Magolcsay Nagy Gáborral a legújabb, Második ismeretlen című, a befogadó aktív figyelmére számító verseskötetéről beszélgettünk, amely a tavalyi év legszebb könyvtárgyait egybegyűjtő listánkra is felkerült, továbbá a zenei munkásságról és az online felületekhez való viszonyáról is mesélt nekünk.
KULTer.hu: A zenéid nagyon sajátos, nyugodt, atmoszférikus hatást keltenek, az írásaidhoz is ilyen környezetre van szükséged?
Az évek alatt kialakult egy módszer, de ez nem mindig volt tudatos. Ma már felkészültebben ülök le szöveget írni, mentális és szakmai szempontból is igénylem a kiegyensúlyozott közeget.
KULTer.hu: Ez a zenei világ inspirálja a szövegeket?
Még nincs közvetlen interakcióban a zenei teljesítményem és az irodalmi teljesítményem. A szövegeimre elsősorban mások zenéi hatnak. Zenei alap- és középfokú képzésben részesültem, nagy hatással vannak rám a klasszikus értelemben vett komolyzeneszerzők művei: Rachmaninov, Khachaturian, Debussy, Albeniz, Messiaen, Arvo Pärt, a magyarok közül Bartók, Kodály, Ligeti, Eötvös, Rózmann, hosszú a sor… Emellett nagyon fontos számomra a gitárcentrikus zene és az ambient, de Cliff Martinez és Clint Mansell filmzenéi is behúznak. Mostanában leginkább Steve Wilson és Kevin Moore projektjei, valamint a jóízlésű djent produkciók inspirálnak. A Tesseract és a Northlane lemezei például azért izgalmasak számomra, mert az erő és a mélység mellett kivételesen elegáns, érzékeny és tiszta ötletekkel dolgoznak, a hangzásuk pedig a modern elektronikus zene csúcsragadozóivá teszi őket.
KULTer.hu: Első, 150° című köteted szabadversekből áll. Ezt a műfaj lezárásának szántad?
Fontos volt, hogy a kötetkoncepció ne sérüljön. Nem akartam felbontani a szerkesztés közben születő, újabb szövegek kedvéért. Ezen kívül a 150° egy nagyon személyes kötet, sok mindent elengedtem, de sajnos sok mindent elő is hívtam vele.
KULTer.hu: Facebook-oldaladon közölted visszatérés utáni terveidet. Köztük nagy jelentőséggel bírt az online felületen való publikálás. Mi az oka ennek?
A médiumváltásokhoz való alkalmazkodás igénye. Úgy gondolom, hogy a szingularitás küszöbén nagyon fontos belátnunk, hogy nem csak az információhordozó eszközök fejlődnek villámgyorsan, de ezzel szimbiózisban a „művészethordozó” médiumok változása is különleges lehetőségeket biztosít az alkotók számára. Nem mellékes az sem, hogy ha egy szerző a huszonegyedik században el akar jutni az olvasókhoz, akkor érdemes alkalmazkodni is ezekhez. Emellett érdekes megfigyelésekre ad lehetőséget az is, ahogy a médumváltások kontextusában nem csak a megjelenést tekintve, de dramaturgiailag is megváltozik a szöveg.
KULTer.hu: Jelentősek a logo-madala alkotásaid. Miért választottad ezt a fajta közlésmódot?
A minimalizmusa miatt. Illetve a logo-mandala számomra a perspektívaváltás műfaja. Egy szót vagy szószerkezetet így különböző helyzetekbe hozhatok, ezáltal különböző jelentésekkel ruházhatok fel anélkül, hogy egynél többször leírnám. Például egy poliszémiát különösen vibrálóan lehet megjeleníteni ebben a formában. Papp Tibor megfogalmazásában: „a logo-mandala a többszólamú olvasat szolgálatában áll.” Csehy Zoltán egy nemrég megjelent, fiatal magyar költészetről írt tanulmányában pedig így fogalmaz: „A minimalista eszköztárból maximális effektusokra képes logo-mandalák részint az elmélkedés lehetősége, részint a kombinatorikus alkotás általános hozzáférhetősége végett is értékes befogadói kihívást jelentenek.” Lényeglátó, pontos gondolat.
KULTer.hu: Mennyire nehéz megírni egy művet, amely az értelmezési lehetőségek terén a lehető legnagyobb teret akarja meghagyni az olvasóknak? Mi biztosítja, hogy mégis érzik majd benne a te mondanivalódat?
Nem tartom nehéznek, én ilyen igénnyel is olvasok, így szerzőként természetesen a hozzám hasonló olvasóknak írom a szövegeimet. Számomra befogadóként fontos, hogy egy lírai szöveggel a szerző ne akarjon falatokat osztani, szájbarágósan közvetíteni. Legyen értelmezési lehetőségem, legyen hozzám alakítható a szöveg.
