A négy tracket tartalmazó EP tavaly augusztusi megjelenése óta várták már a Vad Fruttik rajongói az új nagylemez debütálását. Egészen december közepéig kellett türelmesnek lenni, s a türelem jutalma nem rózsákban, hanem vadonatúj Likó Marcell-szövegekben és hamisítatlan Fruttik-esszenciában mérhető. Amennyiben feltételezzük, hogy a Darabok című lemez kritikai és közönségsikere felállított egyfajta mércét, vagyis elvárást, akkor bízvást állítható, hogy a Tudom milyen megfelel a kívánalmaknak, sőt, magasan átugorja a (közben egyre emelkedő) lécet.
Az albumon szereplő tíz dal közül hármat ismertünk meg az említett EP-ről, míg a Holdat és a hozzá készült videót korábban, 2014 decemberében hallgathattuk, nézhettük meg. Mivel Likó Marcell 2011-es nyilatkozata szerint is „az irodalom egy kicsit átszövi (…) a könnyűzenei ipart”, talán nem szentségtörés egy, az irodalmi alkotások elemzésénél használt állításra hivatkozni, mely szerint: műnemtől, műfajtól függően az első oldal, versszak, sor, jelenet sokat elárul a szöveg egészéről. Ha ennek fényében vetünk egy pillantást a Holdra, akkor feltételezhetjük: a Tudom milyen szövegvilágának motívumaihoz kerülünk közelebb, melyek között ott van a fény („Láttam másokat, úszni a fényben…”), a töredékesség és a (technikai) képalkotás („Szétesik pixelekre…”). A dal hangulatában a diszharmóniát felváltja egy kiegyensúlyozottabbnak tűnő léthelyzet („Ne félj! Jönnek jobb napok.”), ami azonban kicsit sem problémamentes vagy idealizált. A „múlt már nem teher”, ám elszakadni tőle lehetetlen.
A feltételezett motívumok nyomai a CD-borítón is feltűnnek, hangsúlyos szerepet kap a fény megjelenítése a montázson, mely egy szem „darabját”, illetve egy stilizált emberi alakot reprezentál. A dalok hallgatásakor egyértelművé válik: az említettek értelmezhetőek az album központi elemeiként, melyekhez többek között a tűz, az alkohol, a cél, a metafikció témavilága csatlakozik.
A tűz vagy a fény valamilyen aspektusa szinte minden trackben ott van. A tűz hol romboló, hol építő jellegű. Előbbi jelenik meg például az albumindító Utolsó adásban („A reklámok előtt egy tibeti szerzetes lángol…”) a Majom majomban („a hangszóróból napalm szivárog, a tűzről Johnny Cash énekel. / Burns, burns, burns / ahogy süllyedek egyre lejjebb / down, down, down / a lángok úgy csapnak egyre feljebb.”) vagy a Repülni roncsokatban („Challengerben /a pilótám rárobbant / a kondenzcsíkra. / Hol hibázott a pilóta?”).
A Gyújtsd fel című dal refrénjében a fény és a tűz együttesen van jelen: „Gyújtsd fel mind a fényeket! / Gyújtsd fel mind, hadd égjenek! / Meglátod, a pusztulásban mennyi szépség, mennyi báj van.” A szöveg ambivalenciáját, az égés, a megsemmisülés már-már katartikus szépségként való ábrázolását a zene tovább fokozza, hiszen a verzékben egyáltalán nincs ott az ünnepélyesség, ami a refrént alapjaiban határozza meg. Ugyanebben a trackben a fény és a szem együttesen szerepel („Szemedből csak fáradt fény csorog”), amiben az a különösen érdekes, hogy ugyanígy kap helyet a Túl kemény című számban is. A tűz, illetve sokkal inkább a hétköznapi és átvitt értelemben vett energia a címadó dalban szintén feltűnik: „Bírod a magányt, mégis azt szeretnéd, / hogy minden este széles mosollyal / öleljen majd át a család. / Ezt melegíted fel magadnak / s a mikróban a fagyasztott kaját.”
Ez a négy sor tűpontosan képes bemutatni napjaink társadalmának jellegzetes problémáit: az egyedüllétet, annak elfogadását, a családi vacsorák idillje utáni (beteljesíthetetlennek látszó) vágyat, majd a kiábrándító realitást, a felmelegített ételt, melynek elfogyasztása közben a lélek az elképzelt jelenetre fókuszálhat. A technikai képalkotás, a fény, valamint a töredékesség szoros összefüggéséről több szöveghelyen olvashatunk, melyhez egyszer-egyszer a fény érzékelése is kapcsolódik.
A minden bizonnyal hamarosan a koncertek egyik kedvenc dalává váló Gabi úgy fogalmaz, hogy „összetört a fény a diszkógömbök tükrében”, illetve „Itthon ébredek, az éjszakából annyi maradt, / hogy a diszkógömbök szerteszét törték a mosolyomat.” A töredékesség reprezentálása, mely a Darabok egyik jellegzetessége volt, a Tudom milyen refrénjében szintén feltűnik: „Tudom milyen. / Végignézni, / ahogy minden / szépen lassan / szétesik. / Romok alól / kibányászni / veszettnek hitt / darabjait / annak, ami / fontos volt, vagy / úgy érezted, / hogy az lehet. / Összeraktad, / hogy segíts, de / csak magadat /mentheted.” A veszteségérzet itt azonban mintha csak emlékkép, a múlt felidézése lenne, a rombolás utáni újnak a kezdetére utalva. A fény sokszínűsége és töredékessége a lélek töredékességének, átvitten a személyiség identitásának szimbólumává válik. A képalkotás ott van továbbá például a kamerára, a televíziós műsorokra, a kimerevedett pillanatra (Utolsó adás), a „tízezer pixel káoszára” (Túl kemény) tett említésekben.
Mindenképpen újdonság, hogy a drogok, nyugtatók csak elvétve kapnak helyet a szövegekben. Ritka kivételt jelentenek ezek a sorok: „Rásegítettek: / a hígító és a hormonok.” (Tudom milyen), vagy ezek: „Nem termelik meg az ihletet / az idegnyugtató gyógyszerek, / de letompulni még pont elég.” (Gyújtsd fel). Annál nyomatékosabban jelenvaló viszont az alkoholfogyasztás: a Részeg király egésze eköré épül, nyomokban ott van például a Gabiban: „Pár feles kéne még, hogy azzal hozzam vissza magam.”, „részegen futok rebbenő neonok alatt”, de halljuk a Túl keményben is: „Túl részeg leszel.” Az alkohol lesz most az, ami „sebezhetetlenné tesz”, ami megakadályozza a „valóság” mindennapi szürkeségének, problémáinak pontos percepcióját.
Szintén újszerű téma a cél ábrázolása, mely összekapcsolható az identitás kérdéskörével, annak töredékességével, bizonytalanságával. A Hold című számban a célt csak álmunkban lehet elérni: „Álmukban – jól tudom – elérték a célt.” Azaz a „valóság” még mindig nem olyan tér, ahol megvalósulhatnak az elhatározások. A Mi lenne jó már a cél létét kérdőjelezi meg, sőt, egyenesen tagadja azt: „Jó lenne tudni, hogy mi lenne jó. / Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem. / Nincsen cél, hiába is képzelem. / Nincsen út, nincs semmilyen történetem. / Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem.” A feltételes mód, a hiszem és a képzelem ige kétségre utal, míg a tagadószavak túlzott alkalmazása önmeggyőzés benyomását kelti. Ha sokszor elismétlem, hogy nincs, nem is lehet önálló, saját történetem, szándékom, akkor elhiszem? Ennél a refrénnél nem lehet nem gondolni A Bunkerrajzoló című szociográfiai élettörténet-rekonstrukcióra, melyben a frontember egyéni sorsa generációk életérzésének kifejezőjévé válik. Vagyis a Mi lenne jó szövege is értelmezhető napjaink társadalmának problémáit tükröző látleletként.
Úgy vélem, a kiválasztott szövegrészek bemutatják a trackek összetettségét, összefüggéseit, ami nagyon tudatos szövegírói munka eredménye. Olyannyira, hogy a dalok sorai több alkalommal – például a Tudom milyen vagy a Repülni roncsokat esetében – metafikciós teret hoznak létre. Azért gondolom zseniálisnak ezeket a szövegeket, mert (szinte) észrevétlenül idézik meg, egészítik ki a korábbi dalok témavilágát. Ilyen például, amikor a Nap motívumából nő ki a fény és a tűz. A drogok hatásának szöveggé formálását felváltotta az alkoholé, a panelvilág, a reménytelenség helyett pedig egy kicsivel élhetőbb világot reprezentálnak a Tudom milyen albumra írt Likó Marci-dalszövegek. Minden „fruttista” nevében írhatom: köszönjük Fiúk, köszönjük Marci.
Vad Fruttik: Tudom milyen, Megadó Kiadó, 2015.
