Iskolai tablók titkai, könyvtári régiségek, ikonikus élettörténetek. A „Rejtőzködő kincseink” pályázatot a Református Tehetséggondozó Alapítvány Kuratóriuma és a Reformáció Emlékbizottság második alkalommal hirdette meg a Kárpát-medence protestáns középiskolái számára. A többfordulós verseny végén a legjobbak németországi reformációs emléktúrán vehetnek részt.
A Református Tehetséggondozó Alapítvány Kuratóriuma és a Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett pályázat témája idén a Kárpát-medencei protestantizmus 500 éves iskolateremtő és iskolafenntartó, múltat és jelent összekapcsoló öröksége. A pályázati anyagokban a diákoknak – egyénileg vagy 2-3 fős csoportokban – egy, a környezetükben ma is működő vagy egykori protestáns iskola valamely, eddig ismeretlen, nyomtatott formában még fel nem dolgozott „rejtőzködő kincsét” kell bemutatniuk.
A rejtőzködő kincset, mely lehet tárgyi emlék, iskolatörténeti dokumentum – az iskolai tablóktól a könyvtári régiségekig – választott szempont szerint dolgozhatják fel, továbbá bármely általuk kedvelt műfajban, a történelmi esszétől a riportig.
A pályamunkák beérkezési határideje: 2016. június 30.
A 2. fordulóba jutott munkák szerzői prezentáció keretében is bemutathatják pályázati anyagukat, azokból akár kiadvány is készülhet. A legjobbak pedig segítő tanáraikkal németországi reformációs emléktúrán vehetnek részt Erfurt, Eisenach és Wittenberg városok érintésével, előreláthatólag 2016. október végén.
Részletek a pályázati felhívásban.