalál valami új jelenetet és felveszi, a felkészültséget a várt és váratlan helyzetekre, a szeretetet, mellyel a színészeit körülugrálja, az elhivatottságot, mellyel ragaszkodik a munkatársaihoz, és máris szélesvásznú, HD minőségű klipjét látjuk egy teljes értékű Gárdos-féle forgatási napnak, melyen kizárólag jól lehet dolgozni.
KULTer.hu: Gárdos rendezési stílusa inkább a régi megoldásokat idézi. Mi a véleményed, mennyire lehet az újgenerációs közönségfilmekkel versengeni?
A dolog kissé bonyolultabb. Vannak újgenerációs művészfilmek, amelyek nem jelentenek kasszasikert. Ugyanakkor a kasszasikeres filmek sem okvetlenül újgenerációsak, hiszen ma is vannak nagyon nézett filmek, amelyek régen, régebbi technikákkal készültek. De az való igaz, hogy Péter nem úgy forgat, mint Hajdú Szabi vagy Pálfi Gyuri. Ez vitathatatlan. Más a világlátás, életérzés, tapasztalat, életkor. De az is vitathatatlan, hogy a legnagyobb bevételű magyar filmek sikere nem attól hangos, hogy valamilyen sosem látott új stílusjegyet hordoznak. Valami más, de ebbe most ne menjünk bele. Én egy kevésbé populáris, inkább igényes és keresésközpontú színházban nőttem fel, ahol egyik napról a másikra nem lehet mesterré válni, a tudás elsajátításához idő kell, a sikerért keményen meg kell dolgozni, és akkor esélyem lesz mesterré válni. Akárcsak Gárdos Péter. Az még hozzátartozik az igazsághoz, hogy a legjobb, legdíjazottabb művészfilmek sose hoztak kasszasikert.
KULTer.hu: Mi lehet az üzenete ennek a filmnek?
Az igazán jól sikerült műalkotások vitathatatlan érdeme, hogy széles kommunikációs csatornát építenek az alkotó és a befogadó között. A Hajnali láz írója és a film alkotói között már létrejött egy ilyen, üzenetekkel teli közlési folyamat. Ennek alapján készült el a film, melynek bemutatójakor elindult egy újabb alkotó-befogadó kapcsolat a stáb és ezúttal a nézők között. Üzenetek és lehetséges értelmezések tömkelege fog megszületni. Nem beszélek ezekről, sem azokról, melyeket mi, az alkotók korábban körüljártunk. De ha engem kérdezel, én azt hiszem, hogy az ember nagyszerű, a szerelem hegyeket mozdít el, és halál nem is létezik!
KULTer.hu: Miben láthatunk legközelebb?
Voltam egy próbaforgatáson egy újabb, magyar-amerikai nagyjátékfilmre. Bár jól sikerült és nagyon remélem, hogy meggyőztem őket, a címét nem mondom meg, mert ha mégse, akkor fájni fog. Valószínű, majd Gárdos Péterrel is dolgozom újra, hiszen mindig mondja, hogy kedvel és számít rám. Én kissé távolabb esek a moslékos kondértól, ezért nem forgatok unos-untalan, amit egyébként nem is bánok. Amolyan vidéki malac vagyok, aki időnként belekóstol a finomságokba. Tulajdonképpen tíznél nem sokkal több filmszerepet játszottam, melyből három abszolút főszerep volt. Azt hiszem, ez nem is olyan rossz teljesítmény egy ilyen vidéki malactól, mint én.
